Deák Dániel politológus a Magyar Nemzetnek elmondta: egyre inkább az látszik, hogy Karácsony Gergely hazugságokra kívánja építeni a kampányát.

Hirdetés

Lehull a lepel a Karácsony Gergely és a baloldali városvezetők álszent politikájáról. A főváros ellenzéki kerületeinek zárszámadásából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy komoly pénzügyi tartalékaik vannak, vagyis szó sincs itt kivéreztetésről. Köztudott, hogy 2019-ben valamennyi kerületet komoly pénzügyi tartalékkal vettek át, a kormány pedig a tavalyi 86 helyett idén 116 milliárd forintot ad a fővárosnak és az ellenzéki kerületeknek a működési kiadások fedezésére – mondta a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

A kormánypárti politikus elmondta: a kérdés most már inkább az, hogy a baloldali városvezetők a politikai show-műsor helyett akarnak-e végre dolgozni, és mire akarják elkölteni ezeket a milliárdokat, ha nem a főváros és a kerületek működtetésére.

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Korábban írtuk