Mára kiderült: a munkanélküliség leszorítása, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése nem elegendő a munkaerőpiac egyensúlyának megteremtéséhez. Ma már az ország nagyobbik felében a munkaerőhiány okoz gondokat. Cseresnyés Péterrel, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárával a lehetséges megoldásokról beszélgettünk.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

– Sokan kételkedve fogadták 2010-ben, hogy az új kormány tíz év alatt egymillió munkahely megteremtését vállalta. A tamáskodók az azt megelőző húsz év tapasztalataira hivatkoztak, melyek szerint a gazdaság felmorzsolódását, az álláshelyek számának csökkenését Magyarországon nem lehet megállítani. Hol tartunk most az ígéret megvalósításában?

– A kormányváltás óta folyamatosan javult a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, és emelkedtek a bérek. 2016 végére több mint 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkát keresőké pedig 205 ezerre mérséklődött.


– Az ellenzék szerint az imponáló munkanélküliségi adatok a fiatalok elvándorlásának és a hosszú távon fenntarthatatlan közmunkarendszernek köszönhető.

– A foglalkoztatási mutatót némileg valóban javította a közfoglalkoztatás, 148 ezren ebben a formában jutottak keresethez. Közel 70 ezer ember pedig egy évnél nem hosszabb időre külföldön vállalt munkát. Ám az is tény, hogy a munkaerőpiacra visszatért 486 ezer ember a versenyszférában talált magának állást. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a gazdaság tartós növekedési pályára állt, több régióban és szakmában ma már fokozódó munkaerő-kereslettel kell számolni.


– Az uniós tagországok rangsorában Magyarország 2010-re az utolsó helyre szorult, nálunk volt a legalacsonyabb a foglalkoztatás, és drámaian magas volt a munkanélküliség. Most hol állunk?

– A középmezőnybe kerültünk. A mun­kaképes korú lakosság, vagyis a 20–64 évesek közel 73 százaléka dolgozik. 2010 előtt a munkaképes korú embereknek fele sem jutott munkához. Büszkék lehetünk arra is, hogy a 2010-ben még közel 12 százalékos munkanélküliségi ráta a rendszerváltozás óta nem tapasztalt alacsony szintre esett vissza, 4,4 százalékra.


– Regionális különbségek azonban még mindig vannak. Az Észak-Alföldön, Nógrádban, Borsodban vagy a szatmári végeken ma is tíz százalék körüli a munkanélküliség.

– A tartós területi különbségek csak hosszú távon mérsékelhetőek. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy az ország minden régiójában javult a foglalkoztatási helyzet. Ez a fejlettebb közép- és nyugat-dunántúli térségben, valamint a közép-magyarországi régióban elsősorban a versenyszféra dinamikus fejlődésének köszönhető. E területeken gyakorlatilag elértük a teljes foglalkoztatást, hiszen 4 százalék alá került az álláskeresők aránya. E régiókban inkább a munkaerő-tartalékok kimerülése jelent akadályt a további fejlődés előtt. A rendszerváltozás utáni húsz évben leszakadó vidékeken azonban a feszítő gondokat először éppen a közfoglalkoztatás enyhítette. Nem csak azért, mert a korábban kizárólag segélyből élő családok állandó keresethez jutottak. A közfoglalkoztatottak lehetőséget kaptak arra, hogy visszaszokjanak a munka világába, és megtalálják a helyüket a versenyszférában is. Így a munkaadóknak nyújtott fejlesztési, munkahelyteremtési támogatások is hasznosulni tudtak. Ma már elmondhatjuk, a gazdasági növekedésre támaszkodva a versenyszféra egyre több embert foglalkoztat e régiókban is, sőt egyes ágazatokban nagyítóval kell keresni a szakképzett embereket.


– Mely szakmákban mutatkozik a legnagyobb hiány?

– A tavaly őszi adatok szerint a megkérdezett 7 ezer vállalkozásnak mintegy 30 százaléka jelezte, tartósan betöltetlen álláshelyeik vannak. Többségük tehergépkocsi-vezetőt, kamionsofőrt, buszvezetőt, lakatost, hegesztőt, lángvágót keresett. De nagy verseny alakult ki a munkáltatók között a villanyszerelőkért, forgácsolókért, komoly munkaerő-ellátási gonddal küzd az informatikai ágazat, az egészségügy, intenzív a kereslet az adminisztratív szolgáltatások területén. Ezzel szemben a tartós munkanélküliek többnyire szakképzettséget nem igénylő feladatokat vállalnának, portásként, takarítóként kívánnak elhelyezkedni. Az álláskeresők egy része irodai munkát keresett, esetleg mechanikaigép-összeszerelőként szeretett volna elhelyezkedni.


– A szakértők véleménye szerint Magyarországon nagyjából egymillió főre tehető a munkaerő-tartalék. Közöttük magas azoknak az aránya, akik azért nem tudnak hosszú ideje elhelyezkedni, mert az alacsony keresetek miatt nem tudják vállalni az ingázás, a különélés költségeit, arra pedig gondolni sem mernek, hogy elhagyva szülőfalujukat, városukat az ország egy távoli vidékén teremtsenek új otthont maguknak.

– Ezek valóban komoly problémák. Ám az utóbbi időszakban több intézkedés próbálta enyhíteni a kialakult feszültségeket. Ezek egyike a lakhatási támogatás, amelyet azok kaphatnak, akik a lakóhelyüktől távol vállalnak munkát. Eddig 6500-an éltek e lehetőséggel. A munkába járás költségeit is igyekszünk csökkenteni, január 1. óta például kilométerenként a korábbi 9 helyett 15 forintot is el lehet számolni költségként, ha valaki autóval közlekedik a munkahelyére. Adómentessé tettük a munkaadók számára egyebek mellett a lakhatási támogatást, és más, a munkavállalók mobilitását megkönnyítő kiadást, például a munkásszállások fenntartását is. Egy napokban megjelent rendelet pedig az önkormányzatok számára teremt lehetőséget arra, hogy támogatást kapjanak munkásszállások létesítéséhez.


– Fontos kérdés a szakképzetlenek munkába állításának nehézsége…

– A tanulási igényeket a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által szervezett képzések segítségével igyekszünk kielégíteni. Tavaly 34 ezer ember szerzett ilyen keretek között valamilyen képesítést.


– Ezt a piacot évtizedekig uralták a bulicégek, amelyek többnyire méltatlanul alacsony színvonalon oktattak. E vállalkozásokat ki lehet szorítani az oktatási piacról?

– Arra törekszünk, hogy felmérve a térségben működő vállalkozások igényeit, olyan szakmára képezzük az embereket, amelyek megkönnyítik számukra az elhelyezkedést. Emellett a szakképzési rendszer átalakítása révén a szakmát is adó szakgimnáziumok bekapcsolódása a felnőttképzésbe szintén a viszonyok tisztulását hozhatja. Annál is inkább, mert ma már nemcsak az első szakma megszerzése ingyenes, hanem a másodiké is. Ez lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy a mainál rugalmasabban tudjanak alkalmazkodni a munkaerőpiac változásaihoz.


– A szakképző intézményrendszer átalakítása is óriási viharokat kavart. Azzal vádolták a kormányt, hogy az átalakítások a szakképzettséget nem adó gimnáziumok ellehetetlenítését és a következő nemzedékek elbutítását eredményezik.

– Nem hinném, hogy butának kellene tekinteni azt, aki az általános műveltség és stabil informatikai ismeretek mellett egy biztos megélhetést nyújtó szakmát is szerez, mire leérettségizik és eléri a nagykorúságot. Hiszen a szakképzési rendszer átalakítása azt a célt szolgálta, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő, stabil, de rugalmas ismereteket nyújtó, a felnőttkori tanulást is megalapozó képzést nyújtson a diákoknak.


– Úgy gondolom, a szülőket is meg lehet érteni, hiszen az 1990 utáni húsz évben az iparban és az agrárgazdaságban is bizonytalanná váltak a munkahelyek, ráadásul a gimnáziumi évekkel a gyerekek is időt nyertek. A családok abban bíztak, idővel jobbra fordulnak a dolgok, és igazuk lett. Más kérdés, hogy most nehéz átalakítani az emberek gondolkodását, s rábírni őket, hogy újra szakmát adjanak a gyerek kezébe…

– A második szakma megszerzésének ingyenessé tétele, az új szakirányok megjelenése, a duális képzés bevezetése, a hiányszakmákat választóknak járó ösztöndíjak azonban komoly érdeklődést keltettek. Bízom benne, hogy néhány év múlva ezek az erőfeszítések meghozzák az eredményeket.


– Nagy médiazaj kíséri az Ukrajnából érkező munkavállalók alkalmazását. Valóban munkaerőimportra szorulunk?

– A valóság az, hogy az elmúlt években radikálisan csökkent az Európai Unión kívülről, úgynevezett harmadik országból érkező munkavállalók száma Magyarországon. A kiadott munkavállalási engedélyek száma tavaly alig haladta meg a 6 ezret. Ez annyit jelent, hogy a számunkra engedélyezett 49 ezres kvótának mindössze 12 százalékát használtuk ki. Az elsődleges célunk az, hogy a vállalkozások munkaerőigényeit a hazai munkavállalók révén elégítsük ki. Ez enyhítheti azokat a foglalkoztatási feszültségeket, amelyeket nehéz örökségként kaptunk, de amelyek enyhítése fontos feladatunk. Bízom benne, hogy a minimálbér, valamint a garantált bérminimum jelentős emelése, a több szakmában és területen bevezetett életpályamodelleknek köszönhető jelentős jövedelemnövekedés gyengíteni fogja a gazdagabb nyugati államok elszívó hatását, és a szakképzett emberek itthon fognak boldogulni.

Nagy Ida