Komjáthi Imre (MSZP) arról beszélt, „egy részvétlen világot teremtett” az elmúlt 13 év kormányzása, „rengeteg a kudarc és az átverés”, „csapágyasra adóztatják az egyszerű, dolgozó magyar embereket”.

Hirdetés

Lent kell több pénzt hagyni, az alapokat kell megerősíteni, ha az egész társadalmat akarjuk megemelni – mondta, az alacsonyabb fizetések személyi jövedelemadójának nullára csökkentése mellett érvelve.

Azt hangsúlyozta, egyszerű és a mostaninál igazságosabb adórendszer kell, amelyben a mediánbérig megtartanák, felette fokozatosan kivezetnék az adójóváírást, amivel szerinte 2,3 millió ember járna jobban. Azt sürgette, még az idén nyolc százalékkal emeljék a fizetéseket, benne a minimálbért és a garantált bérminimumot is.

Válaszában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette, az Országgyűlés „nem kívánságműsor”, majd azt hangsúlyozta, a minimálbér adóztatásának eltörlése a sávos szja-rendszer visszahozatala, az egyformán adózás elvének sérelme volna, ráadásul szerinte a baloldal nem állna meg egy újabb sávnál.

Korábban írtuk

Felvetette: ebben az esetben „lényegében értelmét veszti” a családi adórendszer, hiszen a nullás kulccsal nem lehet igénybe venni a kedvezményeket. Ez a jelenlegi kormány elveivel, adópolitikájával, családpolitikájával teljes mértékben ellentétes – fogalmazott Tállai András, hozzátéve, így ezzel „egymillió családtól vonnának el támogatást”, a minimálbér nulla százalékos szja miatt pedig más adónemeket kellene emelni.

A jelenlegi adórendszer igenis igazságos és arányos a magyar dolgozók számára – jelentette ki az államtitkár.