Több mint hatmillió forintba kerül az Állami Számvevőszék megrongált székházának helyreállítása – adta hírül a szervezet.

Fotó: MTI, szerk.

Az ÁSZ által használt műemléki védettség alatt álló épületet január 17-én támadták meg, összefestékezve a teljes homlokzatot. A károk helyreállítása hétfőn kezdődött meg. Az ÁSZ hangsúlyozza: a vandál támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt. Az ÁSZ az ügyben megtette a szükséges jogi lépéseket.

2018. január 17-én érte vandál támadás az Állami Számvevőszék műemléki védettség alatt álló budapesti székházát. A támadók az épület teljes homlokzatát összefestékezték.

Az ÁSZ munkatársai a támadás után azonnal elkezdték a kármentést, nekiláttak a festék gyors eltávolításának. Ez ugyanakkor nem sikerült teljesen. A porózus szerkezetű, antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott.

Az ÁSZ szakvéleményeket és ajánlatokat kért be az okozott kár pontos megállapítása érdekében, valamint egyeztetett az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatallal a helyreállításról. Ezek alapján az okozott kár kijavításának teljes költsége 6.096.899,- forint. Ebbe beletartozik a homlokzati kőburkolat tisztítása, a vakolt felületek javítása és festése, valamint az épület állványozása.

Az Állami Számvevőszék hangsúlyozza, hogy a támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt. Az okozott kár mértékéről az ÁSZ tájékoztatta az ügyben eljáró hatóságot, továbbá a megtérítése érdekében megtette a szükséges jogi lépéseket.

Az ÁSZ székháznak helyet adó épület, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette. Tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt. Az épület műemléki védettség alatt áll.

Az ÁSZ épületének helyreállításáról készült fotók elérhetők az ÁSZ hírportálján az alábbi linken:

http://www.aszhirportal.hu/hu/hirek/megkezdodott-az-asz-megrongalt-epuletenek-helyreallitasa