Az ellenzék azért kezdeményezte a rendkívüli ülést, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a kata-törvényt.

Hirdetés

A kezdeményező 47 ellenzéki országgyűlési képviselőből többen nem vettek részt az ülésnapon: a DK-sok közül ketten – Gyurcsány Ferenc, Sebián-Petrovszki László -, a Párbeszédből hárman – Tordai Bence, Jámbor András, Mellár Tamás -, az MSZP-ből Gurmai Zita, a jobbikosok közül pedig Sas Zoltán maradt távol.

Ugyanakkor többen voltak olyanok is, akik nem írták alá a kezdeményezést, de ott voltak a rendkívüli ülésen.

Ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásaival zárult a parlament hétfői rendkívüli ülése, ugyanis nem tartózkodott elegendő képviselő az ülésteremben ahhoz, hogy elfogadják a napirendet.

Korábban írtuk

Gelencsér Ferenc (Momentum) felszólalása során többször is bírálta, hogy a kormánypárti képviselők nem vettek részt az ülésen. Hol vannak a fideszes képviselők, hol vannak a gazdasági helyzetért felelős kormánytagok? – kérdezte a politikus.    

A „káoszkormányzásról” beszélő frakcióvezető azt mondta, hogy alig egy hónapja az új kata-törvénnyel több százezer magyar kisvállalkozó „megélhetését döntötték romokba”. Emellett szinte minden család életét nehezebbé teszi az „átgondolatlan, drasztikus” rezsiemelés, miközben a kabinet tudatosan gyengíti a forintot és arra sem hajlandó, hogy betartsa a világos szabályokat és hazahozza a magyaroknak járó uniós pénzeket – fogalmazott a képviselő.

A kormánypártok folyamatosan a magyar családok védelméről beszélnek, de ez ellen cselekszenek – állította Gelencsér Ferenc.

A parlamenti üléssel párhuzamosan momentumos gigatüntetésre is sor került – volna, ha bárki elment volna rá. Erről számolt be Facebook-oldalán Bohár Dániel: