A parlamenti ciklus utolsó ülésén, február 22-én fogadták el a büntető törvénykönyv módosítását. Sólyom László március 10-én írta alá, így a törvény kihirdetését követő harminc nap múlva, „aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A benyújtó Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, és a szocialista frakción kívül megszavazta a szabad demokrata képviselők nagy többsége és a volt MDF-esek közül öten, többek között Dávid Ibolya és Herényi Károly. A Fidesz és a KDNP tartózkodott.

Ugyanezen a napon Répássy Róbert módosító javaslatára viszont nemet mondott a parlament. A fideszes képviselő azt szerette volna elérni, hogy a holokauszt szó helyébe „a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények” kerüljön. Csak a Fidesz, a KDNP és néhány volt MDF-es (például Almássy Kornél) támogatta, és néhány SZDSZ-es politikus tartózkodott.

Miértek…

Sólyom döntése mindenkit meglepett, hiszen még a Lex Mesterházy elfogadását támogatók is arra számítottak, hogy a köztársasági elnök legalább alkotmányos normakontrollt kér, és az Alkotmánybíróság nagy eséllyel majd úgyis megsemmisíti azt. A köztársasági elnöknek azonban számos tényezőt kellett mérlegelnie, és a jelek szerint a választási kampány hevében inkább úgy döntött, hogy ezúttal enged a nemzetközi és a balliberális oldalról ránehezedő nyomásnak és elkerüli a konfrontációt. Pedig a törvénymódosítást érő szakmai támadások jogosságával valószínűleg ő maga is egyetért.

Többek között a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vagy Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusának érvei már régóta ismertek.

Nem egyértelmű, miként lehetne alkalmazni az új paragrafust a gyakorlatban. Mind „a holokauszt áldozatának méltósága” fogalma, mind a „holokauszt”, sőt az „áldozat” pontos jelentése is nehezen meghatározható, azt pedig Karsai László és Bársony János történészek nehezményezték, hogy mostantól a népirtás áldozatainak pontos számáról tudományos műhelyekben vitatkozó szakemberek sincsenek biztonságban.

És mit jelent a nagy nyilvánosság? Egy utcai rendezvényt, vagy egy internetes fórumot? És mi a helyzet a többi népirtással? A Sólyom László döntését követő Fidesz-közleményből pedig a vájtfülűek arra következtettek, hogy amennyiben a választások után Orbán Viktor alakíthat kormányt, akkor majd a Répássy-féle javaslat mentén egészülhet ki a jelenlegi változat.

Lövétei István alkotmányjogász szerint ezekre a ma még súlyosnak tűnő a jogértelmezési kérdésekre és bizonytalanságokra a bírói gyakorlat majd úgyis választ ad. A köztársasági elnök valószínűleg abban is kételkedik, hogy a Mesterházy-féle törvény eléri-e a célját. Ez ugyanis deklaráltan az elrettentés, a növekvő magyarországi szélsőjobboldali veszély elleni fellépés. Ennek sikeressége kérdéses.

Tíz éve a brit Zsidó Politikai Kutatóintézet jutott arra a következtetésre, hogy a tiltásnak csekély kimutatható hatása volt azokban az országokban, ahol törvénybe foglalták. Sőt még a gyűlöletbeszéd elterjedéséhez is vezethet, mert divatossá és kódolttá válhat. Azon egyébként, hogy mi a helyes lépés a szélsőségek terjedése ellen, a kriminalisztikai eszközök vagy inkább a társadalmi összefogás és az oktatás, néhány napja a hvg.hu internetes portálon az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetem professzora (Domán István főrabbi) és egyik oktatója (Pelle János) személyeskedésbe torkolló vitába keveredett.

… és hogyanok

Sólyom László döntése ugyanakkor két okból is racionálisnak nevezhető. Miként Kolláth György alkotmányjogász felhívta rá a figyelmet, Sólyom László a holokauszt tagadásának büntethetőségét azért fogadta el, mert a jogszabály nem alkotmányellenes. Azaz könnyen lehet, hogy Sólyom nem ért vele egyet, de mivel az alkotmányba nem ütközik, ezért inkább kitért a személyes állásfoglalás elől. Egyrészt erre utal, hogy a nevében Kumin Ferenc főosztályvezető juttatott el közleményt a Magyar Távirati Irodának, a köztársasági elnök tehát nem kívánt az ügyben megszólalni. Másrészt Kumin sajátos magyarázatot adott arra, miért írta alá az elnök a módosító javaslatot. Eszerint az Alkotmánybíróság 2000-ben „a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa a törvényhozó, ha az nem uszít gyűlöletre. Az ilyen büntető jogszabályokra tehát nem az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában”. A Társaság A Szabadságjogokért ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az ügyben már létezik egy ezzel ellentétes állásfoglalás, amit a strassburgi emberi jogi bíróság hozott Vajnai Attila esetében (a kommunista politikus vörös csillagot viselt). Végül, Sólyom Lászlót az is a könnyebb ellenállás felé mozdíthatta, hogy a jelenleg létező európai ajánlások is a holokauszttagadás büntethetőségét javasolják.

Számos európai országban létezik hasonló jogszabály, igaz, ilyen súlyos szankciókkal járó és kizárólag a holokausztot említő tulajdonképpen csak a holokausztért elsősorban felelős két államban, Németországban és Ausztriában van. Kolláth György egyébként egyenesen úgy fogalmazott, hogy ezzel a törvénnyel egy nemzetközi tartozást törlesztett Magyarország.

A köztársasági elnök lépése politikai síkon értelmezve új értelmet nyer. A véleménynyilvánítás szabadságára mindig igen kényes Sólyom, aki (az Alkotmánybírósággal karöltve) számos esetben meszelte el az MSZP próbálkozásait arra, hogy gyűlöletbeszéd-törvényt alkosson, és aki több törvényt vétózott meg elnöksége négy és fél éve alatt, mint elődei összesen, bizonyosan tekintettel volt a közelgő parlamenti választásokra is. Például nem akarta, hogy a vétó miatt esetleg rendkívüli parlamenti ülésre kerüljön sor. Ennél azonban nagyobb súllyal eshetett a latba, hogy a balliberális politikai elit által egyértelműen a Fideszhez húzónak elkönyvelt Sólyom László gesztust akart tenni feléjük.

Mégpedig éppen akkor, amikor a Jobbik erősödése miatt minden ilyen törvény sajátos árnyalatokat kap. A radikális pártnak saját államfőjelöltje van Morvai Krisztina személyében, így az újrázásra és ötéves mandátuma meghosszabbítására készülő Sólyom Lászlónak közömbös az ő véleményük. Arra egyébként maga az elnök is utalt, hogy szerinte nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Mindent mérlegre téve dönthetett tehát úgy, hogy mossa kezeit és aláírja a törvényt, amit úgyis megtámadnak majd és előbb vagy utóbb az Alkotmánybíróságon köt ki.

Az viszont már a választási kampány, és különösen az első forduló utáni hetek kérdése lehet, hogy megindulnak-e a bírósági eljárások holokauszttagadás ürügyén, és melyik oldal, a bal- vagy a radikális oldal jár jobban azzal, hogy heteken belül minden internetes bejegyzés, tüntetésen felvillantott tábla és kódolt üzenet feljelentéssel végződhet. Úgy tűnik, az elnök politizált.

Monostori Tibor