Miskolc fellélegzett
Hatalmas tömeg gyűlt össze a Fidesz-KDNP eredményváró központjában, az ITC-ben. Az MSZP bástyája este tízkor omlott le, mikor a szocialista Káli Sándor, aki az elmúlt nyolc évben a várost vezette, gratulált Kriza Ákosnak. Kriza közel öt százalékkal kapott több szavazatot, mint Káli, Szegedi Mártonnak csak a harmadik hely jutott.
– A legszebb pillanatokat akkor éltem át, mikor beléptem az eredményváró központunkba és vidám arcokat, csillogó szemeket láttam. Szeretettel fogadott a tömeg, ez nem az én győzelmem, hanem a városé, tegnap éjszaka levegőhöz jutottak az emberek, Miskolc fellélegzett. Nagyon boldog vagyok! Ünnepeltünk, de most indul a munka. Véget vetünk a pazarlásnak, átnézzük a költségvetést és a városi cégek tevékenységét összehangoljuk az itt élők érdekeivel, munkához látunk a város minden területén, hiszen Miskolc nem csak a főutcából áll. Lezárult egy korszak, a látványberuházások után érdemi munka következik, erre kaptunk felhatalmazást- mondja a Demokratának dr. Kriza Ákos a borsodi megyeszékhely új polgármestere.
Az önkormányzatban a Fidesz-KDNP-nek biztos a többsége, a polgári oldalnak tizenhét, a szocialistáknak kilenc a Jobbiknak három képviselője lesz ott a közgyűlésben.
Juhári Andrea
