– A múlt heti megemlékezéseken kevesen voltak, akik beérték néma főhajtással. Ön hogyan értékelte a huszonharmadikán elhangzottakat?

– Pártunk alapelvei közé tartozik, hogy az ünnepeink és megemlékezéseink legyenek azok, amik; az ünnepek legyenek ünnepek, az emlékezések pedig valódi emlékezések. Remélem, eljön az a pillanat az életünkben, amikor nemzeti ünnepeinket senki nem fogja sem párt-, sem kormánycélokra privatizálni. A KTI a 301-es parcellában koszorúzott és hajtott fejet az áldozatok emléke előtt. Azokra is gondoltunk, akik elhagyni kényszerültek az országot igazság- és szabadságszeretetük miatt. Én személy szerint nem értek egyet azzal, hogy ennek a napnak pártpolitikai felhangjai legyenek, és azt hiszem, a társadalom többsége is így gondolja.

– Öntől idézünk: „A szociáldemokrácia nem lehet azonos egy fékezett habzású neoliberalizmussal”. Mi a baj ez utóbbival?

– A neoliberális gazdaságpolitika csődöt mondott. Az idézet abból az időből származik, amikor már megfogalmaztam azt, hogy egy önmagát szociáldemokratának valló párt részéről hiba, ha neoliberális gazdaságpolitikát folytat. Nem szabad megengednünk, hogy ezt a gazdaságpolitikát azonosítsák a baloldallal; gyakorlatilag most éppen ezt szenvedi meg az ellenzék. Meggyőződésem szerint Magyarországon a baloldal liberálissá vált, noha nem volna szabad annak gazdaságpolitikáját felvállalnia. Ez az ország még soha nem látott valódi baloldali kormányzást.

– Hogyan jellemezné inkább önmagát: szocialista, szociáldemokrata, vagy valamilyen harmadik jelzőt használna?

– Ma nehéz megmondani, hogy ki jobb- és baloldali, hiszen nagy a keveredés a felvállalt értékek között. Vannak ugyanakkor olyan értékeink, amelyeket semmilyen körülmények között nem adhatunk fel; ilyen például a szociális érzékenység, társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a nemzeti elkötelezettség. Ha ilyetén módon határoznánk meg magunkat, akkor azt mondanám: egy nemzeti elkötelezettségű baloldali közösség vagyunk.

– Viszont hiába keressük ennek nyomait a magyar baloldali hagyományban…

– Az önmagát baloldalinak tartó politikában soha nem tudott többségi támogatást szerezni ez az irány, de igény van rá. Ha azt a kétosztatúságot veszem alapul, ami a mára kialakult gyűlöletstruktúrát megalkotta, akkor egyértelműen szükség van egy olyan pártra, ami párbeszéd- és kooperációképes mindkét oldallal, mert ha ez így folytatódik tovább, akkor az országot előbb vagy utóbb mindez romlásba fogja dönteni.

– Apropó, „mindkét oldal”: milyen mértékben jelenik meg az egyenlő távolságtartás a politikájukban?

– Nekünk egy egészen világos programunk van, ami különbözik mindkét nagy tömb programjától, miközben természetesen elutasítunk mindennemű radikalizmust is. A kétpólusúvá válást igyekszünk tompítani, így természetes, hogy mindkét nagy konglomerátumtól egyenlő távolságot tartunk.

– Vannak, akik szenvedélyesen politizálnak és ezt a szenvedélyt kérik számon politikustársaikon is. Melyik az az ügy, amit ön szenvedélyesen képvisel és ami tulajdonképpen politikai cselekvésre is ösztönzi?

– 2007-ben írtam le először a privatizációs szerződések teljesítése felülvizsgálatának szükségességét a Muszáj baloldalinak lennünk! című vitairatban, ugyanitt írtam a multikkal való új egyezség megkötésének szükségességéről is. Magyarország a privatizáció idején vált kiszolgáltatottá, aminek ma isszuk meg a levét, ezért a szerződések teljesítése betartásának ellenőrzését elengedhetetlennek tartom. A multinacionális vállalatok birtokolják a magyar gazdaság 80 százalékát, noha a munkaerő mindössze 20 százalékát foglalkoztatják, míg a kkv-szektornál ugyanez az arány fordított, így ezt a szerkezetet át kell alakítani a nemzeti tőke erősítésével. Negyedszázaddal a rendszerváltás után változtatnunk – a gazdaságot erősítenünk, a kitettséget minimalizálnunk – kell!

– Ha már említette: muszáj baloldalinak lenni?

– Egy egészséges társadalom képét a politikai paletta akkor fedi le igazán, ha minden rétegét és értékét megjeleníti – ma nem ez látszik, mert nem látni például sem nemzeti elköteleződésű baloldali, sem keresztényszociális politikai erőt, így egyszerűen torzzá vált a politikai struktúránk.

– Jövőre először vehetnek részt a Magyar Országgyűlés megválasztásában a határon túli magyarok. Önök folyamatosan jelen vannak a magyarlakta területeken.

– Ezt nem most kezdtük, én magam 2004 óta járom ezeket a területeket, akkor ugyanis a politikai helyzet kapcsán úgy éreztem, hogy házelnökként fel kell vállalnom ezt a missziót. Akkor hoztuk létre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is, amely mind a mai napig működik, így már önmagában azzal beírta magát a Ház történetébe, hogy a kormányváltásoktól függetlenül kiállta az idők próbáját. Arra lenne szükség, hogy nemzetpolitikánk a közmegegyezés része legyen, és minden pártpolitikai érdeket felülírva ezt a kérdést a napi csatározások színterén kívülre helyezzük. Három kiemelt pontot fogalmaztunk meg a határon túli magyarok ügyével kapcsolatban: az egyik, hogy fogadjunk el egy etikai kódexet a határon túli választási kampánnyal kapcsolatban, így ne szolgáltassuk ki őket saját belső konfliktusaink miatt az ottani többségi társadalomnak, a másik, hogy az autonómia mögött mindannyian sorakozzunk fel, a javaslatcsomagunk harmadik része pedig, amit már a 2011-es alkotmányozáskor is előterjesztettünk, hogy hozzunk létre egy modern második kamarát, amely civil kontrollt gyakorolhatna a közjogi rendszeren belül. A választójogi törvény vitájában azzal a javaslattal éltünk, hogy a határon túli magyarok ne anyaországi pártokra voksolhassanak, hanem – több más európai országhoz hasonlóan – határon túli választókerületek egyéni jelöltjeire, így nem csak aktív, hanem passzív választójogukat is gyakorolhatták volna. Hangsúlyozom, a legfontosabb az, hogy véletlenül se szolgáltathassuk ki a határokon kívül élőket a többségi társadalmaknak.

– Amikor megalapították új pártjukat, tényleg nem gondoltak arra, hogy a párt kezdőbetűiből a „KaTI” olvasható ki?

– Lelke rajta, aki így gondolja, Kati egyébként sok tízezer van az országban. Persze, lehet ezzel játszani, de amíg Rónai Egon nem szegezte ezt nekem az ATV stúdiójában – fűszerezve néhány csípős megjegyzéssel –, addig mástól se hallottam erre vonatkozó kommentárt. Ott és akkor nőként ezt azért nem kértem ki magamnak, mert nem is gondoltam arra, hogy ilyenfajta megbélyegzést kapok. Pártunknak a Közösség a Társadalmi Igazságosságért nevet adtuk – olyan nevet kerestünk, amely kifejezi azt, hogy számunkra az egyik legfontosabb jelszó az igazságosság. Egy olyan társadalmat akarunk létrehozni, amelyben nincsenek jelen azok a drasztikus különbségek, amelyek ma jellemzik Magyarországot. Négymillió körül van azoknak az embereknek a száma, akik a szegénységi küszöb környékén vagy az alatt élnek. Ők a rendszerváltáskor valószínűleg nem is gondoltak arra, hogy huszonhárom évvel később ilyen helyzetben fognak élni. Széles körű kooperációt hoztunk létre a szociális érzékenység jegyében és ezt szeretnénk a programunkkal és a nevünkkel is kifejezni.

– Hogyan készülnek fel a választásokra? Lesz elegendő jelöltjük?

– Sokan beharangozták, hogy lesz majd ennyi meg annyi jelöltjük, miután megjelentek a politikai palettán, ezzel szemben nekünk már most zajlik a kiválasztási folyamat, amelynek keretében több mint 160 jó képességű, potenciális jelöltből történik a 106 egyéni választókerületi jelölt kiválasztása. Az volt a cél, hogy akkor emeljük föl a zászlót, amikor minden szükséges feltétel biztosított. Meg szokták kérdezni azt is, hogy kitől akarunk elvenni szavazatot, nekünk azonban nem ez a célunk, hanem az, hogy hozzájáruljunk egy megújuló politikai kultúra létrejöttéhez, meghaladva az eddigi kétpólusú választékot. A kampányunk nem arról fog szólni, hogy kik ellen harcolunk, hanem arról, hogy mi erről az országról a víziónk, amely túlmutat a 2014-es választások napján. Azt szeretnénk bemutatni, hogy miként tudunk hozzájárulni egy gyarapodó ország felemelkedő társadalmához.

– Akkor nem is az öt százalék elérése a cél?

– Azt gondolom, annál többre vagyunk hivatottak, de ezt majd a választók eldöntik. Azzal a hittel állunk a választások elébe, hogy nem csak feliratkozunk a politikai palettára, hanem ott távlatot nyitva, tartósan jelen leszünk, hiszen szükség van egy szolgáló erőre. Azok, akik létrehozták a pártot, igen elkötelezettek például a visszahívhatóság, az átlátható pártfinanszírozás terén. Ez utóbbi kapcsán a törvényjavaslatunk például arra irányult, hogy nyissunk meg egy harmadik egy százalékot, amelyet a polgárok felajánlhatnak a számukra szimpatikus pártnak. Ezzel eleget teszünk annak a követelménynek is, hogy megjelenjen az állami finanszírozás, hiszen ez egy közvetett állami finanszírozás. Egyébként mutasson nekem egy olyan pártot a most jelentkező, új erők között, amelyiknek megvan a 106 egyéni jelöltje, egy kiérlelt, szakmai programja, az ebből levezethető törvényjavaslatai és egy koherens alkotmányjavaslata.

– Milyen eszközöket készülnek felhasználni, hogy üzeneteiket eljuttassák a választókhoz?

– A következő időszakban fel kell tárnunk és használnunk kell minden rendelkezésre álló, tisztességes eszközt. Nagy szerepet szánunk a helyi szervezeteinknek és a helyi médiumoknak is. A lehető legtöbbször és a lehető legtöbb emberrel szeretnénk találkozni. Megragadunk majd minden lehetőséget, de nem mások szidalmazásából kívánunk erőt meríteni, hanem csak arról kívánunk beszélni, hogy mit szeretnénk nyújtani, mit kívánunk képviselni az igazságosság és a hitelesség zászlaja alatt.

– Miből fogják finanszírozni a kampányt?

– Tagszervezeteink erőforrásait adjuk a közösbe egyelőre. Kiszámítható és átlátható kampányfinanszírozást fogunk megvalósítani. A törvény egyértelműen azokat preferálja, akik indítani tudnak 106 jelöltet, így ez komoly forrást jelent majd számunkra is. De igyekszünk olyan szerények lenni, amilyen szerénységet minden megjelenésünk és a programunk is sugall.

– Idézve újra öntől: „Nem lehet egy országot csak és kizárólag két meghatározó politikai erő pártharcává tenni!” Mennyi esélyt lát arra, hogy a kartellesedő pártok mellett a kis pártok is „labdába rúgjanak”?

– Én nagyon remélem – és talán a következő választás is ezt fogja megmutatni –, hogy a kisebb politikai erők is meg fognak tudni jelenni a nagyok mellett, mivel rövid és hosszú távon egyaránt veszélyesnek tartom, hogy kialakuljon a kétpárti váltógazdálkodás. Már csak azért is, mert egyre inkább azt látom, hogy ebben a formációban a politikai kultúra és osztály folyamatosan kontrollálja és hűségesküre kényszeríti a társadalom tagjait, és ha ezt nem teszi meg, nem kötelezi el magát napról napra, akkor egyszerűen beárazzák, mégpedig úgy, hogy „ha nem tartozol hozzám, akkor a másik oldalhoz tartozol”. Mi azért dolgozunk, hogy a politikai palettán minél szélesebb spektrumban legyenek jelen a választók politikai igényeit is kifejező erők.

– Minek tulajdonítja azt a nehezen cáfolható tényt, hogy ma a gyűlölet politikai állapotunk stabil jellemzőjévé vált, illetőleg az a gyűlöletstruktúra, amit már említett, miként oldható fel?

– Erre is irányult a korábbi javaslatunk egy modern második kamara létrehozására. Ebben többek között a civilek, érdekképviseletek, köztestületek, önkormányzati szövetségek vezetőivel, az egyházak, a határon túliak és hazai nemzetiségek képviselőivel való intézményesített párbeszéd jelenne meg, felruházva az egyszeri, halasztó hatályú vétójoggal is. Mindez hozzájárulna a pártokon túli társadalmi párbeszédhez és további konszolidációjával segítené elő, hogy befejezzük a rendszerváltást és ne csak a pártpolitika határozza meg az emberek mindennapjait. Én azt szeretném, ha a magyar társadalom felszabadultan és biztonságban tudna élni, és nem kellene félnie attól, hogy nem tudja biztosítani saját és gyermekei jövőjét ebben a hazában.

– Továbbra is hiányolja, hogy a legmagasabb jogi normában nem jelenik meg a szociális minimum?

– Természetesen! A mi alkotmánytervezetünk egyébként tartalmazza a szociális biztonság fogalmát és meghatározza annak tartalmát is, úgy, mint a lakhatáshoz való jogot, a munkához való jogot, a lakhatás biztonságának jogát és a munkahely biztonságának jogát. Ez utóbbiak azt jelentik, hogy senkit ne lehessen az utcára kitenni indoklás nélkül, vagy pusztán pár tízezer forintért. Megfogalmazásunk szerint az államnak nemcsak törekednie kell arra, hogy mindezt biztosítsa, hanem garanciális elemekkel rögzített kötelessége ezen jogok biztosítása. Azok a javaslatok, amiket megfogalmaztunk a természetes személyek csődvédelme terén, a többkulcsos adójavaslat kapcsán, pontosan ennek az eszközei. Ebben a keretben tartom fontosnak kifejezésre juttatni mindazt, hogy a társadalom egy közösség, amelyben senkinek nem lehet elengedni a kezét.

– Évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, szeretné, ha a baloldali politikusoknak nem csak szaktudásuk, de szívük és baloldali lelkiismeretük is lenne. Mit gondol, mióta nem képviselik ezeket az értékeket a baloldalon?

– Az elmúlt évek konfliktusai számomra mind erről szóltak: a politikai praxis köszönő viszonyban sem volt az általa elméletileg vallott értékekkel. Én magam időben próbáltam figyelmeztetni…

– Értelmezhetjük ezt úgy, hogy megpróbálta először belülről megreformálni a pártját, majd, miután ez nem sikerült, kívülről igyekszik megtenni ugyanezt?

– Én távol vagyok már mindattól, ami az előző politikai időszakomat jelenti. 2010. október 4-én szakítottam az MSZP-vel. Mindez számomra a múlt. Azóta létrehoztunk egy új politikai erőt, és kőkeményen dolgozunk. Rengeteg javaslatot tettünk le eddig is a parlament asztalára, amelyek szakmai minőségét az is kifejezi, hogy a kormánypártok tartózkodással fejezték ki elutasításukat. Amit át kell alakítanunk, az az uralkodó politikai kultúra.

Grossmann Vilmos, Vágvölgyi Gergely