A civil szféra lázadásának egyik ritka sikeres példája volt a nyolcvanas években a naturizmus térhódítása. Budakalász megállójában akkoriban emberek százai ömlöttek le a húszpercenként érkező HÉV-szerelvényekről, és hosszú sorokban vonultak a tízpercre levő Omszki-tóhoz, vagy a félórás gyaloglást jelentő Luppa-tavakhoz. Akkor még minden egyszerű volt.

– Elkísérsz bennünket fürdeni?

– Nincs fürdőruhám.

– Nem baj, nem is kell oda fürdőruha – indult egy szokványos ismerkedés.

A forró nyári hétvégeken fiatal nők és férfiak ezrei gyűltek össze a tavaknál, fürdőruhafolt nélküli bronzbarna bőrrel, nem sokat törődve a „szocialista közerkölcsökkel”. S bár a rendőrségi bírságolók közszeméremsértés, majd később tilosban parkolás címen megpróbálták felvenni a harcot, tízezrek lázadása végül meghátrálásra kényszerítette a hatalmat.

Ugyanebben az időben a Budapesthez közeli délegyházi tavakat is ellepték a ruha nélkül fürdőzők, s épp 25 éve az úgynevezett ötös tónál megalakították a Magyar Naturisták Egyesületét (MNE). Ez volt az első hivatalos „nudistastrand”.

Bizonyos hétvégi napokon 10-20 ezer belépőt is kiosztottak a bejáratnál, s a poros utakon mindennapos látványt jelentettek az ide bukdácsoló NDK-s, holland, német, finn rendszámú autók. A területen panzió, sportpályák, éttermek, büfék nyíltak, augusztusban naturista szépségversenyt, tour-de nudit, erősemberversenyt, naturista olimpiát rendeztek.

Délegyháza ma már sokkal nyugodtabb – talán álmosabb is. Bár a rendezvényeket most is megtartják, alaposan megritkult a tömeg. Hétköznap érkezünk, a kemping strandján talán 30 ember napozik. Igaz, mondják a törzsvendégek, hétvégén a létszám meghaladja a kétszázat. Mindez azonban még mindig nem sok a 23 hektáros területen. A kemping egyszerre ápolt és szegényes.

Szépen nyírt gyep a strandon, idillien gondozott kertek a bungalók, lakókocsik körül. Ugyanakkor a zuhanyozóknál tábla, mely arra figyelmeztet: „az ivóvíz-szükségletet szíveskedjenek máshonnan beszerezni” (ez egyébként általános a délegyházi tópartokon). A területen két büfé működik, egyikben isteni sült húst is árulnak, étterem azonban sehol, és a panzió is bezártan árválkodik. Megkérdezzük, ételen kívül hol lehet valamit vásárolni.

– Itt már nincs semmi ilyen – válaszol lakonikusan az egyik vendég.

A folyamatról ez olvasható az MNE honlapján: „a rendszerváltást követően az emberek többségének lehetőségei, viselkedési formái – tőlük független – gazdasági és személyes gondjaik miatt megváltozott. A tagság évről évre csökkent, s 1997-re ezer alá esett”. Most egyébként 445-en vannak.

– Régen, amikor még 3,60 volt a benzin, nyaranta itt laktunk, hétköznap is innen jártunk be dolgozni. Ma már, hogy megszűnt a középosztály, ezt kevesen engedhetik meg. Aki lefelé csúszott, jó ha hétvégén ki tud jönni, aki meg fölemelkedett, inkább külföldre jár vagy saját medencéje mellett napozik – magyarázza a változásokat H. Anikó elnökségi tag. Aki ennek ellenére vitatja, hogy válságban lenne a magyarországi naturizmus. Már az is eredmény, hogy a tiltottból átkerülhetett a tűrt (legális) kategóriába. De támogatásról még nem beszélhetünk, pedig az MNE azt szeretné, hogy a naturizmus mint önálló turisztikai termék szerepeljen a kínálatban. Hisz egy-egy település vonzerejét jelentősen növelheti egy ilyen attrakció.

A naturista kempingnek tavaly kilencezer látogatója volt, ami sokéves rekordot jelent. Mint mondja, nem szabad a számokat a nyolcvanas évekhez hasonlítani, amikor a társadalmi lázadás keretében divat volt levetkőzni. A naturizmus elfogadottsága például kifejezetten nőtt: ma már a délegyháziak is belátják, hogy a strand a település fő vonzereje, sőt a helyi vállalkozók is megjelentek rendezvényeik szponzorai között.

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a naturista kemping léte folyamatosan bizonytalan: a többségi tulajdonosok másféle hasznosításban látnak nagyobb üzletet. Ez is oka annak, hogy lassan haladnak a fejlesztések.

Még nagyobbat változott a kép a Budakalász környéki tavaknál. Az Omszki-tavat körbeépítették bevásárlóközpontokkal, s az önkormányzat tiltja a meztelen napozást. A Luppa-tónál pedig a drága strandbelépők miatt ide szoruló fürdőruhások söpörték ki a naturistákat. Az előbbi tó csücskében még egy ötven főből álló elszánt csapat dacol a hatóságok akaratával – hétvégén állítólag háromszor annyian is vannak. A Luppánál pedig már csak a legmerészebbek (legszégyentelenebbek?) merik levetni a fürdőruhát.

Tíz-tizenöt „textilestől” és a sétálgató bámészkodóktól körülvéve ez már inkább megszállottság, mint a Nap élvezete. Fiatalok, nők (és főleg a fiatal nők) már nem is kérnek ebből az élményből.

– Nekünk sem jó ez így, állandóan rászólni a kukkolókra, rendezettebb viszonyokat szeretnénk – mondja az Omszki-tónál a férjével napozó Marcsi. – Ráadásul hetente négyszer jönnek a rendőrök, s 5-8 ezerre büntetik, akit fürdőruha nélkül kapnak.

– Rendet akarunk tenni, nem szabad, hogy ilyesmit lássanak az erre sétáló gyermekek. A tó belterületen van, közel az úthoz, még balesetveszélyes is, ha valamely sofőr egy meztelen test láttán elbámészkodik – sorolja a tiltás okait Parlagi Endre polgármester.

Ő ugyanakkor tisztában van vele: az önkormányzat által kihelyezett, a napozást tiltó táblák néhány nap alatt eltűntek, a napimádók pedig riasztóláncon értesítik egymást, ha felbukkannak a rendőrök. Furcsa módon mindkét fél egyfajta paraván felállításában, a tópart egy részének elkerítésében látja a megoldást. Azonban évek óta nem épül meg a mindenki által emlegetett kerítés.

Mindez persze nem lenne így, ha a naturisták csak a töredékét fel tudnák mutatni annak a tömegnek és erőnek, amire a nyolcvanas években képesek voltak. Csakhogy a társaságot megtépázta az idő múlása. A tópartokon nagyrészt húsz évvel ezelőtti lázadók napoznak, akikből azóta békés negyvenesek, ötvenesek, hatvanasok lettek. A fiatalokat kevésbé vonzza a nyilvános meztelenség.

A Luppán megkérdeztük néhányukat: mit szólnak a közelükben napozó néhány meztelen férfihoz? „Szánalmas, magamutogató, perverz” voltak a leggyakoribb válaszok. Marcsi és Attila tapasztalatai szerint még a naturista szellemben nevelt fiatalok sem tartanak ki a mozgalom mellett: 12 éves korára gyerekük hirtelen szégyellős lett, és csak törülközővel volt hajlandó megjelenni a nudista strandon.

Balatonberényben, az ország „második legrégebbi nudistastrandján” szintén nőtt az átlagéletkor.

– Vannak fiatalok, de valóban kevesen – mondja Balogh Tibor, a Naturisták Berényi Baráti Köre elnöke. – Siralmas, hogy a szülők nagy része szégyenérzetre neveli gyermekét, pedig ha a természeti népekre gondolunk, épp a naturizmus a természetes.

Az elnök egyébként Berényben nem tapasztalja a vendégkör különösebb csökkenését. A sármelléki repülőtérnek köszönhetően jönnek külföldről, jönnek a környező városokból, sőt, hogy kész lett az autópálya, Budapestről még többen is. Igaz, a fővárosiak kénytelenek egyre többet utazni: az Omszki- és a Luppa-tavak ellehetetlenülése után tavalyelőtt az egyórás autóútra levő Balatonakarattya is kiesett a kínálatból – vitorláskikötőt létesítenek a helyén.

Az elnök úgy látja, válság helyett inkább átalakulóban van a magyarországi naturizmus. Ma már nem egy, két vagy három helyszín van az országban, hanem hat tópart és több naturista sziget (strandról leválasztott naturista rész), vagyis megoszlik az érdeklődők köre. Másrészt terjedőben van egy új irányzat: míg korábban a meztelen napozás volt az életforma lényege, ma már egyre gyakoribbak az uszoda-, wellness-, szaunás rendezvények – ezeken néhány tucattól több százig terjed a résztvevők száma. Sőt, léteznek naturista vízi- és gyalogtúrák is.

Az új kihívásokra leginkább a Sziksóstói Kemping talált válaszokat. A húszéves létesítményt négy éve egy elkötelezett magánbefektető vette meg. Azóta wellnessrészleg, élményfürdő, fitneszterem, szórakoztatóközpont épült, sporthétvégét, művésztábort, fiatal naturisták hetét rendeznek. Sándor János, a kemping tulajdonosa – aki befektetése eredményeként egyből a Naturisták Magyarországi Szövetsége elnökévé emelkedett – nem is panaszkodik sem a vendégszámra, sem a fiatalok hiányára.

– Hat-hétszáz vendégünk van egy-egy hétvégén, Romániából, Szerbiából, sőt Szlovákiából is sokan felfedezték a kempinget. Észre kell venni, hogy az emberek igényei megnőttek, és ehhez kell alakítani a szállás- és szórakozási lehetőségeket. Az önszerveződéssel alakult, vagy önkormányzati tulajdonú létesítményekben azonban az elmúlt évtizedben csak kevés pénz jutott fejlesztésekre.

Fokozottan igaz ez a fiatalok megtartására. Ha nincs elegendő játék, sport, bulizási lehetőség, a fiatalabb korosztály hamar átszokik a textiles strandokra. Mindez azonban komoly anyagi áldozatot kíván: a sziksóstói kemping kialakítása mintegy 80 millió forintba került, és gazdaságilag csak most kezd megállni a saját lábán.

Százezer ember. Magyarországon ennyi a magukat naturistának vallók száma – vagyis alig érik el a lakosság egy százalékát. A nyolcvanas évekhez képest, amikor minden második városi fiatal nudizott valahol, mindez meglehetősen kevés. Persze a változásnak objektív okai is vannak. Az ózonlyuk miatt általában visszaszorul a napozás, s aki csak a barnulás miatt járt a partokra, gyorsabban megkapja ezt a szoláriumokban.

Ugyanakkor Németországban, Ausztriában, Hollandiában vagy Franciaországban továbbra is a lakosság 10-16 százaléka fordul meg a naturista telepeken, arról nem is beszélve, hogy a legkisebb faluban is természetes a meztelen szaunázás.

A magyarországi naturizmust sokáig sújtották az egyes szervezetek közötti villongások is. Alapvetően liberális életfelfogásról lévén szó, a mozgalmat utolérte a liberális – szabadelvű – szerveződések gyakori problémája: a sok „egyéniség” nem tud a közös célok érdekében egységesen fellépni. Talán a széthúzás végét jelenti, hogy két évvel ezelőtt megalakult a szervezetek többségét tömörítő Naturisták Magyarországi Szövetsége. A tagszervezetek eljárnak egymás rendezvényeire, együtt jelennek meg az Utazás kiállításon, internetes honlapokat működtetnek.

– Próbálunk megújult naturista történelmet csinálni – fogalmaz Sándor János. Már csak az a kérdés: lesz-e elegendő pénz ehhez.

Szarka Sándor