Kocsis Máté ezt a Tisza Párt elnökére utalva azzal indokolta, hogy Magyar Péter semmilyen értelmezhető perspektívát nem mutat a magyarok számára, ugyanakkor az elmúlt másfél évben olyan gyűlölethullámot szabadított az országra, olyan mocskos és tiszteletlen közbeszédet honosított meg, amely megmozdította a polgári tábort.

Hirdetés

Magyar Péter a gyűlölet nagykövete

„Magyar Péter a gyűlölet nagykövete, ebből nem következik semmi, ami jó lenne az országnak, és a polgári tábor a gyűlölet ellen, az ország jövője érdekében, a minket körülvevő háborús helyzet miatt nagyon nagy tömegekben fog megjelenni a Békemeneten” – vetítette előre. Hozzátette, a résztvevők a békemeneten láthatják azt a rengeteg embert, akik ugyanúgy gondolkodnak a világ nagy dolgairól, mint ők: szeretik a családjukat, nem szeretik a háborút, meg akarják óvni a hazájukat ettől.

A frakcióvezető úgy vélte, Magyar Péteréknek hidegzuhany lesz, ami csütörtökön történik, azzal fognak találkozni, hogy az ő rendezvényükre azok látogatnak el – kisebb létszámban –, akik élvezik a gyűlölködést, ezt a háborús pszichózist, amibe az Európai Unió pártjai belehergelik a Tiszát és Magyar Pétert is, valamint azok, akik már korábban is gyűlölték, le akarták váltani a jobboldalt, tehát a régi baloldali nomenklatúra képviselői.

Kocsis Máté arra a hírre, miszerint Orbán Viktor a Harcosok Klubja zánkai edzőtáborában azt mondta, nem állnak jól a választások előtt fél évvel, azzal reagált, hogy a miniszterelnök ezt nem a teljes politikai közösségre értette, néhány választókerületet érintően beszélt, és arra utalt, hogy a választókerületi vezetőknek fokozni kell a teljesítményüket.

„Ne reménykedjenek a telexes, tiszás hadtestek, a nem állunk jól mondat lehet, kedves a fülüknek, de jól állunk”

– fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint ugyanakkor Magyar Péter egyre rosszabb állapotban van, álhír, hazugságok, adóemelés, adatszivárgások övezi a Tisza tevékenységét. „Ahogy haladunk a választások felé, a nem elkötelezett Fidesz- vagy Tisza-szavazók egyre inkább elbizonytalanodnak abban, vajon jó váltás-e azt a miniszterelnököt, aki a világ vezető hatalmait képes Magyarországra hozni, hogy a szomszédban zajló háborút és az egész kelet-közép-európai folyamatot jó irányba terelje, gazdasági előnyhöz és békéhez juttassa Magyarországot lecserélni arra az emberre, aki lehallgatta a feleségét, hazug és megtagadja a legközvetlenebb munkatársait, ha érdeke úgy kívánja.”

A Tisza megadóztatná a nyugdíjakat

Kocsis Máté szólt arról is, elképzelhetőnek tartja, hogy a Tisza Párt megadóztatná a nyugdíjakat, a gazdasági terveikről szóló anyagaikban a vállalkozók terheinek növelése, szja-emelés, a jövedelemadó többkulcsossá tétele is szerepel.

„Ha Tisza-kormány lesz, erre kell számítani, ez egy baloldali program, a Tisza egy baloldali párt, baloldali politikai programot valósít meg”

– hangoztatta. A frakcióvezető a műsorban hisztinek nevezete, hogy az Európai Parlamentben vitanapot tartanak a Budapestre tervezett békecsúcsról. „Európa vezetőit szemmel láthatóan nem az zavarja, hogy Európában, azon belül Magyaroroszágon van két világhatalom képviselőjének a béke irányába mutató találkozója, hanem az, hogy ők nem ülhetnek az asztalnál, mert őket nem veszik számba” – mutatott rá.

Kiemelte: ahelyett, hogy örülnének, van az európai közösségükben egy ország, amelyet és amelynek vezetőjét velük ellentétben komolyan vesznek, és nem problémaként, hanem erőforrásként tekintenének rá, azon dolgoznak, hogy a rossz végére kerüljenek a dolognak.

Elvtelen politikusok sora tölti ki most az EU vezetését

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivője a békecsúcsról azt mondta: bár ez nem rólunk fog szólni, mi magyar emberek úgy érezzük, mégiscsak a mi kormányfőnk, a mi kormányunk, a nemzeti oldal teremtette meg annak a lehetőségét, hogy egy ilyen hatalmas történelmi eseményt Budapesten rendezhessenek meg.

Arra, hogy az embereket foglalkoztatja Putyin esetleges letartóztatása, azt mondta: Magyarország kifejezte, kilép – ezt a szándékát egyértelműsítette – a nemzetközi büntetőbíróság statútumából, és Benjámin Netanjahu esetében a főpróba megtörtént. Az alkotmányjogász az EU-miniszterek nyilatkozatáról, miszerint nem helyes Budapesten tartani a békecsúcsot, úgy reagált: elvtelen, sunyi, gerinctelen politikusok sora tölti ki most az EU vezetését.

„A patrióták törnek előre, bár mindenhol próbálják őket akadályozni, de a demokráciának mégiscsak győznie kell, mert nincs más lehetősége Európának, hogy megmaradjon, minthogy a politikai térben a patrióták programját hajtja végre”

– jelentette ki. Ifj. Lomnici Zoltán a békemenetet, annak szervezőjeként, történelmi jelentőségűnek nevezte, és rekordrészvételre számít. Megjegyezte: lesznek békepártiak aznap Budapest utcáin, és lesznek háborúpártiak. „Aki a Tisza Pártot támogatja bármilyen módon, az közvetve vagy akár közvetlenül a brüsszeli háborús terveket támogatja” – jelentette ki.

Hozzátette: Magyar Péter a mentelmi joga felfüggesztésének elutasítása óta egy fogott ember, ennél szorosabb emberfogás a magyar politikában talán utoljára a vészterhes ötvenes-hatvanas években volt Magyarországon.

Az emberek békemenetre történő buszoztatásáról, ingyen utalványok osztogatásáról szóló hírekre azt mondta: videó jelent meg arról, hogy a tiszásoknak a buszoztatás lehetőségét ajánlják fel. Felvetette azt is, hogy egy fiatal párt, amely nincs a parlamentben, hogyan tud finanszírozni hatalmas rendezvényeket. „Nem véletlen, hogy a Tisza külföldi platformon gyűjt pénzt, arra nem lát rá az adóhatóság” – mondta.

Ifj. Lomnici Zoltán jelezte: október 23-án 9 órakor az Elvis Presley téren gyülekeznek, a menet 11 órakor indul, és a tervek szerint 13 órakor a Kossuth téren meghallgatják Orbán Viktort.