Magyar Levente azt mondta: az ösztöndíjprogram, amelynek köszönhetően csaknem 500 diák tanul Magyarországon, sikertörténet a két ország kapcsolatában. A mongol államtitkárral arról egyeztettek, hogy ezt a számot a következő években növelni szeretnék – emelte ki.

Hirdetés

Megjegyezte: Mongóliában az egyik legnagyobb arányban jelentkeznek erre a programra diákok, akik Magyarországon kívánják folytatni felsőoktatási tanulmányaikat. Lakosságarányosan már most is Mongólia az egyik legnagyobb partnere, kedvezményezettje a programnak, ez kifejezi a két ország szoros együttműködését, történelmi barátságát – mondta.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Lhagvin Cedevszuren, Mongólia Oktatási és Tudományos minisztériumának államtitkára (b) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára aláírja a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében folytatandó, a 2024-2026-os időszakra vonatkozó együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot Budapesten, a minisztériumban 2023. november 22-én

Az egyezmény szerdai megújításakor erre a gazdag történelemre építenek, de a jövőnek dolgoznak, hogy legyen utánpótlásuk azoknak, akik ma és a múltban ezt a kapcsolatrendszert összetartják és összetartották – fogalmazott Magyar Levente, köszönetet nyilvánítva a mongol államtitkárnak budapesti látogatásáért.

Lhagvin Cedevszuren örömét fejezte ki, hogy a 2013 óta sikeresen működő programot meghosszabbítják.

Hangsúlyozta: a mongol diákok olyan szakmákat szereznek Magyarországon, amelyek a mongol gazdaság kulcsai, ezért fontos a program folytatása, amely által nemcsak a két ország közötti kapcsolat, hanem a mongol gazdaság is tovább fog fejlődni.

A mongol államtitkár kiemelte, hogy a két ország közötti kapcsolat több évtizedre tekint vissza: 1950 óta ápolnak diplomáciai kapcsolatot, azóta több területen sikeresen dolgoznak együtt.

Kijelentette: azon fog dolgozni, hogy a program még sikeresebb legyen, még több diáknak legyen lehetősége tudást szerezni Magyarország különböző felsőoktatási intézményeiben. Lhagvin Cedevszuren köszönetet mondott a magyar kormánynak ezért a lehetőségért.

Hangsúlyozta: az utolsó tíz év statisztikái szerint a külföldön tanuló mongol diákok sikerét – mind a diákok számát, mind a sikeres befejezést – tekintve a program az első öt között van, ez is mutatja, hogy mennyire fontos Mongóliának a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram.

Korábban írtuk