A Nyugat szemében akkor szimpatikus Oroszország, ha gyenge. Amikor a 90-es években a gazdaság romokban volt, dicsérték, hogy milyen demokratikusak és nyitottak vagyunk. Aztán elfeledkeztek rólunk, szinte eltemettek. Mikor pedig az új évezredben Moszkva újra hallatni kezdte a hangját, döbbenten kérdezték: hogy merünk mi, oroszok egyáltalán megszólalni? – nyilatkozta a Demokratának Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete.

– Jók a magyar–orosz gazdasági és kulturális kapcsolatok, most az ukrán nyelvtörvény ügyében azonban politikailag is egy oldalra került Moszkva és Budapest. Ön hogy értékeli ezt?

– Moszkva határozottan elítéli a nyelvtörvényt, hiszen a jogszabály korlátozza az orosz anyanyelvű oktatást is. Esetünkben ráadásul nem helyes a kisebbségi nyelv megfogalmazás sem, hiszen nemcsak sok millió orosz nemzetiségű ember, hanem az ukránok jó része is az oroszt használja a mindennapi érintkezésben. Látjuk azonban azt is, mi történik a magyarokkal, románokkal, lengyelekkel és bolgárokkal is. A legmesszebbmenőkig szolidárisak vagyunk velük.


– Ez feltételez valamilyen közös fellépést?

– Ez bonyolult kérdés, hiszen Ukrajna közölte, hogy hajlandó az uniós nyelvekkel kapcsolatban külön alkura. Nyilván lesznek, akik belemennek ebbe az Ukrajna által kínált elvtelen egyezségbe, amely a legjobban mutatja, hogy ez a törvény nem az ukrán nyelv úgymond megőrzésére, hanem az orosz megsemmisítésére született. Ezt nem tűrhetjük, és nem is tűrjük. Magyarországhoz hasonlóan mi is az ENSZ-hez, az EBESZ-hez, különböző jogvédő szervezetekhez fordultunk. De őszintén szólva, egy fillért sem tennék fel a sikerre.


– Próbáltak közvetlenül Kijevvel egyezkedni?

– Jelenleg nem lehet érdemi orosz–ukrán kapcsolatokról beszélni. Kijevben felmerült a diplomáciai viszony megszakítása is. Ukrajna nemcsak az orosz termékeket helyezi tiltólistára, de nem engedi az orosz filmek sugárzását, orosz színházak és színészek vendégszereplését sem.


– Nem csak az oroszokat. Az ukrán nemzetbiztonság többek között kitiltotta Gérard Depardieu francia színészt is, orosz kapcsolatai miatt.

– Igen, ezekben az abszurd lépésekben is tapasztalható az ukrán vezetés oroszellenessége. És higgyék el, ez nem a kelet-ukrajnai eseményekkel függ össze. Petro Porosenko elnök és a jelenlegi kijevi elit már egy évtizede is ennek a politikának a híve volt. Hiszen ezek az emberek nem a semmiből kerültek elő. Mint ahogy nem a 2014-es volt az első Majdan sem. A mai vezetők korábban már voltak miniszterek, sőt miniszterelnökök is.


– Mindenki Minszkre mutogat, az ottani szerződéseket azonban szemmel láthatóan nemigen tartják be.

– Kijev nem tartja be. Ma az ukrán vezetők már nem titkolják, hogy Minszkben elsősorban taktikai okokból írtak alá, a szerződések végrehajtása eszük ágában sem volt.


– Porosenkóék viszont azt állítják, hogy a szakadár köztársaságoknak előbb át kell adniuk az ellenőrzést a területük fölött. Ukrán katonáknak kell ellenőrizniük az orosz határszakaszt.

– Ez így nem megy. A minszki szerződésekben részletes menetrend szerepel, ezek között olvasható például, hogy Kijev előbb adjon általános amnesztiát és kiterjedt autonómiát a két megyének. Erre azonban az ukrán vezetés nem hajlandó.


– Egyes nyugati elemzők szerint Moszkva is tehetne gesztust. Lemondhatna a Krím félszigetről. Lemond?

– A Krím státusza egyértelmű, a lakosság túlnyomó része népszavazáson döntött a sorsáról. Oroszországnak erről nincs mit tárgyalnia. Ezt mellesleg józanabb nyugati partnereink is elismerik már.


– Van olyan vélemény is, hogy hagyni kellene Kijevet. Állapodjon meg inkább Moszkva és Washington.

– Ez nem jó felvetés. A kérdésben Porosenkóéknak Donyeck és Luhansz vezetőivel kell egyezségre jutni. Ez szerepel a minszki megállapodásokban is. Oroszország ebben ugyanúgy csak közvetítő, mint az Egyesült Államok, vagy Franciaország és Németország. Előrelépés akkor lesz, ha az ukránok végre szóba állnak saját polgáraikkal, a kelet-ukrajnai területek képviselőivel. Ez nem orosz–amerikai ügy.


– Mondjuk Vlagyimir Putyinnak és Donald Trumpnak ideje sem lett volna erről megegyezni. Eltelt már majd egy év az amerikai elnök hivatalba lépése óta, de eddig még csak egy rövid ismerkedő beszélgetésre futotta a két nagy között.

– Az orosz–amerikai viszony mélyponton van, és biztosan állíthatom, nem a mi hibánkból. Washingtonból folyamatos vádak érnek minket az elnökválasztásokba való állítólagos beavatkozásunk, különböző hekkerek miatt, de sehol semmi bizonyíték! Ennek ellenére szankciókkal bombáznak minket. A diplomáciában példátlan módon lefoglalják a San Franciscó-i főkonzulátusunk épületét, az orosz média munkatársait külföldi ügynökökké nyilvánítják, az amerikai szenátusból kitiltják az orosz tévétársaságokat.


– Amire válaszul Moszkva elfogadott egy törvényt, amely a külföldi sajtót ügynöközi le. Még Brüsszelben is ügy lett belőle.

– Érdekes, hogy az Európai Unió vezetői nem voltak hasonlóan gyorsak az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban. De ez legyen az ő dolguk. A lényeg, hogy az orosz törvény nem minősít automatikusan senkit sem külföldi ügynöknek, ez csak egy keretjogszabály. Azt hiszem, természetes, hogy ha egy ország korlátozza az orosz sajtó működését, mi is adekvát lépésekkel válaszolunk. Azonban még egyszer hangsúlyozom, Oroszország csak válaszolt az amerikai provokációra. Az európai médiát semmi sem fenyegeti Moszkvában, amíg partnereink sem korlátozzák a sajtószabadságot, az orosz tudósítók uniós működését.


– Rosszabb sajtójuk – mondjuk – akkor sem lenne, ha elsőként lépnének. A nyugati és a hazai liberális média szerint Oroszország az agresszió, a diktatúra, a gonosz birodalma.

– A Nyugat szemében akkor szimpatikus Oroszország, ha gyenge. Amikor a 90-es években a gazdaság romokban volt, dicsérték, hogy milyen demokratikusak és nyitottak vagyunk. Aztán elfeledkeztek rólunk, szinte eltemettek. Mikor pedig az új évezredben Moszkva újra hallatni kezdte a hangját, döbbenten kérdezték: hogy merünk mi, oroszok egyáltalán megszólalni? Miért nem maradunk nyugton a medvebarlangunkban?


– Példátlan döntést hozva, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta Oroszországot a pjongcsangi téli játékokról. Az orosz versenyzők csak „semleges zászló” alatt szerepelhetnek, győzelmük esetén nem hangozhat fel a nemzeti himnusz.

– Úgy gondolom, hogy ma már senki számára sem titok, hogy politikai ihletésű döntést hozott a NOB vezetése. Nyilvánvalóan olyan erők ráhatására, amelyeknek semmi közük a sporthoz. A mi álláspontunk egyértelmű: nem tudjuk elfogadni ezt a verdiktet, amelyet senki sem tudott tényekkel alátámasztani. (A NOB sem állapította meg, hogy állami szinten támogatták volna a doppingolást Oroszországban – a szerk.) Ez a döntés nemcsak az orosz versenyzőket sújtja, hanem az egész olimpiai mozgalmat, amelynek alapvető értékeit, a béke és politikamentesség eszméit is sérti. Ennek ellenére nem tervezzük a játékok bojkottját. Sportolóink semleges olimpiai zászló alatt elindulhatnak a versenyeken.


– A túloldalon azt is mondják, hogy Oroszország fegyverkezik, háborúra készül.

– Ezek nevetséges vádak. A NATO alakít ki „egészségügyi kordont” a határaink mellett, rakétákat telepít a Baltikumtól Romániáig. Ez fenyegetést jelent a számunkra, amire értelemszerűen nem válaszolhatunk leszereléssel. Azonban egy új fegyverkezési verseny sehova sem vezet, nekünk biztos, hogy nem érdekünk a feszültség növelése.


– Trump elnök viszont inkább mintha a kardcsörtetésben hinne, hiszen az észak-koreai helyzetet akár katonai úton is megoldaná. Egyetért Moszkva az erőpolitikával?

– Ez zsákutca. Phenjan nem fog meghátrálni újabb anyahajók megjelenésétől, sőt, ez inkább őket is felelőtlen lépésekre késztetheti. A szankció politikája nem működik, az újabb korlátozó intézkedések a lakosságot, és nem a rezsimet érintenék. Ahogy anno Irakban, itt is tízezrek halnának éhen. Természetesen mi is elítéljük Észak-Korea nukleáris programját, azt, hogy semmibe veszi az ENSZ BT határozatait. Erre azonban nem megoldás a feszültség fokozása.


– Akkor mi a megoldás?

– Csak a tárgyalás. Van egy orosz–kínai útiterv, amely elvezetne a tárgyalóasztalig Phenjan és az Egyesült Államok között. Ehhez azonban Észak-Koreának abba kellene hagynia az atom- és rakétakísérleteket, az amerikaiaknak és a dél-koreaiaknak pedig nem kellene percenként hadgyakorlatokat tartaniuk a határ mentén. Ez lenne az első lépés, amelynek megtételére egyelőre sajnos csekély nyitottságot tapasztalunk.


– Ehhez képest Szíria szinte sikertörténet. Úgy tűnik, az ISIS-t legyőzték. Sikerül-e a politikai rendezés is?

– A terroristák zömét valóban sikerült kiverni az országból. Folynak a tárgyalások az Aszad-kormányzat és a különböző lázadó frakciók között. Kellő kompromisszumkészség esetén megmaradhat az egységes Szíria.


– Úgy is, hogy egyszerre lesz ott orosz és amerikai katonai bázis?

– A támaszpontok kérdése egyedül a törvényes szír hatalomra tartozik, amelyet jelenleg Bassar el-Aszad elnök vezet. Ez lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de az ENSZ, a nemzetközi jog egy szíriai kormányt ismer el.


– Erről is praktikus lenne Putyinnak és Trumpnak egyeztetni. Lesz-e belátható időn belül orosz–amerikai csúcs?

– Ez egyelőre nem időszerű. Kellene egy nyugalmi időszak, amikor Washington abbahagyja szankciós ámokfutását, Oroszország támadását. Nem nekünk kell gesztust tennünk.


– Van olyan vélemény, hogy Trump közeledne, de küszködik Obama örökségével, szűk a mozgástere.

– Nem az én dolgom értékelni az esetleges washingtoni frakcióharcokat. Oroszország az Egyesült Államokkal tárgyal, nem egyénekkel vagy csoportocskákkal.


– Ha másképpen is, de ez a politikájuk az Európai Unióval kapcsolatban? Inkább Brüsszellel vagy a tagállamokkal tárgyalnának?

– Az egyik nem zárja ki a másikat. Tény, hogy mi örülnénk, ha lenne egy erős, egységes Európai Unió. Amely független tagállamai érdekeit képviselné, és nem valamilyen más érdekcsoportokat. Ha döntéseire nem hatna idegen befolyás.


– Ez megegyezik a magyar diplomácia véleményével is. Hasonlóan látjuk a migránskérdést is?

– Oroszország saját bőrén érzi, mit jelent a migráció. Milliók érkeztek és érkeznek a volt Szovjetunió közép-ázsiai államaiból, legálisan és illegálisan is. Nem csak látjuk Európa problémáit, értjük és értékeljük a magyar kormány politikáját, amely betartva a nemzetközi egyezményeket, védi saját határait és polgárait.


– Putyin elnök kétszer is járt az idén Budapesten, az ellenzéki sajtó ezért Magyarországot már Moszkva trójai falovának tartja. Tényleg rajtunk keresztül bomlasztanak?

– Nem foglalkozunk komolytalan dolgokkal. Az orosz–magyar viszony a két állam nemzeti érdekein alapszik. Mi tisztában vagyunk vele, hogy Magyarország az EU és a NATO tagja, ez meghatározza orientációját. Az azonban, hogy gyökeresen másképpen látjuk a NATO helyzetét, nem akadályozza meg a pragmatikus együttműködést. A gazdasági kapcsolatok a szankciók ellenére is javulnak, az idei árucsere-forgalom a harmadával nőhet tavalyhoz képest. A paksi projekt is jól halad. Az gondolom, hogy se önöknek, se nekünk nincs okunk panaszra.


– Akkor tavasszal nem befolyásolják majd orosz hekkerek a magyar választásokat?

– A választások eredményét a magyar emberek élete és nem különböző álhírek, pletykák befolyásolják. Hekkereket ez ügyben meg egészen biztosan ne keletre keressenek. Mi tiszteljük Magyarországot. Azokkal működünk együtt, akiket a magyarok választanak.

Máté T. Gyula