Mind Gárdonyi-rokonok vagyunk
Keller Péter, az író dédunokája több évtizede ápolja és kutatja a száz éve meghalt Gárdonyi Géza hagyatékát. Az Egri csillagok borának transzcendenciájáról, az irodalmi munkákból olvasható szakralitásról és arról is beszélgettünk, hogyan lehetünk mindnyájan „Gárdonyi-rokonok”.
Mellszobor a sarokban, nemzeti színű szalagocskás Gárdonyi Géza-rézmetszet a falon. Elegáns, klasszikus nappaliban fogad Keller Péter, az író dédunokája. Nem író, hanem mérnökember, könyvtára láttán mégis azt hinnénk, hogy bölcsész. Mivel egyszerre mindkettőjüket láthatjuk, önkéntelenül elkezdjük keresni a hasonló vonásaikat; kétségtelen, arcélük, tekintetük mindenképpen rokon. Személyesen nem ismerhette száz éve elhunyt ősét, ahogyan nagyapját sem, ezért édesapja elbeszéléseiből és saját kutatásaiból alkotta meg a maga Gárdonyi-képét. Ám Keller Péter hisz abban, hogy a lélek nem hal meg egészen, és egy része öröklődik családon belül. Felmerül a kérdés, vajon az ilyen származással jár-e bármiféle kötelesség vagy küldetés.
Családi műhely
Mi pluszt adhat egy ilyen vérségi kapcsolat?
– Sokat gondolkodtam rajta. Arra jutottam, hogy másképpen értelmezem a szavakat, hogyha a regényeit olvasom. Én nem akarok belőle doktorálni, hanem a lelkét keresem. Sokszor figyelem fiúunokáimat, hogy mennyire tudnak úgy rezonálni bizonyos dolgokra, ahogyan én; ezekben a pillanatokban is fölfeslik a lélek szövedéke. És mivel van élő kapcsolatom a Bibliával, római katolikusként pedig a szentekkel, valahogy így értelmezem a Gárdonyi-kapcsolatomat is. Ám a vérségi kapcsolaton túl ha Gárdonyit olvasol, akkor a lelkének a szellemi erőterébe kerülsz, egy közösség tagjává válsz, akik ugyanúgy gondolkodnak. Onnantól kezdve azt hiszem, hogy mind Gárdonyi-rokonok vagyunk – mondja az író leszármazottja.
A mérnökember könyvet, esszét és tanulmányt is írt a nagyapjáról, mindmáig a nyomában jár az országban, sok helyre hívják előadni, és mindig örömmel elmegy. A Gardonyigeza.hu című honlapot is ő működteti, amelyen rengeteg érdekességet és családi történetet olvashatunk. Ráadásul még mostanában is talál Gárdonyi-ereklyéket, például Szegeden valaki megajándékozta egy Gárdonyi-névjeggyel, amit dédapja szegedi újságírói korszakában használt. Gárdonyi Gézának három gyermeke volt, ám csak Józsefnek élnek leszármazottai. Jogász végzettségű fia a mezőgazdasági minisztériumbeli munkája mellett hat szépirodalmi könyvet írt – leghíresebbet apjáról: Az élő Gárdonyi –, és Keller Pétertől megtudjuk, hogy mindig is egyfajta családi műhelyként működtek.
– Együtt beszélték meg a kiadásokat, a jogi ügyeket, szoros kapcsolat volt közöttük. Gárdonyi halála után nagyapám kezdte el megszervezni a kiadásokat, a Gárdonyi Társaságnak is tagja volt, tehát eléggé mélyen beleásta magát az életműbe. Az 1945 utáni káoszt nem sokáig bírta, három évvel később meghalt, nagyanyám pedig ott maradt özvegyen, egyedül a pesti lakásban. Sándor bácsi (Gárdonyi másik fia) Egerben élt, és nemsokára „meggyőzték”, hogy a házat államosítani kell. A többi közismert, mindmáig működő emlékmúzeummá alakították – mondja Keller Péter.
Mély emberi szeretet
Noha az életrajzi adatok érdekesek, az író leszármazottját egyre jobban érdekli az életmű szakralitása, az isteni tartalom megjelenése Gárdonyi írásaiban és sorsában. Mindig is foglalkoztatta, hogy valójában milyen ember lehetett, és fájlalja, hogy manapság is sok butaságot mondanak róla.
– Leginkább azt furcsállom, hogy egri remetének mondják, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. Igaz, megválogatta a társaságát, de sokakkal ápolt igen szoros barátságot. Egerben nagyon jóban volt a ciszterci atyákkal, a gyerekei oda jártak gimnáziumba. Halála előtt néhány nappal pap barátait fogadta, és a halála pillanatában is jelen volt Tordai Ányos irodalomtörténész, a gimnázium tanára. Írt is az utolsó óráiról, és hangsúlyozta, hogy Gárdonyi nagyon emberszerető és családcentrikus volt. Mindenkinek segített, és ahogyan Tordai fogalmazott: „hiányzott könyökéből a csont”, tehát soha nem akart másoknak ártani. Sokat szenvedett, és e szenvedés természetesen befolyásolta az életét és világnézetét. De a szenvedése szeretetet szült – és szerintem ez a lényeg. Van dédapámnak egy ötsorosa: „A világosság szülte az életet, az élet szülte az akaratot, az akarat szülte a bűnt, a bűn szülte a szenvedést, és a szenvedés szülte a szeretetet.” Na most, ha elolvassuk e gondolatsort, akkor a végén eljutunk Krisztushoz – mondja Keller Péter.
Ez a mélyen emberi szeretet bizony megjelenik a műveiben, és szóba kerül, hogy szerintünk a legjobb Gárdonyi-regény nem az Egri csillagok, hanem a Szunyoghy miatyánkja, amelybe lényegében beleírt egy madáchi kódot. Gárdonyi azért írta meg ezt a kései regényét, mert egy újságcikkben olvasta, hogy egy férfi öngyilkos lett, mellette pedig az író Átkozott józanság című könyve hevert, benne a következő ceruzával rótt sorokkal: „Ez a könyv csaknem visszatartott az öngyilkosságtól.” Gárdonyi megdöbbent és azon nyomban eldöntötte, hogy ír egy könyvet, amely valóban elrettenti az embert a halálvágytól.
– Olvastam egy húszas évekbeli kritikát, amelyben azt írták, hogy ha ezt a könyvet Gárdonyi franciául írta volna meg, világsiker volna. Szunyoghy Dániel úgy imádkozik, hogy Miatyánkjában azt mondja: „Isten óvjon meg a fantáziánktól.” És akkor megint az ördögnél kötünk ki, meg a teremtéstörténetnél! – teszi hozzá Keller Péter.
Egri csillagok, másképp
A dédunoka hozzáteszi, hogy azért az Egri csillagokról sem kell leszedni a keresztvizet, hisz az nemcsak egy szerelmes, romantikus történelmi regény, hanem a magyar bor transzcendens könyve is. Nem véletlenül fogtak össze az egri borászok idén, hogy tavalyi, válogatott alapborokból elkészítsék a „nagy egri fehérbort”, a Gárdonyi Egri Csillag Superior 2021-et. A Gárdonyi Összefogás Borokból összesen 1552 darab palackot készítettek, bevételüket pedig a Gárdonyi Géza Emlékház felújítására és az egri borvidék népszerűsítésére fordítják majd.
– A regény valójában egy gyönyörű, mindenkihez szóló fennkölt üzenet, egy csodálatosan szép pohárköszöntő, amit a millennium után a magyarsághoz, minden magyarhoz címzett szerzője. És ma is köszönt minden magyart, aki olyan, mint a hajdani, egri bikavért ivó várvédők. Az utolsó rohamkor Gergő csak egy puskaporral töltött hordócskát gyújtott meg és vettet le a magasból, de a boroshordóból Szent János harcolt! Dobó már nem port adott katonáinak, hanem csapra verette a legjobb borokat, és azokat hordatta az asszonyokkal embereinek. Ettől kaptak erőre, ez vezette győzelemre őket. Szent János megmutatta, hogy a bor, az Egri bikavér a magyar embernek különösen is hazájához köthető szakrális ital, és szent ügyet szolgálva csodára képes. Ha ezeket a boros részleteket összerakjuk, akkor egy teljesen más, önálló háttértörténet is előáll.
Az Egri csillagok máig kötelező olvasmány, de már az volt Gárdonyi életében is, meglepő terhet róva az íróra.
– Az Egri csillagokért 1902-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját. Ilyenkor mit szokott csinálni az ember? Hátradől, és élvezi az életet. De mit csinált Gárdonyi? Eldöntötte, hogy újraírja az egészet. Amikor megtudta, hogy a könyvéből kötelező olvasmány lesz a gimnáziumban, azt mondta, hogy át kell dolgoznia, mert a legfogékonyabb korosztály kezébe kerül. Művének szüntelen csiszolásában is megjelenik a Krisztus-követés szándéka, a tökéletesedés, a tökéletesítés és azon írói felelősség, hogy írásával hat az olvasókra – fejti ki az író dédunokája.
Az Egri csillagoknak négy szövegváltozata van, és az író halálának századik évfordulója alkalmából rendezett programsorozat keretében október 30-án (egy nappal a századik évforduló után) Keller Péter jelenlétében bemutatták (Az) Egri csillagok című kiadványt, amelyben az alkotó életében megjelent négy különböző kiadást lehet majd egyszerre olvasni. Így láthatóvá válik, hogy tizenöt év alatt hogyan kristályosodott ki a regény végső formája. Nagy Ádám János villamosmérnök, Gárdonyi-kutató több éven át tartó munkájának eredményeként a digitalizálás után lehetővé vált a szövegváltozatok elemzése, és fény derült egyebek között arra, hogy mit változtatott Gárdonyi a különböző kiadásokban, mi volt Gárdonyi munkamódszere, valamint Keller Péter szerint az is látszik, hogyan változnak egyes jelenetek szakrálissá.
– Dédapám az irodalmat szolgálatnak tekintette. Egyik írásában felveti, hogy mi a könyv, és erre azt válaszolja, hogy a könyv tulajdonképpen papirusztekercs, amelyben az elhalt lelkek világító része van. Ezt a világító részt érezzük az írásaiban, amelyek igazából példabeszédek.
Gárdonyi Géza vérvonala száz év múltán is él és virul, hisz leszármazottjának sok unokája van, s mint megtudjuk, egyik fiúunokája pár évvel ezelőtt Gárdonyiról tartott előadást a gimnáziumában. Tanára ötössel akarta jutalmazni, ám erre azt felelte, hogy „én ezt nem fogadhatom el, nekem ez kötelességem”. Keller Péter azt szeretné, hogy ugyanezt a kötelességtudatot érezze minden unokája, hiszen „csak az író teste van az egri várban, a lelke bennünk él”.
Magyar örökség – Titkok a gyönyörű hallgatásban
Kevés olyan regény született a magyar irodalomban, amelyik akkora siker és kedvenc lett, mint az Egri csillagok. A szerző a lelkét adta bele a várvédők történetének megírásába. Pedig igazán novellistaként volt Gárdonyi Géza felejthetetlen.
Az Egri csillagok vitathatatlanul a legismertebb Gárdonyi-mű, sok ember életében csak ezt olvasta – akár többször is. A történet a filmkészítőket is megihlette, a mozi mai napig telt házzal büszkélkedhet.
Az Agárdpusztán született írónak saját bevallása szerint az íráshoz szükséges „szerszámot” Isten adta a kezébe, hogy holtáig a nemzetet szolgálja. Mindenki emlékezetében mint regényíró maradt meg, pedig életműve – ami viszonylag rövid élete ellenére sem maradt torzóban – bizonyítja, hogy igazából novellista volt. Schöpflin Aladár írja róla, hogy „nem a nagy formák monumentális mestere, hanem a kis formák finom és gyöngéd kezű mívese, nem a tér hatalmas tömbjeivel dolgozó architektúrában volt az ereje, hanem az enyhe, finom vonalak vezetésében, a lágyabb és harmonikus színek felrakásában”.
Nem is lehetett másképp, hiszen az író személyisége mindazokat a jegyeket magán hordozta, amelyek műveiben is megjelentek. Finom megjelenése, keskeny, komolyságot és jóságot sugárzó arca törékenységét hangsúlyozta. Hallgatag ember volt, ahogy kortársai mondták, gyönyörűeket tudott hallgatni, ami mögött rejtélyes titkokat sejtettek. Szerb Antal szerint Gárdonyitól tudjuk, hogy „a szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa”. Ez derül ki Szent Margitról írott leheletfinom regényéből. Pedig óriási szíve volt, hiszen minden belefért: a falu, az állatok, a gyerekek, a parasztok – utóbbiak nem a népszínművekből ismert alakokként jelentek meg, hanem tisztán és egyszerűen, amilyen valóban volt a magyar paraszt.
Az életigenlő, kitárt szívű Gárdonyi ugyanakkor szerette a magányt – ebben valószínűleg erős tüdőbetegsége is szerepet játszott. Gondolatai gyakran jártak kinn a természetben, a bogarak, a falvak házai, a játszó gyerekek, a virágok között. Aki egyszer is olvasta a Kék pille című novelláját, nem felejti el, ahogy a főszereplő kislány napestig dalolt, röpködött az író által köréje ültetett pitypangok, „temondádfüvek”, harangvirágok és kikericsek között. Saját kifejezést hozott létre az általa nem ismert füvekre, a „temondádfüvek” elnevezéssel. Találékonysága, nyelvi sokszínűsége ebben is tetten érhető.
A Tüzek meg árnyékok című elbeszélésében a természet iránti kíváncsiság megnyilvánulását látjuk. Egy nyári estén az író kimegy a szőlőbe, hogy megfejtse a szentjánosbogarak egy időben történő világításának titkát. Ki gyújtja föl az apró lámpásokat és hogyan? Ki adja a jelet az egyöntetűségre? És, hogy a gyermek se hiányozzon a képből, meglepi egyik tanítványa a kíváncsiskodót – Miska bojtár. Miska a sötétben úgy megijed, hogy rémülten szalad el az író láttán, akit boszorkánynak hisz. Ismét a szív szólal meg, ahogy a rémült gyerek után megy az író, aki az erdőszélen éjszakázó juhászok közé menekült. Ebben az ősi hiedelemvilágban élő társaságban az egyszerű juhász meséje vezeti Gárdonyit az igazsághoz: a mező és a csillagos ég látványa elég az élethez. Megható novellája a Csak már a Pesta jönne című, amelyről óhatatlanul az író csöndes távozása jut eszünkbe. A novellában az öreg ember addig nem tud meghalni, amíg el nem búcsúzik a fiától. Amikor Pesta megérkezik, már semmi sem tartja vissza az öreget. Nézik egymást, „s a nagy csöndességben, a miatyánk susogása között elballag az öreg lélek a másik világra”.
Száz éve, egy október végi napon kiesett az író kezéből az a „szerszám”, amit Istentől kapott. Sírhantját azóta az egri csillagok vigyázzák.
