Most tanuljuk, meddig lehet elmenni

– Egész Európa enyhítéseket vezet be, újraindul az élet, nyílnak a határok is. Ez a helyzet miben különbözik a svéd modelltől, ahol „elengedték” a járványt, csak az ötven főnél nagyobb rendezvényeket tiltották be? Hosszú távon végül mindenki rákényszerül a svéd modell átvételére, mert se pszichológiai, se gazdasági értelemben nem tartható tovább a zárás?

– Nem léptünk a svédek útjára, a különbség az, hogy svédek a járvány aktív szakaszában döntöttek úgy, ahogy most mi. Európa a járvány dinamikájához alkalmazkodva lazít. A világ 90 százaléka így működik, figyeli a járványt, ha magas szinten van, korlátozás jön, ha alacsonyon, enyhítés. A svéd modell egyrészről sikeresnek mondható, másrészről megbukott. Látszik az ára, hiszen az egymillió főre jutó halálozást tekintve világviszonylatban ma már a tíz legsúlyosabban érintett ország között vannak, nem sokkal lemaradva Olaszország és Franciaország mögött, de például megelőzve az Egyesült Államokat. A többi skandináv országhoz képest pedig náluk többszöröse az elhunytak száma. A hivatalos svéd nyilatkozatok szerint ez azért jóval több, mint amire számítottak. Megérte? Szerintem egy emberáldozat sem éri meg. Politikailag szintén nem könnyű vállalni egy ilyen döntést, nem hiszem, hogy sokan erre az útra lépnek majd.

– Másrészről látszik, hogy ott közel sem szabadult el úgy a járvány, mint Olaszországban, Spanyolországban vagy New Yorkban, hiába engedték el. Miért?

– Ehhez kell egy olyan kulturális háttér, mint ami az északiakra jellemző, a távolságtartás náluk eleve természetes, a lakosság nagy arányban egyedül él, mások a kapcsolattartási szokásaik. Náluk is azokban a negyedekben terjed inkább a járvány, ahol más nemzetiségűek laknak. Olaszországban óriási szerepe volt a terjedésben annak, hogy a nagycsalád együtt él, és az emberek sokkal többet érintkeznek fizikailag is egymással. Emellett Svédországban az egyén szintjén van védekezés, sokan otthonról dolgoznak, kevesebbet mozognak. És terhelhető az egészségügyi rendszerük, márpedig a koronavírus hospitalizációs aránya tízszerese az influenzáénak. Ha Európa szabadjára engedné a járványt, összeomlana az egészségügyi rendszer, mint ahogy Olaszországban is történt.

– Európa keleti része, a balti államoktól rajtunk keresztül le Görögországig, nagyon jól kezelte a járványt. Hogy lehet ez, amikor Görögország sok szempontból nagyon hasonlít Olaszországra?

– Korábban tudtak lépni. Látták, mi megy nyugaton, hogyan esik el Olaszország után Hollandia, Anglia, Spanyolország. Egy vizsgálatunkban Pécsen mi is kimutattuk, hogy március közepén már masszívan mindenhol itt volt a vírus, csak addigra már le volt zárva az ország, az emberek mozgása lecsökkent. Úgy kell elképzelni a vírust, mint egy futótüzet. Ha sok helyen elvágod az útját, akkor nem égeti le az egész erdőt. Ennyire egyszerű.

– Miért jött be hozzánk később? Kevesebb nemzetközi kapcsolatunk van?

– Igen, ez abszolút az emberek mozgási mintázatától is függ, annak idején kiváló magyar matematikusok pontosan meg is jósolták, hogy Olaszország az egyik olyan hely, ahol a legnagyobb a kockázata a kínai járvány betörésének és be­lobbanásának. Sokat utazó, sok külföldit fogadó, óriási repülőterekkel rendelkező országokban nagyobb a kockázat, mint nálunk. Ez az előnyünk most is megvan.

– És most az idegenforgalomból élő államok sorra bejelentették, hogy megnyitják a határaikat bárki előtt. Ciprus ingyenes kezeléssel csábítja a turistákat, hogyha valaki megfertőződik náluk, kifizetik az egész család nyaralásának árát és a gyógyíttatás költségét. Úgy hangzik, mint valami burleszk az apokalipszis előtt két perccel.

– Abszolút várhatóak fertőzési klaszterek. De van egy komoly gazdasági érdek is, politikailag sem vállalható a szezon kihagyása. Abban bízhatunk, hogy most már tudjuk, mire kell készülni. A maszk viselésének, a távolságtartásnak lesznek terjedést csökkentő hatásai. A turizmust tekintve ugyanakkor szerencsésebb, ha úgynevezett buborékokat képezünk, tehát azok az országok nyitnak egymás felé, amelyekben nem tér el szignifikánsan a járvány mintázata. Ők egymás állampolgárait átengedik, de kifelé zárnak. Most ez alakult ki jelenleg Kelet-Közép-Európában, ez a blokk nagyjából egyként élte meg az eseményeket, és az emberáramlási mintázataik is hasonlóak.

– Habár nálunk a halálozással kapcsolatban rendre felmerülnek viták, a százezer főre jutó adatokat tekintve is jól állunk, illetve még többlethalálozás sem volt a normális átlaghoz képest a statisztikákat heti szinten követő European Mortality Monitoring Project szerint. Annyira jól kezeltük a járványt, hogy most sokan úgy érzik, túl lett reagálva az egész.

– Az, ami Észak-Olaszországban, New Yorkban, Vuhanban történt, nem járható út épeszű szakemberek számára. Csúnyán hangzik, és akármennyire megköveznek is ezért, de van, akinek a munkája veszett el, és van, akinek a szerettei. Ez utóbbiból egyértelműen több lett volna, ha nem zárunk.

– Mi garantálja, hogy nem kezdenek el újra emelkedni a számok most, hogy lazítunk?

– Semmi. Az emberek egyéni viselkedése. Nálunk nem lehet úgy lezárni a fél kontinenst, mint Kínában. Ezért szajkózom, hogy a vírus még itt van, ezt ne felejtsük el. Annak idején, amikor Kínában tombolt, megmondtuk, hogy Európában is meg fog jelenni, hiába volt csak néhány országban egy-egy eset. Most pedig mindenhol ott van. Az, hogy mennyire rúgja be az ajtót a következő hullámban, csak azon múlik, mennyire vagyunk észnél most, a lazítás alatt. Hordjuk a maszkot, tartsuk a távolságot, kerüljük a tömegrendezvényeket, mossunk kezet, így csökkenthetjük az esélyét a durva visszatérésnek. Ezt nagyon komolyan kellene venni, mert benne van a pakliban az is, hogy legközelebb megcserélődnek a szerepek, és azokban az országokban alakul ki az olaszhoz hasonló helyzet, amelyek most megúszták. Mert mi nem félünk. Épp most voltam egy benzinkúton, és szinte senki nem hordott maszkot. Pedig ki van írva. Látom az embereken, azt hiszik, vége. Olvastam egy régi újságcikket a spanyolnátha idejéből, ami arról szólt, hogy az emberek mennyire örülnek, mert vége van a járványnak. Ezután tért vissza még pusztítóbban. Azóta nem változott semmi a történelemben, az emberek nem hiszik el a bajt, ameddig nincs az orruk előtt. Amikor az olasz helyzet volt előttünk, megijedtünk, azóta viszont nálunk nem történt semmi, éppen a sikeres járványkezelésnek köszönhetően, így aztán feleslegesnek tűnik az erőfeszítés.

– Romániában, Dél-Koreában, Olaszországban visszaütött a lazítás, emelkedtek a számok.

– Ez természetes, több helyen is megtörtént már. Sokszor ez csak átmeneti, nem tartós. Ebben a helyzetben, őszintén hiszem, nincs se jó, se rossz politikai döntés, annyira sok az ismeretlen tényező. De próbálkozni kell, most tanuljuk meg, meddig lehet elmenni.

– A melegben egy kicsit sem bízhatunk?

– A járvány dinamikáját nem befolyásolja, ez most már teljesen egyértelmű, és látjuk, hogyan tombol Dél-Amerikában, ahol ebben bíztak az elején. Most ott van az új gócpont. Afrikában is rohamosan nő a fertőzöttek száma, Iránban pedig zajlik a második hullám.

– Ezek szerint belobbanhat újra bármikor nálunk is. Miért pont szeptemberre teszik sokan a második hullámot?

– Nagyon károsnak tartom, amikor valaki dátumokat mond. Nem tudok róla, hogy lennének olyan mérések, modellek, amelyek ezt prognosztizálnák, anélkül pedig hasra ütés az egész. Jó eséllyel vissza fog térni, de megjósolhatatlan, mikor.

– Mitől óvakodjunk? Frankfurtban megnyithatott egy templom, és legalább 40 ember kapta el a vírust egy fertőzöttől, többen kórházba kerültek. Alsó-Szászországban pedig tesztüzemet tartottak egy étteremben, és minimum tízen fertőződtek meg.

– Ezek tankönyvi esetek, sok ilyenre lehet számítani. Érdemes óvakodni ezektől a helyzetektől. Minden valamirevaló szakértő hangsúlyozza, hogy a tömegrendezvényeket kerüljük, mert ott lehet szuperterjesztőként funkcionálni. Az egyén felelősségén túl a járványügy feladata, hogy az eseteket nagyon hamar lekövesse. Az a legveszélyesebb, ha különböző közösségekből érkező emberek találkoznak, és utána hazahurcolják a vírust. Akkor szétspriccel minden irányba, az egy rémálom a járványügyi nyomozás szempontjából. Egy falunap kevésbé kockázatos, mert ott inkább csak a helyi közösség jelenik meg.

– Hogy lehet, hogy a négy orvosi egyetem által készített országos felmérésen nyolcezer emberből kettőnek volt pozitív tesztje a vírus jelenlétére, Budaörsön pedig nemrég letesztelték az óvodai, bölcsődei dolgozókat, és nyolc pozitív esetet találtak?

– A hírek szerint gyorstesztet használtak, ami megbízhatatlan. Azt látom, hogy most elkezdték a szűrést politikai erőként használni helyi szinten. Nem baj, csinálják, de ha erre akarnak költeni, akkor legyen PCR. Ráadásul aki kap egy negatív tesztet, megnyugszik, és elkezd kockázatosan viselkedni. Még ha megbízható lenne is az eredmény, csak egy pillanatnyi helyzetet mutat, ami a mintavétel után akár 15 perccel is megváltozhat. Ezenkívül teljesen összekeveredik az emberekben és a döntéshozókban is, mi a PCR, és mi az ellenanyagteszt. Például ebben az esetben úgy használták az utóbbit, mintha a vírus aktív jelenlétét mutatta volna ki. Nagy tömegben van értelme a szűrésnek, mert rengeteg információhoz juttat minket, de az egyén szintjén jobb az a feltételezés, hogy bármikor fertőzhetek, sőt, szuperterjesztővé válhatok. Ez így is van bizonyos értelemben, mert ha akad is valakiben antianyag, nem tudjuk, meddig.