– Bizonyára hallott az egyre dagadó lehallgatási botrányról. Túl azon, hogy az eset igencsak rossz fényt vet a magánnyomozókra, mit gondol a történtekről?

– Felháborító, hogy egy magát magánnyomozónak nevező valaki ilyen elképesztő szerződést aláírjon. Szakmailag és erkölcsileg is elítélem a történteket, és kíváncsian várom, hogy a szakmai kamaránk mikor hallatja a hangját és mikor kezd etikai eljárást a betéti társaság ellen. A mi szakmánknak nagyon szigorú szabályai vannak. Törvényeket kell betartani, illetve megfelelően alkalmazni, de az eddigi sajtóhírek szerint mégiscsak akad olyan kolléga, aki lejáratja hivatásunkat. Szerintem az a minimum, hogy az ilyen személyeket töröljék a kamarai tagságból.

– A szakma etikai kódexe vajon mit ír a politikai indíttatású megrendelésekről?

– Az éppen egy évvel ezelőtt elfogadott Etikai Szabályzat szerint vétséget követ el, aki tevékenységét oly módon gyakorolja, amely alkalmas arra, hogy a szakma jó hírnevét, továbbá munkáltatójának, megbízójának, illetve bármely harmadik fél személyhez fűződő jogait sérti. Saját szakmai és etikai normáim szerint is mondom, semmilyen célzatú politikai megrendelést nem vállalhat el egy magánnyomozó. Mint ahogy tilos a szervezett alvilágnak információkat tovább adni. Hogy miért? A magánnyomozás gyakorlatát tekintve nem különbözik a kriminalisztika alapelvei és ajánlásai szerinti nyomozástól. Vagyis a célunk nem lehet más, mint az objektív igazság, azaz a valóság feltárása. Ez a példa azt mutatja, hogy a politika célja nem ez. A magándetektívnek tehát minden körülmények között pártatlannak kell maradnia, mert csak így őrizheti meg objektivitását.

– Tehát etikai vétséget jelent egy politikai megbízás teljesítése?

– Nem beszélve a felajánlkozásról! Egy magánnyomozó ugyanis nem kerülhet sajátos politikai érdekviszonyok kereszttüzébe, és ami súlyosabb, feladva pártatlanságát, illetve az objektivitásra való törekvés elvét. Annyit ugyanis tudnia kell minden kollégának, hogy kormányzati pozícióban mindenkinek rendelkezésére áll a törvényes bűnüldözés és felderítés, illetve az igazságszolgáltatás valamennyi eszköztára és szervezete. Minek akkor ide magánnyomozó, ha csak nem azért, mert az igazságszolgáltatást egyelőre nem kívánták bevonni az ügybe?

– Mi lehetett a szándéka a megbízónak, illetve a megbízottnak?

– A szerződés szövege teljes egészében nem ismert ugyan, de az újságokban olvasott részletek bűncselekmény gyanúját is felvethetik. Elsősorban azért, mert ha valakinek a vagyonosodása a vizsgálat tárgya, akkor a magánnyomozó semmilyen más információhoz nem férhet hozzá, mint a nyilvános és közhiteles cégnyilvántartás adataihoz, illetve a földhivatali bejegyzésekhez. Minden más jellegű vagyoni adat adó- vagy banktitoknak minősülhet. Aki azokhoz hozzájut, bűncselekményt követ el. Az is, aki erre felbújt, mondjuk éppen egy megbízási szerződés keretében. Arról nem is beszélve, hogy egy magáncég semmilyen körülmények között nem juthat hozzá olyan információkhoz, hogy ki és mikor, milyen információkat szerzett meg, vagy éppen törölt az APEH adataiból. Végül az adó-, illetve vám-bűncselekmények hivatalon belüli felderítése sem lehet egy magánnyomozó cég feladata, mert az esetleges terhelő adatok csak bűncselekmény elkövetésével, vagyis adótitok megsértésével szerezhetők be, amelyek ebből adódóan amúgy sem használhatók fel egy büntetőfeljelentéshez. Minimum dilettánsnak kell lennie annak, aki ilyen megbízást elvállal, sőt önmagától arra felajánlkozik.

– Valószínűleg a mindennapi civil gyakorlatból, a riválissal való leszámolásra készülő üzleti partner logikájából indulhatott ki a megrendelő, abból, hogy már egy „kész aktát” kívánt letenni az ügyészség asztalára. Olyat, amire nem mondhatja majd senki, hogy bizonyítékok hiányában megszüntetik a nyomozást.

– Mint mondtam, ezeket az információkat, illetve adatokat amúgy sem lehetett volna felhasználni egy büntetőeljárás megindításához. Hacsak eleve nem az volt a szándék, hogy a felderített adatok ne a rendőrség vagy az ügyészség asztalára kerüljenek. Lehet, hogy a törvénytelen módszerekkel megszerzett adatokkal esetleg sakkban akartak tartani politikai ellenlábasokat?

– Mi alapozhatja meg ezt a gyanút?

– Mindenekelőtt a hihetetlenül magas megbízási díj. Kilencvenötmillió forint elképzelhetetlenül sok pénz ahhoz képest, amit törvényes keretek között egy magánnyomozó legális információszerzésért elkérhet. Különben már minden magánnyomozó milliomos lenne, de sajnos az a helyzet, hogy a magándetektívek mindenütt a világon relatíve a szegényebb középosztályhoz tartoznak. Vagyis már az összeg is azt sejteti, hogy tiltott módon beszerzett információkról lehetett szó. A törvény szabta kereteket betartva legfeljebb pár százezer forint a megbízások jelentős hányada, kivéve, ha információvásárlásról vagy hackerek alkalmazásáról van szó. Ilyenkor valóban súlyos milliókat lehet fizetni, ám ezeket az információkat semmilyen hivatalos eljárásban nem lehet felhasználni, mert már maga az információhoz jutás bűncselekmény révén valósul meg. Aztán itt van az a kitétel, hogy a megbízott szakemberei „politikai védelmet” kérnek. Egy jogállamban nincs ilyen, ez ismeretlen és értelmezhetetlen jogi kategória.

– Az is elég nagyfokú tájékozatlanságra vall, hogy egy leköszönő miniszterelnökre állt volna rá egy magánnyomozó, hogy információkat gyűjtsön.

– Amatőrség! Egy magánnyomozó csak annyit tehet meg, mint bármely más állampolgár. Egy védett személynek még csak a közelébe sem kerülhet senki, még egy személyes adatgyűjtést végző magánnyomozó sem! Úgymond „megfigyelni” a kormányőröktől körülvett ex-kormányfőt lehetetlenség. Aki erre vállalkozik, az semmit sem tud a mi szakmánkról.

– Tehát az a véleménye, hogy mind a megbízó, mind a megbízott elmarasztalható?

– A mi szakmánkban a megbízott a törvénytelen eszközökkel gyűjtött adatok miatt, a megbízó pedig felbujtóként vonható felelősségre. A szerződés eddig megismert részletei szerintem a törvényes magánnyomozói munka lehetőségét megkérdőjelezik. Egy magánember, aki egyben pártelnök is, politikai indíttatású megrendelés révén sajátos magánrendőrséget, vagy ami ennél is rosszabb, magán-titkosszolgálatot szervez? Attól mentsen meg az Isten minket, hogy efféle különítmények befolyásolhassák a politikai, gazdasági és társadalmi életet. Meg attól is, hogy kormányzati pozícióban lévő vezető valaha is ilyen informátorokra, „magándetektívekre” alapozza munkáját. Remélem, nincsenek, de ha mégis léteznek ilyen különítmények, akkor azok igen komoly konkurenciái a szakmánknak.

G. P.

Egy magánnyomozó cég a 2002-es választás, majd az MSZP–SZDSZ-koalíció hatalomra kerülése után felajánlkozott arra, hogy terhelő adatokat hord össze Orbán Viktorról, Simicska Lajos egykori APEH-elnökről és Kalmár Istvánról, a Magyar Posta volt első emberéről. Az ajánlkozó vidéki betéti társaság adatokkal akart szolgálni, hogy eljárás és felelősségre vonás indulhasson az említett közszereplők ellen. Orbán esetében a törvénytelen meggazdagodás, Simicskánál az adóhivatali adatmegsemmisítés és -felhasználás, Kalmárnál pedig adó- és vámbűncselekmény elkövetése lett volna a vizsgálat tárgya. Az információk a szocialista közpénzügyi államtitkár, Keller László vizsgálódásainak szolgálhattak volna alapul. Mint ismeretes, Keller egyetlen esetet sem tudott felderíteni, senkit sem tudott bíróság elé citálni.

Most, az ismét államtitkári poszton szolgáló bukott törökbálinti polgármester azt nyilatkozta, hogy soha sem rendelt meg terhelő adatokat magánnyomozó cégtől. Valóban nem, mert a megrendelő magánemberként Kapolyi László volt, akiről persze az is ismert tény, hogy a szociáldemokrata párt elnöke. A milliárdos eocén-kutató viszont azt mondja, hogy soha semmilyen teljesítés nem volt, így soha sem fizetett a bt.-nek. (A szerződés létét ugyanakkor sohasem tagadta. Egyes források szerint szerény mértékű, 5 milliós kifizetés mégiscsak lehetett, és állítólag volt egy 20 milliós elígérkezés is.) Egyébként a magánnyomozó cég potom 95 millió forint plusz áfáért végezte volna tevékenységét, és sok egyéb feltétel, illetve kérés mellett politikai védelmet kért.