Most rajtunk a sor

– Milyen volt a mezőgazdaság tavalyi éve, mennyire viselték meg a szokatlan kihívások?

– Minden elképzelhető és elképzelhetetlen nehézséggel szembe kellett néznünk. Alig lábaltunk ki a koronavírus-járványból, jött az orosz–ukrán háború, majd pedig az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság. Megható és felemelő volt a termelők erőfeszítése és küzdelme, nyugodtan mondhatom, hogy a magyar gazdatársadalom és a kormány együttműködése tűzben próbált szövetség.

– Mi a példátlan aszály mérlege?

– Az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán kifejezetten súlyos aszály pusztított. Úgy néz ki, hogy a teljes agrárium termelésének ötöde odaveszett, és szinte sokkoló, hogy kukoricából országos átlagban közel 60 százalékkal kevesebb termett, a napraforgó egyharmada megsemmisült a szárazságban, de még a búza 20 százaléka is odalett. Most érezhető csak igazán annak a bátor döntésnek a jelentősége, aminek értelmében Európában egyedülálló módon az uniós közös agrárpolitika vidékfejlesztést szolgáló úgynevezett második pillérének 80 százalékát a magyar állam saját forrásokból finanszírozza. Ráadásul ha kitekintünk Európára, akkor azt látjuk, hogy tavaly területének 46 százalékán pusztította a termést az óriási szárazság.

– Honnan pótolható a kiesett termésmennyiség?

– Az Ukrajnában dúló háború egyik következményeként a szokásos tengeri gabonaszállítási útvonalak lezáródtak, ezért szárazföldön kell kimenekíteni az ott rekedt gabonát. A világnak óriási szüksége volna a 2021-es termésből származó 22 millió tonnára, és amíg az a termelői vagy a kikötői raktárakban rostokol, addig a tavalyi termést nem tudják ott elhelyezni. Emiatt pedig jelentős területeken nem is vetettek tavaly. Mindent összeszámítva 60 millió tonna gabona sorsa a tét. Ha ez kiesik a világpiacról, az olyan következményekkel járhat, amit ma még el sem tudunk képzelni. Globális élelmezési válság, akár súlyos éhínség alakulhat ki, ami olyan migrációs nyomást eredményezhet, amihez képest az eddigi hullám semmiség. Ezért létérdek, hogy Ukrajnából a gabona eljusson hagyományos piacaira a szomszédos országokon keresztül, amit az unióban szolidaritási folyosónak neveznek. Ebben a lengyelek és a többi ország mellett Magyarország is szerepet vállalt vasúti infrastruktúrájával. Mára megduplázódott a magyar határszakasz vasúti áteresztőképessége, a korábbi havi 80-100 ezer helyett már 200 ezer tonna terményt tudunk átengedni. Tudom, hogy a magyar gazdatársadalom aggódva figyeli ezt a folyamatot.

– Miért?

– Mert azt látják, hogy özönlik az ukrán gabona Magyarországra, és leállt a hazai felvásárlás. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem hozzánk jön, hanem rajtunk keresztül megy. Ugyanakkor tény, hogy a gabonaexportőrök, a kereskedők extraprofitra akarnak szert tenni, ezért az olcsóbb ukrán gabonát vásárolják fel. Ez egy mesterséges piaci folyamat, amivel le akarják törni a gabona árát. De fontos tudni, hogy Magyarországon jelenleg 3 millió tonna kukorica hiányzik az aszály miatt, amit a piaci szereplőknek valahonnan meg kell vásárolni az állatok és a feldolgozóipar számára. Ha az összes rajtunk átmenő ukrán gabona Magyarországon maradna, az is csak valamivel több mint 2 millió tonna lenne egy évben. Ezért hangsúlyozom, hogy az utolsó szem magyar kukoricára is szükségünk van. Le fogjuk törni az extraprofitot célzó kereskedői magatartást, a magyar termelők érdekérvényesítését nem befolyásolhatja az ukrán gabona tranzitja.

– Az évtizedek óta nem látott nyári szárazság megmutatta, hogy nem lehet halogatni az öntözésfejlesztést. Ez hol tart?

– Nagyon alapos és komoly szakmai együttműködés zajlott és zajlik most is a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium között egy új, rövid, közép- és hosszú távon is megoldást jelentő vízgazdálkodási stratégia megalkotásáért. Fontos a szó: a vízzel gazdálkodni kell. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a gazdák által igényelt 400 ezer hektárnyi területen megoldjuk az öntözést, hanem még inkább az ökológiai vízgazdálkodás meghonosítását. Ha csak a Duna–Tisza közén lévő és egyre inkább kiszáradó Homokhátságra gondolunk, akkor is látható, hogy nem csupán öntözésről beszélünk, hiszen ennél a néhány százezer hektárnál jóval nagyobb területek vízpótlását is meg kellene oldanunk, egyáltalán az ottani élővilág megmaradásához. Első lépésként helyre kell állítani a történelmileg kialakult, de mára eltömődött, esetleg beszántott csatornákat, alkalmassá téve őket minél több víz befogadására és megtartására annak érdekében, hogy a tájban tudjuk tározni az éltető nedvességet. Ez a leggyorsabban végrehajtható feladat. A következő pedig az, hogy az ideiglenes zárportározókat állandósítsuk, illetve új víztározókat építsünk, hogy bő víz idején felfogjuk, megtartsuk a vizet. Legalább ilyen fontos az is, hogy felülvizsgáljuk a megszokásainkat és a táji sajátosságokhoz igazítsuk a tevékenységünket. Azaz ahol az árasztásos gazdálkodás a legjobb, ott tegyük lehetővé azt, ahol pedig a fokgazdálkodás az ideális, ott az arra való átállást, de inkább visszatérést segítsük elő jogszabályokkal, támogatásokkal. Ezért hozunk olyan új szabályokat, amik a vízzel elárasztott területek után is biztosítják a területalapú támogatást annak érdekében, hogy a belvizet ne levezessék, hanem megtartsák a gazdák. A szemléletváltásnak azonban a termelők gondolkodásában is be kell következnie.

– Például?

– Nem mindegy, hogyan gazdálkodnak az egységnyi talajban lévő vízmennyiséggel: választják-e a megszokott módszer helyett a forgatás nélküli talajművelést, a mulcsozást, a szerves anyagok megőrzését a talaj felszínén, a különböző vízőr-technológiák alkalmazását? A vetésszerkezet átalakítását is érdemes mérlegelni. Biztos, hogy a Dél-Alföldön őszi kapásnövényeket kell termeszteni, miközben a tavaszi gabonafélék sokkal nagyobb biztonsággal betakaríthatók? Megéri kukoricát termeszteni ott, ahol az adottságai megkérdőjelezhetők? Mindezeket át kell gondolni. Emellett Magyarországé a világ hatodik legnagyobb génbankja, amely jó szárazságtűrő növények vetőmagjait is őrzi. Számos olyan elem van, amelyekből felépíthető az éghajlatváltozás negatív hatásait kivédeni, de legalábbis jelentősen mérsékelni képes gazdálkodási rendszer. Csak ki kell lépni a megszokott keretek közül. Nem csinálhatunk mindent ugyanúgy, ahogy eddig.

– A rendkívüli aszály a méhészek életét is megkeserítette. Van, lesz elég méz?

– Lesz, bár az egyik szemünk sír, a másik nevet. Három év után a szárazság ellenére végre jó akáctermésünk volt. Mindenki jó reménnyel bízott abban, hogy az elmaradt jövedelmet pótolni tudja. Ám a háború káros hatásai a magyar méhészetet is elérték. Ugyanis Ukrajnában is jó termés volt idén, és a 400 ezer ottani méhész miután kipergette, dömpingáron azonnal el is adta a mézet a német, svájci, olasz felvásárlóknak, akik így olcsón feltöltötték a raktáraikat. Mivel mi is ezeken a piacokon értékesítjük a kivitelünk javát, hiába reménykedtünk, hogy végre jó áron tudjuk eladni a mézet, jórészt még hordókban van a raktárakban. Abban bízom, hogy a nyugat-európai mézpalackozók raktárai gyorsan kiürülnek, és akkor normális áron megveszik a magyar mézet. A magyar kormány egyébként számos eszközzel segíti a méhészetet, Európában elsőként például méhcsaládonként 15 eurós új támogatást vezettünk be a méhek egészségét javító költségeik fedezésére, hiszen a méhészet a beporzás révén jelentősen segíti a növényi diverzitás megőrzését. Emellett a méhész őstermelőknek lényegében nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

– Az ágazat elismertségének jelentősen árt a hírhedt mézhamisító, Kle­náncz József, akire hiába szabtak ki eddig már közel 30 millió forint bírságot, a kereskedelmi láncok továbbra is szerződnek vele. Mit lehet tenni?

– Ez a kereskedelmi láncok döntése. Szerintem rossz döntés. Hajlok rá, hogy mi pedig olyan döntést hozzunk, amivel a társadalom ellen súlyosan vétkező, ráadásul többszörösen visszaeső élelmiszer-hamisítók áruját örökre kitilthatjuk az üzletek polcairól.

– Tűzifára aprították-e a magyar erdőket, amint egyes ellenzéki politikusok vizionálták a szociális tűzifáról szóló rendelet kiadásakor?

– Ugyanezek a baloldali politikusok gőzerővel támogatják a brüsszeli szankciókat, amelyek olyan energiaválságot szabadítottak egész Európára, ami miatt például hatósági árassá kellett tennünk a tűzifát. Végtelenül demagóg hisztériakeltés kísérte ezt a döntést. Először gúnyolódtak rajta, fölöslegesnek mondták, majd látva, hogy az idei igénylés több mint tízszerese a tavalyinak, azt követelték, hogy mindenki azonnal, egy nap alatt jusson fához. Ennyi elég is róluk. Ugyanakkor leszögezem, hogy minden állításuk hamis. A magyar erdőkből több évtized óta kevesebb fát termeltünk ki, mint amennyit lehetett volna. Sok erdőben túltartottak a fáink. Most ezt termeljük ki úgy, hogy az összes erdőterület nem csökken, hanem továbbra is nő. Ami az ellátás sebességét illeti, azzal szembesültünk, hogy azokon a vidékeken igényelték a legtöbb fát, ahol legkevesebb az erdő. Ezért embert, eszközt, erőforrást kellett átcsoportosítanunk, és meg kellett szervezni a szállítást. Ez kétségtelenül lassította valamelyest a folyamatot, de minden igényt ki tudunk elégíteni, tartva a hatósági árat. Ez is a lakossági rezsicsökkentés egy formája, ahogy a hatósági áras áram és gáz is.

– Az érintett élelmiszereknél is maradt az ársapka, jelen állás szerint április 30-áig. De nem okozhat ez készlethiányt, mint a benzin esetében?

– A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt rendkívül megnőttek a termelés költségei, emiatt pedig az élelmiszerárak, a magyar családok és nyugdíjasok kiadásai. Ezt a folyamatot nem nézhettük ölbe tett kézzel. Európában egyedüliként a magyar kormány olyan támogatást nyújt a családoknak, amire méltán lehet büszke mindenki. Ennek része a hatósági ár, biztosítva az alapvető élelmiszerek megfizethetőségét. A csökkentett áfa kapcsán már korábban születtek intézkedések, egy idő után az árak azonban visszakúsztak, a különbözetet a kereskedők nyelték le. Ezért lépni kellett. Készlethiány nincs, a kereskedelmi láncok raktáraiban van bőven például cukor, de csak kis mennyiséget tesznek ki a polcra, amivel pánikot keltenek, az emberek pedig emiatt egyszerre sokat akarnak beszerezni. Tejből 80, étolajból 34, lisztből 25 százalékkal többet vásároltak az idén, mint tavaly. Ez indokolatlan.

– A nehézségekkel, kihívásokkal kezdtük, zárjuk a tavalyi év nagy sikerével, a 2023 és 2027 közötti uniós pénzügyi ciklusra szóló, beszélgetésünk elején már érintett közös agrárpolitika (KAP) magyar stratégiájának uniós elfogadásával. Mit jelent ez a magyar mezőgazdaság, a magyar vidék számára?

– Hála Istennek sikerekből is kijutott bőven 2022-ben, idetartozik az is, hogy decemberben az UNESCO a szellemi kulturális örökség listájára vette a magyar lipicai lótenyésztés hagyományát. De kétségtelenül a KAP-stratégiánk elismerése volt a legnagyobb sikere a tavalyi évnek. Ennek nyomán soha nem látott nagyságú forrás, több mint 5300 milliárd forint érkezik a magyar gazdatársadalomhoz közvetlen, területalapú és beruházási támogatások formájában. Óriási segítség, hogy a vidékfejlesztési támogatások 80 százalékát a magyar állam nyújtja saját erőből. Ennek köszönhetően korszerűbben, versenyképesebben tudunk gazdálkodni, sikerrel végbemehet a már zajló nemzedékváltás, nagyobb lendületet vehet az élelmiszeripar fejlesztése. Az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőhet 2030-ra, a kivitel pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedhet. Most rajtunk a sor.