„Most megy a hiszti és a tombolás” – keményen bírálta Orbán Viktor Magyar Pétert
A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Most már a bíróság szerint is átver a Tisza!”Hétfőn az Index pert nyert Magyar Péter és a Tisza Párt ellen. Magyar, akinek nem tetszett, hogy a portál a párt adóterveiről írt, korábban még lelkesen várta az ítéletet. Erről szóló bejegyzését például a „Fut, menekül a gyáva propagandalappá silányított Index” felvezetéssel kezdte és az „Egyétek meg, amit főztetek!” mondattal zárta, két órával később viszont már ezt írta: „Botrány. A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása.”

Nos, a hétfőn történteket Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül.
„Most már a bíróság szerint is átver a Tisza! A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára. Itt azokat gyűjtik, akik ellen vendettát hirdetett a Tisza elnöke, szigorúan a felebaráti szeretet jegyében” – kezdte keddi Facebok-bejegyzését a miniszterelnök, ezután ismertetve, „mit vétettek a bírák”.
„Történt, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei. Aztán az is történt, hogy a Tisza alelnöke egy nyilvános rendezvényen, a kamerába nézve elismerte, valóban tervezik a progresszív adóemelést, de erről a választás előtt nem szabad beszélni, mert abba belebuknak. Ezt a felvételt önszántukból közzé is tették. Amit a sajtó megírt. Micsoda dolog! Erre a Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette. Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal”
– tette hozzá Orbán Viktor, posztját úgy zárva: „Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban.”
