Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani, Európát utol kell érni – jelentette ki az MSZP alelnöke Budapesten.

Fotó: mti, archív, illusztráció

Gúr Nándor szerint a Fidesznek az ország felemelkedéséről szóló „dumájával” szemben több millió ember számára romlik a helyzet, és nemhogy utolérnénk az Európai béreket, de lassan már a romániai bérek alá csúszunk.
    
Hangsúlyozta, hogy a legjobb demográfiai ösztönzőt az anyagi biztonság és a növekvő bérek jelentenék. Ezzel szemben az a politika, amit a Fidesz, a gazdagok kormánya művel, a „leghatékonyabb fogamzásgátló” Magyarországon – vélekedett az ellenzéki politikus.
    
Elmondása szerint hét éve romlik az ország versenyképessége, az unió 263 régiójából csupán egy magyar található a középmezőnyben. A többi hat pedig az utolsó egyharmadban helyezkedik el, sőt négyet a 20 legszegényebb között jegyeznek – tette hozzá.
    
Ezt azt is jelenti – mutatott rá Gúr Nándor -, hogy négymillió ember szegénységben él, és még azok fele sem kapja meg a létminimumot a munkájáért, aki dolgozik.
    
Az uniós források nélkül ma 6-7 százalékkal volna alacsonyabb a GDP, és egyharmadnyival kevesebb beruházás valósult volna meg Magyarországon – emelte ki Gúr Nándor a GKI Gazdaságkutató Zrt. adataira hivatkozva.
    
Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője a demográfiai helyzetet értékelve hangsúlyozta: ma ott tartunk, hogy az elmúlt hét évben már 78 ezer, vagyis minden hatodik magyar gyermek külföldön született. Ugyanakkor a kormányzat a külföldön születettek számát is beleszámítja a statisztikába, és ezek szerint az elmúlt évben 93 100 magyar gyermek született. Ám azt nem teszik hozzá, hogy közülük 14 ezren külföldön – jegyezte meg.
    
Hozzáfűzte: az elmúlt évben így kevesebb mint 80 ezer gyermek született Magyarországon, ami soha nem látott mélypont a születések számát tekintve – tette hozzá.
    
Mindez az MSZP szerint azt jelenti, hogy a Fidesz családpolitikája megbukott, ugyanis a legnagyobb szegénységi kockázatot ma a gyermekvállalás jelenti Magyarországon. Ezen kíván változtatni az MSZP a Botka László miniszterelnök-jelölt által fémjelzett programjával – jelentette ki az ellenzéki politikus.

MTI