Hirdetés

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai feladatokért felelős miniszteri biztosa az ókeresztény hitvédők küzdelméhez hasonlította a nemzeti jogvédelem ügyét, aminek Mikó Imre is harcosa volt.

Személyes hangvételű előadásában idézte fel nagyapja alakját és életművét Mikó Ferenc unitárius lelkipásztor. Jellemző kép a kommunista Romániáról, hogy a bánffyhunyadi születésű családapa, a nagy múltú, hét nyelven beszélő, több diplomás közéleti ember, volt politikus raktárosként, később könyvesbolti eladóként dolgozott Kolozsvárott.

Köő Artúr, a konferencia ötletgazdája, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa Mikó Imre sokoldalúságát emelte ki. Mint mondta, politikus, jogász, tanár, író, titkár volt egyszerre. Vagyis – szűrhetjük le – az erdélyi magyar sorsot keresztként fölvevő muszáj-polihisztor.

Korábban írtuk

Mikó Imre tudatosan készült a közéleti szerepre. Meghatározó alakja volt az Erdélyi Fiatalok mozgalmának, egyetemistaként olyan neves lapok közölték írásait, mint az Erdélyi Múzeum, a Hitel, a Magyar Kisebbség, a Keleti Újság. Kivette részét a kor nagyszabású erdélyi falukutató mozgalmából is, tapasztalatai összegzéseként született meg Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című munkája. 1932-től, 21 éves korától az Országos Magyar Párt bukaresti irodáját vezető Willer József titkáraként munkálkodott, 1934-ben doktorált A székely közéleti kulturális önkormányzat című tudományos értekezésével. Ugyanabban az évben nyugat-európai tanulmányutat tett, majd belevetette magát a román elnyomás alatt sínylődő erdélyi magyarság jogvédő küzdelmeibe. Fáradhatatlanul képviselte népe érdekeit a bukaresti hatalom és a Nemzetek Szövetsége előtt egyaránt. A II. Bécsi Döntésnek köszönhetően 1940-ben hazatért Észak-Erdély, ezután írta meg Mikó Imre Huszonkét év című monográfiáját, mely máig a korabeli erdélyi magyar politikatörténet egyik alapműve. A reményteljes felszabadulás után az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője lett Budapesten, ekkor írta Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika című munkáját. 1944 őszén Kolozsvárról hurcolták el a szovjet megszállók, a fogságban megtanult oroszul. Tanárként dolgozott, 1956 után eltávolították állásából, egy könyvkereskedelmi cég raktárosaként, majd eladójaként dolgozott.

Az 1960-as években kezdett újra publikálni, 1970-től a bukaresti magyar nyelvű Kriterion Kiadó lektora lett, eközben jogtörténeti tanulmányokat is írt.

Bár jogvédőként 1945 után már nem tudott érvényesülni, Mikó Imre munkássága, hatása máig meghatározó.