Mit ér a fegyver, ha magyar? V.

Míg a világ nagy része számára 1918 novemberében véget ért az első világháború, Magyarországon sokaknak ekkor kezdődött el a valódi honvédő harc – mutat rá Hidán Csaba régész-történész.

– November 16-án kezdetét vette Erdély román megszállása. A székelyek azonnal megszervezték a védekezést, noha semmilyen központi támogatást nem kaptak. A Székely Zászlóalj, később Székely Hadosztály elsősorban az első világháborús különleges alakulat, az Erdélyi Portyázók és az erdélyi gyalogezredek katonáiból verbuválódott – idézi fel a történész. A románok mellett a bolsevikok is többször hátba támadták őket; előfordult, hogy mindössze nyolcvan székely két román ezredet tartóztatott fel. Amikor harcuk elbukott, két-háromezren továbbra sem voltak hajlandók letenni a fegyvert. Végigvonultak Magyarország északkeleti részén, átkeltek a Dunán, és 1919. szeptember 16-án Siófokon csatlakoztak a nemzeti hadsereghez.

Éppen csak hozzáláttak a Magyar Királyi Honvédség fegyverzetének fejlesztéséhez, amikor kitört a második világháború, így számos úttörő magyar fegyver maradt örökre a rajzasztalon, vagy pusztult el a prototípusa a szövetségesek bombatámadásában. A fronton harcoló katonáink a bőrükön érezték a légierő, a páncélosok és a páncélelhárítás területén mutatkozó hiányosságokat, amit csak ideig-óráig tudtak hősiességükkel pótolni. A kommunista történetírás ezt később úgy állította be, hogy a Horthy-korszak katonai-politikai vezetése nem tett semmit azért, hogy a szükséges felszereléssel ellássa a háborúba küldött katonákat. Ez nem igaz, elég csak az egymilliárd pengős győri haderő-fejlesztési programra gondolni. Ám a két világháború között szinte minden az ellen dolgozott, hogy a katonák kezébe sorozatgyártásra érett, modern fegyverek kerüljenek.

Megkésett felkészülés

A fegyverkezés elől akkor sem gördültek el az akadályok, amikor végre hazánk egész területén elhallgattak a fegyverek. Trianon után ugyanis nem csak az ország gazdasága hevert romokban – ne felejtsük, a hadiiparhoz szükséges bányák és feldolgozókapacitás szinte teljesen odalett, emlékeztet rá Hidán Csaba –, emellett a békediktátum harmincötezer főben maximálta a magyar hadsereg létszámát, nem tarthatott fenn légierőt, nem lehettek páncélosai, nehézfegyverzete is alig.

1938-ban a világ elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, így szabadabban bontogatta szárnyait a magyar haderő, Szombathelyen megalakult az első elit egység, egy önkéntesekből álló kísérleti ejtőernyőskeret. Parancsnokuk az a vitéz Bertalan Árpád százados lett, aki az első világháborúban is az akkori elit egységek, a bosnyák rohamcsapatok tisztjeként szolgált. Az alakulat tagjait kiképezték közelharcra, többféle fegyver kezelésére, a legkülönfélébb járművek vezetésére, egyes tiszthelyettesek és tisztek még a MÁV mozdonyvezetői tanfolyamára is beiratkoztak, azaz megtanultak mindent, amire egy elit katonának szüksége lehetett. A kor viszonyait jól mutatja, hogy míg elavult olasz Caproni Ca. 101/3m típusú repülőgépeket használtak (később kaptak Savoia-Marchetti SM.75-ösöket, de az sem volt élvonalbeli gép), az ejtőernyők terén hamar elhagyták a külföldi importot, és Hehs Ákos mérnök százados, a székesfehérvári Repülőgépjavító Üzem parancsnoka által kifejlesztett 1939 mintájú, Hehs-féle kettős gyakorló ejtőernyőt használták, amely jobbnak bizonyult mind költség, mind pedig megbízhatóság szempontjából. Géppisztoly terén is váltottak a hazaira, a német Bergmann MP–35-öst Király géppisztolyra cserélték.

Elit alakulatnak elit fegyver

A híres, kilenc milliméteres 1939 mintájú Király géppisztolyt 1941-ben kapták meg az ejtőernyősök. Az automata fegyver gyakorlati lőtávolsága hatszáz méter volt, ezzel lekörözte a közismert német MP 41-est, és jobbnak bizonyult a szovjet géppisztolyoknál is. Hazánk tehát a nagyhatalmakkal nagyjából egy időben tett szert használható géppisztolyra. Első ránézésre könnyen tűnik puskának, ami nem véletlen.

– Tervezésénél kifejezetten az volt a cél, hogy ha az antant ellenőrei kilátogatnak egy hadgyakorlatra, távolról úgy tűnhessen, hogy puska van a katonáknál, ugyanis az automata fegyverek használatát is korlátozta a békediktátum. Ezért kapott a fegyver behajtható tárat és a szokásosnál hosszabb csövet is, amelyre a hatás kedvéért szuronyt is lehetett erősíteni. Az ejtőernyősöknek ez a méret persze nem lett volna ideális, ezért kifejezetten nekik készült a 39/AM géppisztoly, amelynek tusa behajtható volt – meséli a történész. Később egy új változata is készült, ez már tus helyett behajtható válltámasszal, amely mostoha körülmények között, például homokos tárral is használható volt. A Király fegyvercsalád még az ötvenes években is korszerűnek számított, alkotójuk, Király Pál a háború után a Dominikai Köztársaságban folytatta a munkát, és tökéletesítette találmányát.

Az ejtőernyősök 1941 áprilisában estek át a tűzkeresztségen, amikor a Délvidéken a Ferenc-csatorna hídjait kellett elfoglalniuk és megtartaniuk, amíg a szárazföldi csapatok odaérnek. Tipikus ejtőernyős-feladat, ám az akció balszerencsével kezdődött. A Veszprém-Jutas repülőtérről elsőként induló gép nem sokkal a felszállás után lezuhant, a katasztrófa harminc áldozata között ott volt az alakulat parancsnoka, Bertalan Árpád is. Az ejtőernyősök ennek ellenére folytatták a küldetést. Még lángolt a parancsnok gépe, mikor elérték a célterületet, és a szenttamási hidat meg is tudták tartani, amíg be nem futottak a szárazföldi csapatok. Az elit alakulatot később beolvasztották a Szent László hadosztályba, amelyet a még meglévő emberanyag legjavából állítottak össze. Hidán Csaba kiemeli, a szovjet katonák, akiket többször is kemény harcokban vertek vissza, bárdos brigantiknak nevezték őket csapatjelvényük után. Nehézfegyverzetük is volt, többek között egy egyedi magyar fejlesztés, a 44M Zrínyi rohamtarack, amelynek korszerű, feltűnően alacsony felépítménye már a modern páncélosok kialakítását idézte.

Párduc helyett Tas

A magyar gyárakban számos harckocsitípus készült, jórészt svéd, olasz és német licenc alapján, de akadt hazai fejlesztés is. Bár ezekre általában igaz, hogy már a háború kitörésekor elavultnak számítottak, a keleti fronton pedig nem bírtak a szovjet T–34-esekkel, önmagában már az nagy szó volt, hogy hazánk képes volt harckocsit létrehozni, ami, akárcsak ma, akkor is a nagypályások kiváltsága volt – véli Hidán Csaba.

Teherautóból viszont sikerült minden szempontból kiválót alkotni, ez volt a 38M Rába-Botond. Annyira bevált, hogy a doni áttörés után a visszavonuló németek gyakran elkobozták a magyar járműveket, amelyek legalább olyan jók voltak, mint a legendás Opel Blitz. Sikerült egy élvonalbeli magyar harckocsit is megtervezni, amely a Tas nevet kapta. Kifejlesztése a Weiss Manfréd gyár mérnökeinek érdeme, hetvenöt milliméteres lövegével pedig méltó ellenfele lett volna a szovjet harckocsiknak. Ám ezt már nem tudta bebizonyítani. 1944 júliusában egy amerikai légitámadás elpusztította az üzemcsarnokot, a félkész prototípussal együtt. A fennmaradt tervek alapján viszont megállapítható, hogy a Tas az ötvenes évekig korszerű harckocsinak számított volna. Említhetnénk még a Repülő Műszaki Intézet RMI–1 X/H nevű fejlesztését, amely a világ első légcsavaros gázturbinás repülőgépe lehetett volna. Ekkor már készen állt Jendrassik György Cs–1 típusú 1000 lóerős gázturbinája – a „cs” csónakmotort jelent, ezzel akarták a német hírszerzést félrevezetni, hogy ne lopják el a radikálisan új hajtóművet. De hiába volt forradalmi a konstrukció, a háborús körülmények között sem idő, sem erőforrás nem maradt már a megépítéséhez. Nem tudott felszállni az első magyar négymotoros szállítógép, az RMI–5 X/U sem. A korszerű, fémhéj szerkezetű gép törzsmodellje már elkészült, mikor a kísérleti műhelyt egy bombatámadás elpusztította.

A kumulatív lőszer is magyar találmány. Az üreges eszközök működési elvét Misnay–Schardin-effektusnak nevezi a szakirodalom Misnay József őrnagy után, aki a Királyi Magyar Haditechnikai Intézetben 1938–1944 között kifejlesztette. A tiszt a gyakorlati alkalmazás terén is ért el sikereket, a 43M kumulatív tányéraknát a Keleti-Kárpátokban nagy számban alkalmazták az Árpád-vonalon. Ezt a védműrendszert szintén magyar hadmérnökök fejlesztették ki. Egyik sajátossága az volt, hogy a hegyekbe telepített bunkerekből és melléküregekből reteszelő hadműveletet folytatva szaggatták darabokra a benyomuló ellenséges egységeket. 1944 őszén hetekig feltartóztatták Vörös Hadsereget. Nagyszőlős térségében annyira visszaverték őket, hogy később a szovjet parancsnokok azt sem tudták, mit hazudjanak Sztálinnak arról, hogy miért nem tudtak menetben átkelni a Kárpátokon – mutat rá a történész.