Hirdetés

„A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak ellenére sem nyitja meg a rakpartot napközben az autós forgalom előtt, hogy azt alig használja valaki” – írta bejegyzésében.

A politius szerint ez a döntés jelentősen növeli a belvárosi forgalmat, amit az V. kerületiek már megelégeltek. Szentgyörgyvölgyi Péter, a kerület polgármestere ezért tárgyalást kezdeményezett a Fővárossal. A válasz azonban nem okozott meglepetést: Karácsony Gergely csak augusztus végén lenne hajlandó egyeztetni, vélhetően csak 24 napos szabadsága letelte után.

Ez azért végtelenül cinikus, mert a rakpart a tervek szerint augusztus 15-ig van lezárva, így egy augusztus végi egyeztetés már teljesen értelmetlen lenne

– hangsúlyozta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy miközben egyre többen követelik a rakpart nappali megnyitását, a főpolgármester továbbra is halogat és időt húz.

„Szerintünk viszont a Budapesten közlekedők megérdemelnék, hogy végre enyhítsenek az őket sújtó közlekedési káoszon!” – zárta bejegyzését Szentkirályi Alexandra.