Milliárdok nyomában
Tavaly év elején a pesti tőzsdepalotából egy III. kerületi, Bojtár utcai épületbe költözött a köztévé, ám a botrány csak akkor tört ki, amikor a szerződést az ellenzéki kurátorok szavazata alapján az MTV menedzsmentje kénytelen volt nyilvánosságra hozni. Ebből egyértelműen kiderült, hogy az új székház bérleti díja nem egyszerűen magas: a bérleti díj mértéke irreális: a Magyar Televízió „havi 993 072 EUR + áfa, azaz 1 191 686 EUR bérleti díjat” fizet a székházépítő és tulajdonos Wing Zrt. (korábban Wallis Ingatlan) tulajdonában lévő Millenniumi Média Kft.-nek. A havi közel egymillió kétszázezer eurós bérleti díj mai árfolyamon számítva havonta több mint 342 millió forint, ami egy évre több mint 4,1 milliárd forintot tesz ki.
Negyven éven át – a szerződés szerint eddig tart a bérleti jogviszony – a mai árfolyamon kalkulált végösszeg meghaladja a 164 milliárd forintot. Elképesztő összeg, ami – ha már lúd, hadd legyen kövér – a rezsiköltségeket nem is tartalmazza. A szerződő felek ugyanis egyértelműen kikötötték, hogy a bérleti díjban a közüzemi díjak nincsenek benne.
Még ennél is elképesztőbb az az eljárás, ahogy a bérlő gazdálkodási szabadságát megkurtították: a szerződés 6.15-ös pontja azt is kimondja, hogy „a bérlő vállalja, hogy a bérbeadó részére inkasszós jogot biztosít a bérlő valamennyi bankszámlájára, aki a mindenkori hátralékos bérleti díj vagy egyéb, a szerződésből fakadó tartozás összegéig jogosult az inkasszót érvényesíteni, amennyiben a bérlő a jelen szerződés szerint nem tesz eleget a biztosítékok növelésére vonatkozó kötelezettségének…”
Vagyis a bérbeadó egy már akkor sejtett kormányváltás után is gond nélkül leemelheti a neki járó pénzt a köztévé bankszámlájáról. Mivel csak bérletről van szó, a Bojtár utcai ingatlan soha nem kerül a köztévé tulajdonába, a 40 éves bérleti jogviszony megszűnését követően az épület a bérbeadó Wing Zrt. tulajdonában marad…
Ki írta alá ezt a bűnös szerződést? A Magyar Televízió Zrt. részéről Rudi Zoltán elnök, a Millenniumi Média Szolgáltató Központ Kft. részéről pedig Barinkai Péter ügyvezető, még 2007-ben. Vagyis három éve dübörög a pénztermelő gyár, azaz a szerződés szerint már több mint 12 milliárd forintnak be kellett ömlenie a bérbeadóhoz.
A régi, a Szabadság téri épület, az egykori Tőzsdepalota eladása is nagy vihart kavart. A székházat az állam (ÁPV Rt.) 2006-ban eladta a köztévé feje fölül 4,5 milliárd forintért egy kanadai vevőnek, de mivel a Magyar Televízió új otthona ekkor még nem készült el, évi kétmilliárd forintért kénytelen volt az új tulajdonostól visszabérelni egészen 2009 elejéig, az új székház átadásáig. Vagyis a vevő a 4,5 milliárd forintos vételárral szemben mintegy három év alatt durván 6 milliárd forint bevételre tehetett szert, azaz a befektetés busásan megtérült: pénzt is keresett és van egy székháza. Az állam pedig ez idő alatt az eladásból kapott 4,5 milliárddal szemben kifizethetett 6 milliárdot és elveszített egy értékes ingatlant…
Ilyen üzleti feltételekkel bármelyik magyar kisnyugdíjas is meg tudta volna vásárolni a Tőzsdepalotát. A többi ingatlan az akkor még ugyancsak állami tulajdonban lévő Millenniumi Médiaszolgáltató Központ Kft. tulajdonában volt, így például a Bojtár utcai 17 hektáros telek. Ezt a céget az ÁPV Rt. a Wallisnak adta el, ugyancsak 2006-ban. A Wallis is pompás boltot csinált. Megvette tehát 2006-ban az óbudai telket, épített rá egy székházat, amit 2009-től évi több mint négymilliárdért bérbe adott. A telekárak és az irodaépítés fajlagos árait figyelembe véve szakértők szerint már a Wallis is pénzénél lehet. Csak az állam fizetett rá az üzletre, de az nagyon.
Hogy lehetett ezt az ügyletet keresztülvinni? A tavalyi közállapotokra jellemző, hogy sajnos könnyedén. Balogh László, a köztévé KDNP-s kurátora egyedüliként szavazott nemmel, miután az MDF tisztességtelen magatartása miatt fideszes kurátorok nem vettek részt a köztévé testületének munkájában.
– Egyedül voltam ellenzékben. Az SZDSZ-ből, MDF-ből és MSZP-ből álló többség megszavazta a Bojtár utcai székház bérletét – emlékezik vissza a szavazásra a KDNP-s kurátor. – Ilyen garanciák mellett, amikor az államtól befolyó összegek a bérleti díj fedezetéül szolgálnak, az MTV akár hitelt is felvehetett volna, amelyből ha székházat épít, az ingatlan tulajdonjoga is az övé marad – tette hozzá.
Balogh László szerint az MTV működése ezzel a szerződéssel végképp ellehetetlenült. A bérleti szerződés mellett született egy úgynevezett Támogatás Engedményezési Szerződés is. Az aláírók ugyanazok, Rudi Zoltán az MTV és Barinkai Péter a Millenniumi Média részéről. Ennek értelmében az engedményezés az engedményező alábbi igényeire terjed ki: „az ORTT által kezelt műsorszolgáltatási alapból a Magyar Televízió Közalapítványon keresztül folyósítás útján járó összegre, valamint a központi költségvetésből a Magyar Televízió Közalapítványon keresztül (…) járó céltámogatás összegére, illetve a jövőben a mindenkori költségvetési törvény által meghatározott hasonló funkciójú támogatás összegére és a Magyar Televízió Közalapítványtól bármely egyéb jogcímen járó összegre, valamint a Magyar Államtól, annak bármely szervétől, illetve a központi költségvetésből egyébként járó összegre” – áll a szerződés szövegében.
Ez még nem minden. A felek megállapodtak abban is, hogy az engedményező írásban köteles értesíteni az engedményest bármely, jövőben keletkező, jogszabályon alapuló támogatási igénye, követelése keletkezéséről. Az engedmény összegszerűen is meg van határozva: 2007-ben 2 millió 142 ezer euró, 2008-ban 3 millió 344 ezer euró, 2009-től pedig egészen 2047-ig (!) minden évben kis híján 2 millió euró, vagyis jelenlegi árfolyamon évi 3,4 milliárd forint.
Ez a szerződés magyarul azt jelenti, hogy a bérleti díj erejéig a bérbeadó mindent és mindenkit megelőz. Csak a mindenkori bérleti díj kifizetését követően – ha marad pénze – fizetheti ki a köztévé az egyéb számláit, a dolgozók bérét, egyebeket. Nem csoda, hogy erről a szerződésről több mint két évig hallgattak…
A Demokrata tavalyi cikkének megjelenését követően egyre többen kezdték boncolgatni az akkor már nyilvános szerződés részleteit, mígnem 2009 decemberében egy magánszemély bejelentése alapján a BRFK hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást indított a tv-székház eladása és visszabérlése, valamint az új székház bérleti konstrukciója kapcsán. Néhány héttel később büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyésznél a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója is. Balsai István azt mondta, a hűtlen kezelés gyanúja azért áll fenn, mert az első Orbán-kormány 20 milliárd forintból tervezte felépíteni a köztévé gyártóbázisát, ezzel szemben az építkezést megvalósító Wallisnak 20 év alatt 80 milliárd forint bérleti díjat kell fizetni. Húsz év ugyanis az az idő, ameddig a köztévé nem szállhat ki a bérleti konstrukcióból az őt kötő szerződés szerint.
Balsai István felhívta a figyelmet arra, hogy az évi négymilliárd forint bérleti díj ráadásul egy ciprusi cégnél landol. A fideszes képviselő már a tavaszi választások előtt kilátásba helyezte, hogy a leendő Fidesz-kormány felül fogja vizsgálni a szerződést. Ennek eleget téve Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatot indított az ügyben. A Demokratának elmondta, annyi már most megállapítható, hogy feltűnő aránytalanság van a bérleti díj és a nyújtott szolgáltatás között.
Megtámadható vajon a szerződés? Papcsák Ferenc szerint éppen ez a szembetűnő aránytalanság lehet a szerződés megtámadásának az alapja, amellett hogy az egész konstrukció a jó erkölcsbe ütközik.
– A feltűnő aránytalanság olyan mértékű, hogy túlzás nélkül mondhatom, a New York-i World Trade Center épületében egy hasonló bérleményért nem kellett ennyit fizetni. Most, hogy felállt az új médiahatóság, Szalai Annamáriával közösen feltárjuk a szerződés körülményeit és mindent el fogunk követni a magyar államot és a köztévét ért jelentős hátrány megszüntetésére – mondta a Demokratának az elszámoltatási kormánybiztos.
Közben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálódik: Podonyi László vizsgálatvezető, az ÁSZ igazgatóhelyettese az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának albizottsága előtt ígéretet tett arra, hogy augusztus 31-ig átnyújtják a parlamentnek az MTV-székház eladásával és az új székház ingatlanbérlésével kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat eredményét.
Egy éve még azt kellett megállapítanunk, Rudi Zoltán MTV-elnök jóvoltából a Wallis-birodalom urai kényelmesen hátradőlhetnek karosszékeikben, hiszen Magyarország népe negyven éven át nekik dolgozik. Egy év alatt azonban nagyot fordult a világ: győzött az alkotmányos forradalom, győzött az igazság. Mostantól a jót jutalmazzák és a rosszat büntetik. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy akik ebben a súlyos ügyben törvényt sértettek, kivétel nélkül mind börtönbe kerülnek. Beosztástól függetlenül.