MOGYI-ból MOGYE
Ahogy arról korábbi, a Beke–Szőcs-ügyről, azaz a XXI. századi Románia magyarellenes koncepciós peréről szóló cikkemben már szóltam, Romániában jelenleg is szervezetten zajlik a még meglévő erdélyi magyar intézményrendszer felszámolása. E folyamat talán leglátványosabb és eddig legtöbb politikai vihart, még kormányválságot is kiváltó példája a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye, amely jól mutatja, hogy Romániában a magyarság háttérbe szorítása rendszerfüggetlenül folytatott gyakorlat.
Lehet, hogy első olvasásra meglepő, de a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem királyi rendelettel jött létre 1945-ben, mint a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Vásárhelyre helyezett orvosi kara. Igaz, mindez akkor történt, amikor már a magyar állam által és a magyar állam pénzén 1940-ben létrehozott, a kor legmodernebb eszközeivel felszerelt kolozsvári egyetem magyar orvosi karát teljes mértékben elfoglalták a románok, és Románia a magyarokkal szemben elkövetett túlkapások miatt komoly szovjet és egyéb nemzetközi nyomásnak volt kitéve. A korántsem a kolozsvárival azonos feltételekkel és lehetőségekkel induló kar független intézménnyé 1948-ban vált Institutul de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş – Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (MOGYI) néven.
Magyar karként még így is hamarosan nemzetközi hírűvé vált, ami a magyar orvosok és oktatók emberfeletti teljesítményét és hatalmas tudását, elkötelezettségét dicsérte. Számos komoly karriert befutó kutató és orvos került ki az itt végzett diákok közül, nemritkán amerikai és nyugat-európai intézmények élvonalába, irányító pozícióiba kerülve – ahogy azt pár évvel ezelőtt a Duna televízió Szabófalvától San Franciscóig című dokumentumfilm-sorozata is bemutatta.
Hogy juthattunk innen odáig, hogy az egykori magyar orvosi egyetemen román többségű és vezetésű egyetemi szenátus jöhetett létre, hogy a világhírű tudósokat és kutatókat kinevelő magyar egyetemen ma már magyar (fő)tanszékek sincsenek, sőt azok felállításához a közelmúltban a törvényi előírások ellenére sem járultak hozzá az egyetem döntő többségben román vezetői, míg például mindeközben nemrég angol nyelvű kar felállításáról döntöttek?
Így hát a vásárhelyi egyetem magyar nyelvű intézményként csak 1962-ig működhetett, amikor létrehozták a román tagozatot, ami az első lépést jelentette az intézmény elrománosításában. Megtehették, ekkor ugyanis már senkit sem izgatott különösebben az erdélyi magyarság jelene és jövője, az akkori hivatalos Magyarországot sem. A román tagozat létrehozása után mind magyar, mind román nyelven lehetett előadásokat hallgatni, ám a gyakorlati órákon, azaz szemináriumokon az oktatási nyelv kizárólag a román volt.
A nyolcvanas évekre a románosítási folyamat felgyorsult, a magyar tanárok közül egyre többet bocsátottak el, a helyükre pedig román oktatókat vettek fel. A temesvári forradalom és az azt követő rendszerváltás idején már csupán az oktatók egyharmada volt magyar. A magyar oktatásért rendezett 89-es diáktüntetéseket – más hasonló megmozdulásokkal együtt – felhasználták a vásárhelyi úgynevezett „fekete március” etnikumok közötti konfliktusainak szítására, az esetleges megtorlásoktól félve pedig a magyar oktatók és hallgatók jelentős számban költöztek át a mai Magyarország területére. Az 1990–91-ben alkalmazott kilencvenegy új oktatóból csupán nyolc volt magyar, és 2011-re a tanárok alig több mint egynegyede – mutat rá e számszerűségében is elrettentő adatra Toró Tibor a témáról írt monográfiájában. Az elrománosítás tehát korántsem ért véget a Ceaușescu-érával, hanem csak fokozódott az úgynevezett szabad, demokratikus Romániában.
2018. december 17-én a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ismét tiltakozott az orvosi egyetem román vezetőségének a magyarokat másodrendű állampolgárnak tekintő magatartása miatt. Leonard Azamfirei rektor és a román többségű egyetemi szenátus ugyanis a mai napig sem volt hajlandó gyakorlatba ültetni a 2011/1-es számú tanügyi törvény 135. cikkelyét, azaz nem engedélyezik az önálló magyar főtanszékek felállítását, mi több, a magyar tagozat véleményének meghallgatása nélkül, sőt annak tiltakozása ellenére döntött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem, vagyis a marosvásárhelyi műszaki egyetem összevonásáról. 2019. január 28-án a magyar hallgatók kezdtek tüntetésbe, egyrészt a magyar főtanszékek több mint hét éve húzódó, az egyetem vezetése által elszabotált felállításáért, másrészt a magyar hallgatókra nézve roppant sérelmes új vizsgarend ellen.
Ezek azonban csupán a legfrissebb fejlemények, hiszen a marosvásárhelyi orvosi kar kérdése 2011 óta ismét a közérdeklődés fókuszában áll. Az intézmény román többségű vezetése ugyanis azóta nem lépteti életbe – az egyetemi intézményi autonómiára hivatkozva – az oktatási törvény magyar szempontból fontos vonatkozásait. A 2011. évi 1. számú, felsőoktatásról szóló törvény 135. cikkelyének első bekezdése ugyanis kimondja, hogy a kisebbségi felsőoktatás három típusú intézményben működhet: olyan egyetemeken, ahol magyar nyelvű karok vagy programok működnek; multikulturális és többnyelvű egyetemeken, ahol magyar nyelvű tanszékek, tagozatok vagy programok működnek; és olyan felsőfokú intézményekben, amelyek keretén belül kisebbségi nyelvű csoportokat, tanszékeket vagy tagozatokat szerveznek meg. Ugyanennek a törvénynek a második bekezdése pedig kimondja, hogy a multikulturális és többnyelvű egyetemeken a kisebbségi karokat legkésőbb 6 hónappal a törvény életbelépése után létre kell hozni. Ezek saját képviselőket választanak, és autonómiát élveznek aktivitásuk megszervezésében.
Nos, a marosvásárhelyi – egykor teljesen magyar – orvosi egyetem a törvény felsorolása szerint is jelenleg a multikulturális, többnyelvű egyetemek sorát gyarapítja, együtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel. Más szóval: ezek azok az intézmények, amelyek a törvény 135. cikkének 2. bekezdése szerint „tanszékekbe szerveződnek”, valamint mindkét tagozat oktatói „legkésőbb 6 hónappal a törvény érvénybelépése után, az egyetemi charta rendelkezései szerint, elfogadják és kidolgozzák saját működési szabályzatukat, amely meghatározza a tagozat választási eljárásait és sajátos szervezeti felépítését.” A fenti strukturális módosítások mellett a törvény garantálja az anyanyelvi felsőoktatáshoz való jogot az egyetemi oktatás minden területén és szintjén (a magiszteri és doktori képzést is beleértve), azaz leszögezi, hogy a multikulturális egyetemeken független magyar tanszékeket kell létrehozni. Hogy mindebből mi valósult meg, azt következő cikkemben mutatom be részletesebben.
(Folytatjuk)
