Miközben az ellenzék vergődik, Orbán Viktor kemény üzenetet küldött
Éles hangvételű üzenetben bírálta a Tisza Pártot Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki formáció az elmúlt hetekben kizárólag politikai „bűvészkedésre” volt képes, miközben Európa legsúlyosabb sorskérdéseiről hallgat.A kormányfő úgy fogalmazott: „Berepülő drón, önmerénylet, alkotmányos puccs, kamu honlapok és védjegyek. Politikai abszurd. Az elmúlt egy hónapban ennyire futotta a Tisza párttól.” Orbán Viktor szerint nem meglepő mindez, hiszen az ellenzék napról napra szorultabb helyzetbe kerül.

A háború a legfontosabb kérdés, mégis hallgat az ellenzék
A miniszterelnök hangsúlyozta: Európa jelenleg az ukrajnai háborútól hangos, és egyre erősebbek azok a követelések, amelyek hatalmas összegeket, fegyverszállításokat és európai katonák bevetését sürgetik. Mint mondta, minden a brüsszeli háborús terv szerint halad, miközben a konfliktus Magyarország előtt álló legnagyobb sorskérdéssé vált.
Orbán Viktor szerint erre a helyzetre a Tisza Párt nem ad választ. „Nem mondanak semmit, mert belebuknának. Brüsszelnek nem tudnak, Kijevnek pedig nem akarnak nemet mondani” – fogalmazott, utalva arra, hogy az ellenzék szerinte nem képes egyértelmű álláspontot képviselni.
Politikai bűvészkedés helyett kormányzás
A kormányfő úgy látja, az ellenzék hallgatása miatt nem maradt más eszközük, mint a figyelemelterelés. „Marad a politikai bűvészkedés. Ezért állnak elő napról napra egyre nagyobb képtelenségekkel. Hogy ne kelljen kimondani az igazat: menthetetlenül brüsszel-pártiak” – tette hozzá.
Orbán Viktor szerint mindez világosan megmutatja a különbséget a kormány és az ellenzék között, különösen egy olyan időszakban, amikor a háború kérdése meghatározza Európa jövőjét.
„Kívül tartjuk Magyarországot a háborún”
A miniszterelnök kedd reggeli üzenetében egyértelművé tette a kormány álláspontját is. Mint mondta: „Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat. Kívül tartjuk Magyarországot a háborún. Nem sodródunk és nem hajolunk meg. Ez a különbség.”
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány következetes politikát folytat, amelynek célja Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése. Véleménye szerint éppen ez az, ami miatt a jelenlegi kormányzat jelenti a stabilitást egy bizonytalan nemzetközi környezetben.
Ezért tartja magát „biztos választásnak” a kormányfő
Összegzésként a miniszterelnök kijelentette: a háborús nyomás és az ellenzék bizonytalansága közepette a kormány továbbra is kitart álláspontja mellett. „Ez a különbség. Ezért vagyunk mi a biztos választás” – zárta gondolatait Orbán Viktor.
A kormányfő üzenete egyértelmű: miközben az ellenzék szerinte belső ellentmondásokkal és politikai manőverekkel küzd, a kabinet célja változatlanul az, hogy Magyarországot távol tartsa a háborútól és megőrizze az ország mozgásterét a nemzetközi térben.
