„Mi is a sajtóból értesültünk róla”

– Idén januárban a kormányszóvivő bejelentette, hogy a kormányzatinegyed-beruházást felfüggesztik. Hogyan fogadták a hírt?

– Mi is a sajtóból értesültünk róla. A tervezői csapat vezetője azonnal bejelentette az igényt az elvégzett munka utáni díjazásra. Hosszú csönd után egy ügyvéden keresztül jött az üzenet, hogy az általunk meghatározott díj töredékéről hajlandóak csak tárgyalni. Újabb szünet következett. Közben megszűnt a KVI mint megbízó, ám az újonnan létrehozott Kormányzati Negyed Kft., a KoNep Kft. csak május folyamán vette fel az elejtett szálakat. Tette mindezt nem túl nagy intenzitással.

– Mekkora az az összeg, amelyről beszélünk?

– Eredetileg az egész tervezési folyamatra 2,4 milliárd forintban állapodtak meg. Ez egy bruttó összeg, a teljes tervezési folyamat összköltsége. A beruházás leállítása közvetlenül a vázlatterv leadása után történt, de mivel hajszolt tempóban kellett haladni, mindenki előre dolgozott és gyakorlatilag az engedélyezési terv 50 százalékos készültségéig jutottak el. Itt állt meg a dolog, ami azt jelenti, hogy az addig elvégzett munka körülbelül 300 millió forintot fed le. Erről vitatkoztunk, ehhez képest a hivatalos iratokban az eredeti 2,4 milliárd szerepel. Csakhogy ennek még a töredékét sem fizették ki.

– Hogyan került a tervezői csapatba?

– Amikor kiírták a pályázatot, többen megkerestek, hogy induljunk, de én a magam részéről nem értettem egyet sem a szándékkal, sem az alapkoncepcióval, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszek részt benne. Nem akartam önállóan indulni. Azután felhívott Janesch Péter, már a terv készítése közben. Végül is az ő kérésére elkészítettem az ökológiai-épületgépészeti koncepciót. Az esélytelenek nyugalmával elvállaltam egy konzulensi szerepet, mert kíváncsi voltam arra, hogy ökológiai szempontból mit lehet egy ilyen épületmonstrummal kezdeni.

– És mit lehet?

– Alapvetően az építészeti koncepcióhoz magához nincs közöm, nagyjából a kész épülettel kerestek meg. Ezt kellett környezetbaráttá és ökologikussá tenni. Azonban már a pályázat készítése során kiderült, hogy nem lehet az épületet igazán fenntarthatóvá tenni.

– Miért?

– Ha leszűkítjük magára az épületre, annak működtetésére, akkor rögtön szembeötlik, hogy nagyon kicsi telekre van bezsúfolva egy óriási irodaépület. Minden épületet és települést úgy kell elképzelnünk, hogy az a működtetéséhez szükséges erőforrásokat elszívja a környezettől. Kell egy tápláló környezet, ahonnan az energiákat, a vizet, a levegőt igénybe tudja venni, a hulladékokat vissza tudja adni, és ezek körforgásban tudnak működni. A fenntarthatóság azt jelenti, hogy célszerű egy zöld gyűrűt, azaz egy városellátó övezetet létrehozni a városon kívül, mely a települést ellátja energiával, friss levegővel, élelmiszerrel. Budapesten ez a zöld gyűrű megvolt, csak az elmúlt húsz évben beépítették lakóparkokkal és bevásárlóközpontokkal. Ha ez a tápláló környezet nincs, fenntarthatóságról nem lehet beszélni. Kiderült, hogy miután a tervezés az épület telkére szűkült, és a tágabb környezet rendezése kikerült a feladatból, igazán fenntarthatóvá ezt az épületet nem lehet tenni, legfeljebb javítani lehet rajta, ami természetesen egy kommersz irodaházhoz képest még mindig rengeteg lehetőséget rejt.

– Óriási munka lehetett.

– Tavaly nyáron volt az eredményhirdetés. Janeschék onnantól fogva szünet nélkül dolgoztak. Az eredményhirdetés után sem hagyták abba a munkát, éjt nappallá téve készültek a tervek, olyan feszített volt a határidő.

– Mit kellett megtervezni?

– A kérdés inkább úgy helyes, hogy mit kellett volna megtervezni. A kormányzati negyed nem csupán egy irodaépület, hanem városépítészeti vonzata is van. Számtalan apró buktatója volt a tervezésnek, kezdve a szabályozási terv módosításával. Ez időközben megtörtént, de a szabályozási terv kapcsán a telek mérete is módosítva lett. Ezzel párhuzamosan szükség volt a Podmaniczky utca teljes közműfelújításának terveire, és ott volt a legkritikusabb rész, ami elmaradt, ez pedig a Nyugati pályaudvar teljes környékének a rendezése. A nemzetközi zsűri egyik tagja, a volt berlini főépítész is megjegyezte, hogy náluk ezt nem így szokták csinálni.

– Mit értett ez alatt?

– Szokatlan, hogy egyetlen tervpályázatba egyesítsenek egy városépítészeti és egy építészeti feladatot. Németországban először a városépítészeti pályázatot írják ki, majd az eredményt átvezetik szabályozásba, és utána írnak ki egy építészeti tervpályázatot. Nálunk a kettőt egyesítették, ráadásul mindezt úgy, hogy a tervezéssel párhuzamosan már a kivitelezés is meginduljon. 2009 végére át akarták adni a kész kormányzati negyedet. A pályázati tervek a legkülönfélébb városépítészeti javaslatokat vetették föl, amelyek a Nyugati pályaudvar szerepére vonatkoztak: lesüllyeszteni a vágányokat, összekötni a pályaudvarokat a föld alatt.

– Ez szép ötlet, de mennyibe kerül?

– Gondoljunk a négyes metróra. Az ötletek közt szerepelt a Nyugati pályaudvar kihelyezésének gondolata is, de a Rákosrendező szerepének átalakítása nagyon kevés támogatóra talált már a fővárosban is. Az ilyen nagy ívű elképzelések megvalósításához évekig tartó előkészítő munkára lenne szükség. A berlini kormányzati negyedet öt évig tervezték. A történet tükrében már érthető a volt berlini főépítész kritikája, hogy célszerűbb a már rendezett állapotra kiírni egy építészeti pályázatot.

– Milyen tervezési fázisban volt a projekt, amikor a beruházást felfüggesztették?

– A tervezési folyamat során általában először a vázlatterv készül el, majd az engedélyezési terv, ezt követi a tenderterv (versenyeztetési dokumentáció) és legutoljára a kiviteli terv, amelyet gyakran a kivitelező készít a saját csapatával. A legvégén pedig elkészül egy megvalósulási terv, mert a ténylegesen megépült állapotot is dokumentálni kell. Ezek a tervezés fázisai, amelyből a vázlatterv teljesen elkészült, az engedélyezési terv pedig készülőben volt. A leadott tervet költségbecsléssel együtt kellett elkészíteni, ezért abban több műszaki tartalom volt a szokásosnál.

– Semmit nem fizettek ki?

– A 20 millió forintos fődíjon kívül, amelyet a győztesnek megítéltek, egyetlen fillért sem. A tervezőknek hitelt kellett felvenniük a munkájuk finanszírozására. Miután leállították a projektet, hónapokon keresztül nem válaszoltak a tervezők megkereséseire. A fizetésnek már régen meg kellett volna történnie, ahhoz képest, hogy a teljes projekt költségei tízmilliárdos nagyságrendűek. Ennek az elvégzett munkáért járó mintegy 300 millió forint csak a töredéke.

– Számlát állítottak ki?

– Nem, még megállapodás sincs, óriási hiba lenne kiadni a számlát, hisz az után áfát kell fizetni.

– Mi lesz a következő lépés?

– Egy kormányhatározat értelmében június 30-án lejár az a határidő, ameddig a kormányzati negyed költségeivel a KoNep Kft.-nek el kell számolna. Ha június 30-ig nem születik meg a megállapodás a számlába állítható összegről, a tervezői stáb kénytelen lesz ezt az ügyet peres útra terelni.

– Csalódott?

– Nem erről van szó. Én nem értettem egyet az ötlettel, miért most, miért itt. A magam részéről nem bánom, hogy a megvalósítás elmarad. Inkább rendkívül tanulságosnak tartom a történetet. De méltatlan az az eljárás, ahogy a tervezőkkel bánnak. Hiába írt az Építész Kamara és a Szövetség tiltakozó levelet, hiába van az egész szakma felháborodva, mindez hatástalan volt. És ne felejtsük el, amikor a Nemzeti Színház Erzsébet téri tervét leállították, a tervezőt kifizették. Janesch Péter fiatal, tehetséges építészkollégái közül sokan nemrég diplomáztak. Ez az első tapasztalatuk arról, hogyan működik ez a műfaj. Elég keserű indítás, nem? Nem gondoltuk volna, hogy egy nemzetközi tervpályázat győzteseként alkudoznunk, sőt talán még pereskednünk is kell.

Hernádi Zsuzsa

Ertsey Attila

építész, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom elnöke

1961-ben született Budapesten.

1985-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán.

Egyetemi oktató az ELTE-n, a Szent István Egyetem Ybl Miklós főiskolai karán és a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Karán.

2007 nyarától decemberéig részt vett a kormányzati negyed projekt tervező-munkájában.