Mindenki szerette a Gyöngyhajú lányt

Csatári Bence a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) tudományos főmunkatársa, és mint ilyen, hivatásszerűen foglalkozik a magyar beat-pop-rock történetével. És mindazzal, ami e zenei vonulat köré épült társadalmi és rendszerspecifikus viszonylatban. Sűrű dzsungel ez, ahol tényleg csak a legavatottabbak képesek csapást vágni. A könyv alapját 200 órányi beszélgetés – mondjuk úgy, egy gigantikus interjú – képezi, amely körülbelül háromnegyed év alatt esett meg a szerző és az Omega frontembere, Kóbor János, alias Mecky között. Baráti viszony vagy még inkább apa-fiú kapcsolat alakult ki a beszélgetések során a két ember között? Mindegy is, a lényeg, hogy nemcsak a zenéről és az Omega felemelkedéséről esett szó közöttük, de a világ dolgairól is, a vitorlázástól kezdve a filozófián és a migráción át egészen a beköszönő Covid-járványig.

A szerző választotta magának az Omega történetét mint a kutatás és a később készülő kötet tárgyát. Tudva, hogy jelentek meg már különféle monográfiák és visszaemlékezések az együttes kapcsán, Csatári Bence úgy érezte, az Omega sztorija alapos történészi búvárkodást kíván. Maga a zenekar a mű főszereplője, ám a frontember Meckyn keresztül, kvázi az ő elbeszélésében, az ő értelmezésében tárul elénk az Omega majd hatvanéves krónikája. Adta magát ez a megoldás, mert aki kicsit is jártasabb a hazai rock kulisszái mögött, az tudja, hogy Mecky volt az Omega motorja. Szellemi és gyakorlati tekintetben egyaránt.

Jó fiúk voltak

Majdnem egy 1977-es balatoni koncert volt az akkor négyéves szerző első Omega-élménye, de bizonyos biliproblémák miatt bátyja és édesapja otthon hagyta. Így a nagy találkozásra csak az együttes emlékezetes 1994-es, Népstadionban tartott koncertjén került sor. Bőrig ázva hallgatta végig az egészet Csatári Bence. A Gyöngyhajú lány utolsó sikolya címmel írta meg élete első cikkét az előadásról, mert azt hitte, hogy véget ért az Omega hosszú menetelése. Pedig dehogy.

A zenekar pályaívét Mecky 2021-es halála zárta le. Nem oltatta be magát, különféle elméletekkel és statisztikákkal érvelt az oltás ellen, ezeket Csatári Bencének is beolvasta a telefonba beszélgetéseik során. Hozzá kell tenni, hogy ennek ellenére Mecky amúgy oltásra biztatott mindenkit. Szemben sok politikussal, nála nem képmutató retorika volt az oltásellenesség.

Tíz nagy fejezetből áll a kötet. Elsőre ijesztő az a részletesség, amellyel az Omega és elődzenekarai pályafutását kezdi elénk tárni Csatári Bence a gimnáziumi zenekar első koncertjeitől egészen 2021-ig, Mecky haláláig. Magától értetődik, hogy bevezetésként szükség volt a Kóbor család történetének felvázolására, a gyermekkor, majd a kamaszévek, a sűrű operalátogatások, a kibontakozó sportpályafutás leírására is. Mecky sváb felmenői természetes módon várták el, hogy ő is beszélje a német nyelvet, de neki az nem tetszett, maradt a magyarnál. Megijedünk az elején a túlzó részletességtől, de hamar rájövünk, hogy itt minden apróságnak szerepe van. Ennek a magyar beszédnek is…

Lehetetlen egy cikkben végigmenni a tíz nagy fejezeten, egy több mint négyszáz oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kötetet nem lehet elmesélni, mondatonként idecitálni. Már csak azért sem, mert tartalmilag gazdagon rétegzett a könyv. A fejezetek élén Csatári Bence ad az olvasónak egy néhány oldalas világpolitikai és belpolitikai összegzést, benne a gazdasági, társadalmi változások minden rezdülésével és azzal, ahogy a kultúra reagál ezekre. Üdvözlendő érdekessége a kötetnek, hogy a kutató zenei értelemben is elemzi az Omega felvételeit. Ez nem szokás a hazai „rockirodalomban”, pedig nagy szükség lenne rá, hiszen tudnunk kell, hogy mit miért és hogyan játszik egy zenekar. Csatári Bence úgy gondolta, egy életútinterjúnak ez is része kell legyen. A szerzőnek egyébként az együttes első tizenhárom lemeze áll a legközelebb a szívéhez.

Ha már zene. A kötetben is számtalan ponton előjön a probléma, amely szerint az Omegát plagizálással vádolták ellenfelei. Merthogy kezdték a beattel, majd jött a hard rock, aztán a space rock, ezután a new wave és még ki tudja, kinek és minek a hatása. Másolják a Uriah Heepet, másolják a Pink Floydot és így tovább. A valóság az, és ez Mecky vallomásaiban is vastagon benne van, hogy az Omega – kis követési távolsággal, de – valóban igazodott a rock frissen születő irányzataihoz, ám mindig saját, csak rá jellemző tartalommal tudta megtölteni azokat. Többek között ezért közelíthette meg a világsztárok szféráját, csupán egyetlen lépés hiányzott hozzá, hogy megkapaszkodjon ott fönn, a csúcson. A kötet bemutatóján Nagy Feró mesélte, hogy amikor Nyugat-Németországban járt annak idején, látott egy koncertplakátot az utcán, amelyen nagybetűkkel szerepelt az Omega neve, alatta kicsivel a Nazarethé. Pedig a Nazareth Rolls-Royce volt akkor a rock világában.

Folyton előkerül ez a bizonyos lépésnyi távolság a könyvben. Csatári Bence szerint is egyszerű lenne azt mondani, a hazai hivatalok packázása akadályozta meg az Omegát abban, hogy a legnagyobbak közé emelkedjen. Mecky már egy korábbi, húsz évvel ezelőtti, demokratás interjúban is elmondta, hogy a zenekar sohasem törekedett az ellenálló szerepére. Megteremtette a saját világát, és ebbe invitálta minden koncertjén híveit és követőit. Ami a Kádár-rendszer kultúrával foglalkozó hivatalait illeti, azokkal szemben az együttes mindig elment a kompromisszumok még vállalható határig. Mecky „jó fiúknak” nevezi az Omega tagjait Csatári Bence kötetében, akik sosem akarták pattanásig feszíteni a húrt. Feszítették viszont a hivatalok. Mindjárt a hatvanas években, amikor két sikeres angliai bemutatkozás és egy lemezfelvétel után nem engedték ki harmadszorra az együttest. Noha várta a kinti menedzsment, nagy koncertkörutat és újabb lemezfelvételt szervezve nekik. Az Omegának szólt a meghívás, de a hivatal az Illést küldte. Fiatalok voltak még a zenekar tagjai. Nem tudták még, hogy mindig nehezített pálya jut nekik. Illésék nem arattak olyan sikert Londonban, mint az Omega…

Mecky szerint itt szakadt meg először a világhírnév felé vezető út. Egy kicsit túloz. Az Omega ismertté és népszerűvé vált Észak- és Dél-Amerikában, sőt Japánban és Törökországban is, és ez azért így már majdnem a nagyvilág. Csak Ausztrália hiányzott a sorból. Európát pedig egyszerűen zsebre tette az Omega, a brit szigeteket leszámítva.

Szpaszíba!

Mecky végig nagyon tárgyszerűen és ha szükséges, kellő önkritikával nyilatkozik a kötetben. Azokról a késői évekről is, amikor a családként összeforrt együttes eresztékei kezdtek meglazulni, ilyen-olyan emberi okokból. De ne szaladjunk előre! Csatári Bence ábrázolni igyekszik azt a helyzetet is, amikor az Omega tagjainak döntenie kellett: vagy disszidálnak, és ezzel újra megnyílik előttük az út a világsztárok szférája felé, vagy maradnak a meghódított Európában. Az Omegának Európa keleti fele is fontos volt. Újkori történet, hogy Varsóban, a lengyel–magyar kulturális kapcsolatok ápolásával megbízott Felczak Intézet tetőteraszán egy magyar dzsesszegyüttes koncertezett. Másnap szemrehányó e-mailek érkeztek a környék lakóitól, mondván, túl hangos volt a zene. „De még ha legalább az Omega játszott volna!” – írták többen is. Az intézet két esetben is támogatott olyan lengyel Omega-rajongókat, akik filmet készítettek a zenekarról, lengyelre fordították a szövegeit és így játszották a számait, amiből CD is készült. Rajta a Gyöngyhajú lánnyal.

Megindító az az esemény is, amelyben az orosz ortodox egyház a legmagasabb kitüntetésével, a Nagykereszt Érdemrenddel tisztelte meg Meckyt egy fantasztikusra sikeredett 2013-as moszkvai koncert után, ahol a közönség vagy hosszú perceken át skandálta, hogy szpaszíba!, vagyis köszönjük! A zenekar többi tagja pedig Romanov Nagyherceg Érdemrendet kapott.

Az Omega a fenekén maradt. Csatári Bence kötetében ezt úgy magyarázza Mecky, hogy mindenki féltette a hatóságok vegzálásaitól az itthon hagyott családtagjait. Csak ennyi lett volna?! Akkor hallgassuk meg az 1972-es lemez, az Élő Omega Egy nehéz év után című számát.

Vitán felül áll, hogy az együttes saját zenei hangzást és világot dolgozott ki magának minden korszakában, amelyhez mindig tartalmas, sokszor már filozofikus mélységű szövegek társultak. Az Omega nem vállalta a Mecky által csak álrebellisségnek nevezett vonalat és a generációs ellentétek útját. Inkább emelkedettségre törekedett, de még ezzel együtt is adódtak komoly súrlódásai a hivatalokkal. Csatári Bence megörökíti azt a pillanatot, amikor Erdős Péter leparancsolta az Omega éppen készülő lemezéről a Szex apó című számot. Azt hitte, róla szól. De nem örült a nagy slágerré vált Lénának sem, merthogy az együttes ebben kigúnyolja az orosz telet. Igen, így: az orosz telet. Bár a kötet a maga négyszáz oldalával egyben mélyenszántó korrajz is, elég lett volna ennyit leírni benne a pártállami évek kultúrpolitikai viszonyairól.

Persze tiltásról, teljes leradírozásról sosem volt szó az Omega, de például az LGT esetében sem. Ahhoz túl sok valutát hoztak az országnak, és akkor a dollár meg a nyugatnémet márka volt az Isten erre, mifelénk…

A nagy elhallgatás

Csatári Bence többek között abban látja az Omega jelentőségét, hogy felnéztek rá a hazai rockélet szereplői, etalonná vált még azok számára is, akik nem az együttes útját akarták járni. Időrabló című lemezük több mint egymillió példányszámú nyugat-európai eladása önmagában tiszteletet parancsolt. És ez még úgy is igaz Csatári Bence szerint, hogy idehaza elhallgatta a korabeli sajtó az Omega külföldi, főként nyugati sikereit. Az olyan ikonikus Omega-szerzemény diadalútjáról, mint a Gyöngyhajú lány, azért mégis írni kellett valamit, mert elnyerték Japánban a Yahama-fesztivál nagydíját.

Persze voltak mélypontok, viták és hosszú hallgatások az Omega életében. A zenekar sohasem szűnt meg és oszlott fel. Mecky összetartotta. Közvetlen és barátságos személyiség volt, aki az együttes hűvösvölgyi stúdiójában szívesen fogadott fiatal, kezdő zenekarokat. Lemezeket, felvételeket mutatott nekik, lehetséges megoldásokat vázolt fel előttük. Amúgy igyekezett tehetséges, fiatal zenészeket az Omega vonzáskörébe csalni, nem tudva, hogy később ebből baj is lehet. Hát lett! De Mecky a vitákon, kríziseken, kiégéssel fenyegető, depressziós állapotokon is átvitte, átmentette a zenekart. Utolsó lemezük a Testamentum nevet kapta; a pályát összefoglaló, hosszan és alaposan kidolgozott CD-ről van szó, amit Csatári Bence szerint címe ellenére sem gondolt afféle végszónak egyetlen Omega-tag sem. De nem lett folytatása. A színpadon és a stúdióban sem. Elment a billentyűs Benkő László 2020-ban, napokkal később követte őt a basszusgitáros Mihály Tamás, bő egy év múlva pedig Mecky, azaz Kóbor János.

Az Omega Testamentum című CD-je akaratlanul is utolsó üzenet lett. Mecky kórházba került, a Covid nem engedte, hogy igaza legyen oltásügyben. Először azt hitte, nem is olyan nagy a baj. Mégis lélegeztetőgépre kellett tenni. A hosszú alvás szakadékának szélén talán érezte még, hogy hajóját szelíden megringatja egy balatoni hullám… Utoljára.