Nem a hazugság kimondása, hanem az egész hazug magatartás az, amely az országot nehéz helyzetbe taszította. Ebből kilépni csak új politikai magatartással, ha kell, új emberekkel lehet – mondta a Demokratának Spányi Antal székesfehérvári püspök.

– Lezárult a Prohászka-év. Sikerült megtörni a csendet, ami a püspököt övezte? – Négyezer ember emlékezett a püspök újratemetésének évfordulójára Székesfehérvárott. Végigjártuk azt az utat, amelyen elvitték a ravataltól a ma róla elnevezett templomig, ahol végső nyughelye van. Negyven busszal utaztunk el Nyitrára Prohászka szülőházához, hogy tisztelegjünk az emléke előtt. Úgy érzem, ez azt jelzi, hogy sikerült a híveket jobban megismertetni Magyarország apostolának és tanítójának életművével. A legfontosabbak számomra mégis azok a tudományos konferenciák voltak, amelyeket Székesfehérvárott, Budapesten, Felvidéken és Rómában tartottak, ezeken sok pap is részt vett a világi értelmiség mellett. – Miben ért egyet az egyházi és világi értelmiség az életművel kapcsolatban? – Prohászka Ottokár nemcsak a Magyar Katolikus Egyház, hanem az egész magyar szellemi élet kiemelkedő személyisége volt. Messze meghaladta korát teológiai, tudományos és főként szociális kérdésekben. Rómában tanult, hazajövetele után lefordította a szociális enciklikákat, tanulmányozta Marx műveit, ismerte az akkori világ szociális törekvéseit, és kereste, hogyan lehetne ezeket magyar földön is hasznosítani. Nemcsak beszélt a szociális igazságosságról, hanem tettekkel igazolta szavait. Ha kellett, szétosztotta birtokait, ha arra volt szükség, az országgyűlés felsőrendi házának tagjaként emelte fel szavát a szegények érdekében. Sokan támadták és ünnepelték, de törekvéseit csak nagyon kevesen értették meg. Kortársai előremutató gondolatai miatt szocialistának bélyegezték. Holott törekvései éppen azok ellen a tanok ellen hatottak, amelyek a hit ellenében a materializust hirdették. Prohászka mindenkinél előbb felismerte, milyen veszélyek rejlenek abban, hogy a vidéki népesség nagy számban, gyökereit, szokásait hátrahagyva beköltözik az iparosodó nagyvárosok személytelen és kiüresítő munkásnegyedeibe. A legfájdalmasabb, hogy néhány menthetetlen mondatát kiragadták a szövegkörnyezetből, a kor stílusából, ezekre hivatkozva bélyegezték őt antiszemitának és nevezték a holokauszt előfutárának. Amikor Prohászkát antiszemitizmussal vádolják, előttem mindig az a kép jelenik meg, ahogyan a fehérvári rabbival karonfogva sétálnak a városban és beszélgetnek héberül a Bibliáról, barátságban és megbecsülésben. Ha ő a zsidóságnak ellensége lett volna, akkor a fehérvári rabbi nem állt volna vele szóba, a budapesti főrabbi pedig nem igyekezett volna az egyetemi templomban Prohászka szentbeszédein helyet foglaltatni magának. – Ön Prohászka utóda a fehérvári püspökségben. Nehéz örökség? – Megtisztelő és hatalmas terhet jelentő feladat. Alázatra és sok feladat elvégzésére int. Elsődlegesen arra, hogy megtaláljuk végre életművének helyét a katolikus egyházban. Prohászka tragikus sorsú ember volt, aki a püspökséget egyáltalán nem élvezte, szolgálatnak fogta fel. Gyakran kellett zsenialitása miatt kortársainak értetlenségével, meg nem értésével szembesülni. A legfájóbb talán az volt számára, amikor szeretett egyháza fordult vele szembe és tette indexre néhány írását. Az egész katolikus világ tisztában volt a képességeivel. Amikor hazajött Rómából, azt mondták róla, ha az egyház kötelékében marad, sokat fog használni, ha valami elviszi a szolgálattól, akkor viszont nagyon nagy kárt tud okozni. Ekkor tombolt a modernizmus szelleme, a teológia a természettudományos kutatások eredményeivel, az evolúciós tanokkal szembesült, de nem tudott rá korszerű feleletet adni. X. Pius pápa úgynevezett antimodernista esküt tétetett le a papokkal, teológusokkal. Prohászka a saját útját járta, mivel paptársaihoz képest rendkívül olvasott volt, és elmélyült a természettudományokban, ő megadta az egyháztól követelt, tudományos igényű válaszokat. Emiatt két írását a kiközösítés terhe mellett betiltották, olvasni sem volt szabad őket. Róma megbántotta ezzel hű szolgáját, mivel a gondolatok megismerése nélkül, néhány feljelentés után hozta meg ezt a súlyos döntést. Prohászka nem értette, miért büntették meg. Amikor megtudta, egész éjszaka virrasztott és imádkozott a kápolnában, így talált megnyugvást. Majd elutazott a pápához, találkozásuk megható emléke a kiállításon is látható. X. Pius pápa aláírta saját fényképét az egyházért sokat szenvedett Prohászkának. A második vatikáni zsinat végül a fehérvári püspök törekvéseit teljesen helyénvalónak és igaznak ítélte, és a maga tanításaivá tette. Gondoljunk bele, milyen más lett volna a társadalom fejlődése az 1910-20-as években, ha Prohászka szociális reformjai szerint kezdenek el dolgozni! A munkásság gondolkodása máshogyan formálódott volna, a szegényparasztság élete máshogy alakult volna, és az egyház sem vesztette volna el hosszú időre ezeket a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket. Akikre a legszélsőségesebb politikai eszméket hirdető csoportok azonnal lecsaptak. – Ezért üldözték őt a kommunisták? – Mindenki felé nyitottan kereste a jobb világ megteremtésének az útját. Mindenkivel szóba állt, barátja volt Károlyinak, de amikor látta, hogy cserbenhagyja és nem azt csinálja, amiben ők megállapodtak, elhidegültek egymástól. Később Károlyi ezért döntette le Faludy Györggyel a püspök szobrát. Prohászka kezdetben bízott a Tanácsköztársaság célkitűzéseiben is, de amikor látta, hogy másról beszélnek, mint ami a valóság, akkor ellenük fordult. Ezután dobták ki őt palotájából a Tanácsköztársaság katonái. Sok kép a mai napig őrzi a vörös egységek szuronyainak, puskagolyóinak nyomát a püspöki palotában. Amikor véget ért a 133 napos kommunista uralom és a nép bosszút akart állni azokon, akik a szeretett püspököt kidobták a házból, Prohászka megmentette az ellene vétkezők életét. Lecsitította a lincselésre készülő, dühödt tömeget, mondván, a keresztény ember nem áll soha bosszút. – Önvizsgálatra készteti az egyházat a Prohászka-év? – Nagy divat volt a papság körében megvenni Prohászka írásait, de nagyon kevesen olvasták. Sokaknak lelkiismeret-furdalást okoz a személye, mert tudják, hogy igaza van, de tisztában voltak vele, hogy nem tudják követni. Emberi dolog, hogy ilyenkor azt mondjuk rá, kicsit vörös, kicsit modern, nem is annyira egyházhű, kilóg a sorból. Amikor előkerült a boldoggá avatása, az engedélyeztetése nem ment keresztül az egyházon. Sokáig az volt a kifogás vele szemben, hogy sokat írt, és nincs az a pénz, amiért ezt le lehetne fordítani. Megkértem egy tudományos társaságot, hogy ne a keresztény lélek szimpátiájával, hanem az objektív tudós szemével vizsgálják meg Prohászka munkásságát. Állítsanak össze egy dolgozatot, ami alapja lehet a majdani boldoggá avatás elindításának. – A keresztény egyházakat Magyarországon nemcsak a kommunista érában üldözték, hanem kifinomultabb eszközökkel napjainkban is. – Az egyházat sokszor lejáratták, sok ember szemében hiteltelenné vált. Hétről hétre belebotlunk azokba a hírekbe, hogy az egyház milyen bűnöket követ el, hogy az egyháziak milyen bűnösök. Azt pedig elhallgatják, hogy a keresztény felekezetek utat mutatnak, békességet hirdetnek, erkölcsi rendet, tartást akarnak adni az embereknek, akik csak a tízparancsolat jegyében élve lehetnek boldogok. – Hogyan szállhatnak szembe a hazugsággal a keresztény emberek? – A közelmúltban lelepleződött egy hazugság, ami a legmagasabb helyről érkezett. Megdöbbentette az embereket, ami történt. Ez jó jel, mert azt mutatja, hogy van erkölcsi érzék bennük. Sokan azt gondolták, nincs más eszköz, mint az, hogy az utcára menjenek. Ezt láttam itt Székesfehérváron is. Napról napra összejöttek az emberek, volt kiabálás, morgolódás, de egy kavics el nem röpült, senkit nem átkoztak el. Amikor a tüntetést ellenzők provokatív módon átvonultak a demonstrálók között, a tömeg szétnyílt, senki nem nyúlt hozzájuk. A fővárosi atrocitások elítélendőek, meg kell vizsgálni, ki szervezte, ki irányította ezeket. Oly sokan, fiatalok, ártatlan emberek szenvedtek súlyos hátrányt, összeverték, letartóztatták őket, mert nézelődtek a városban, készültek az ünnepre. Nekik jár valamilyen jóvátétel. Ahogy az egész társadalmat is megilleti az, hogy a hatalom birtokosai kérjenek bocsánatot a hazugságokért. Nem a hazugság kimondása, hanem az egész hazug magatartás az, amely az országot nehéz helyzetbe taszította. Ebből kilépni csak új politikai magatartással, ha kell, új emberekkel lehet. – A kormány bevallása szerint 2007 egyike lesz a ránk váró szűkös éveknek. Milyen útravalóval búcsúztassuk az óesztendőt? – Aggódik az ember, hogy az új gazdasági mechanizmus, a Bokros-csomag után most a Gyurcsány-csomag valóban előrelépés lesz-e, vagy megint visszacsúszunk oda, ahol az előző megszorítócsomagok után is toporogtunk. Az emberi élet sohasem mérhető csak anyagi dolgokkal. Az ötvenes években nőttem fel, amikor sokféle szorongattatásban, anyagi, eszmei nehézségben volt részünk, mégis felnőttünk az igazságot megismerve, szeretetben. Ha egy nép élni akar, tudnia kell reménykedve nézni a jövő felé. A magyar ember történelme során sokszor megtapasztalta azt, amiről Ady írt: „hányszor jöttünk arra haza, hogy se feleségünk, se sátrunk, se gyermekünk…” És mindig újrakezdtük a tatárjárás, az osztrák, az orosz uralom után. Ezt a reményt kívánom mindenkinek, maradjunk hűségesek gyökereinkhez, ahhoz a legszentebb ismerethez, ami ehhez a földhöz, ehhez a nemzethez köt bennünket. Ha valaki elmegy külföldre, tudnia kell, ez a hazája, ez a föld visszavárja őt, ennek a népnek tartozik munkájával. Ha tudunk áldozatot vállalni, ha felhasználjuk a demokrácia adta jogokat közös életünk szabályainak kialakításához, akkor azt hiszem, most olyan kegyelmi idő adatik meg nekünk, amikor tudunk előrelépni. Ha úgy lesz, hogy megunják és hazamennek, belefáradnak a jobbítani akarásba, azt mondják, hogy nem számít semmi sem, erkölcseinkben lesüllyedünk, akkor ez a nemzet halálát jelenti. Ha tudunk a jövőért áldozatot vállalni, talán szűkös anyagi körülmények között fogunk élni, de megtaláljuk újra egymást, a személyes kapcsolatainkat, a családok újra örömet találnak majd egymásban, akkor itt születhetik egy új élet. Sándor Csilla