Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára beszél a Családjaink jövője Európában, az ENSZ Családok Éve 30. évfordulójának tükrében című rendezvényen a budapesti Scruton V.P. termében 2024. május 15-én
Hirdetés

Hornung Ágnes úgy fogalmazott: az a kormány, amelyik nem támogatja a gyermekvállalást, voltaképpen háttérbe szorítja a jövőjét, lemond önrendelkezéséről és erejének legnagyobb részéről. „Kultúránkat és hagyományainkat a megszülető gyermekeinken keresztül őrizhetjük meg” – tette hozzá.

Az államtitkár felidézte, hogy a baloldali-liberális kormányok csökkentették a családoknak járó támogatásokat, nehezebbé tették az otthonteremtést és elhanyagolták a bölcsődék fejlesztését. Mára azonban a baloldali pártok is megértették, hogy Magyarországon a családok az elsők – mutatott rá, majd hozzátette: az Európai Parlamentben ugyanakkor ez a vita még nem jutott nyugvópontra.

Hornung Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a kontinensen egyre kevesebb gyermek születik, egyre idősödnek a nemzetek.

A probléma megoldására két diskurzus rajzolódott ki – folytatta, hozzátéve: az egyik szerint a hiányzó népesség pótlására a bevándorlás adhat választ. A másik elképzelés szerint pedig a migráció helyett „a saját erőnkre, a saját belső forrásainkra kell támaszkodnunk” – ismertette.

Hornung Ágnes emlékeztetett, Magyarország 2010 óta családbarát ország, és a kormány 2010 óta már több mint 30 intézkedést hozott a családok támogatására.

„Olyan átfogó rendszert dolgoztunk ki, amely távlatos jövőképet és kiszámíthatóságot biztosít a gyermeket tervezőknek, és a gyermeket vállalóknak” – közölte, megjegyezve: a magyar családpolitika sajátossága, hogy az intézkedések a teljes életutat lefedik, „egyfajta hidat képezve a fiatalság és az időskor partjai között”.

Korábban írtuk

Az eddig elért eredményekről az államtitkár elmondta, hogy a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek száma 2010-hez képest megduplázódott, az intézmények, szolgáltatások száma pedig több mint négyszeresére nőtt. Kiemelte továbbá, hogy a bölcsődei szakemberek bére 2010-hez képest 2024-re átlagosan több mint a négyszeresére emelkedett.

Megemlítette azt is, hogy a fiataloknak 25 év alatt már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, a 30 év alatti anyákat is mentesítették az szja fizetése alól, elengedték a fiatal édesanyák diákhitel-tartozását, és támogatják a tanulni vágyókat a nyelvvizsga megszerzésében.

Kitért arra: a gyermekre vágyó vagy gyermeket tervező felnőtteket Európa legnagyobb otthonteremtési programjával, a csok plusszal segítik.

„Úgy véljük, hogy azok az országok, amelyek megtették az első lépést a családok megerősítése érdekében, a jövőben versenyelőnybe kerülnek, bármit is állítanak ezzel szemben a liberális megmondóemberek” – fogalmazott Hornung Ágnes. Kijelentette: a jövő örökösei a gyermekek, családok nélkül pedig nincsen jövő.

Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő, miniszteri biztos megnyitó beszédében azt hangsúlyozta: a család fogalma ma az Európai Unióban támadás alatt áll; Magyarország „egy családbarát sziget”.

Ma a brüsszeli bürokraták családellenes politikát folytatnak – jelentette ki, hozzátéve: senki nem tud felmutatni olyan uniós intézkedéseket, amelyek az elmúlt években a családok megerősítését szolgálták volna. „Ezért kell június 9-én az európai parlamenti választásokon szilárd, családpárti többséget felmutatnunk, akik az élet pártján állnak, a család pártján állnak” – közölte.