A Fiatal Parlamenti Képviselők Globális Konferenciáján részt vevő kormánypárti országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a háborúk mindent lelassítanak és megnehezítenek, míg a blokkosodás miatt nem működnek együtt a különböző régiók és gazdasági erőközpontok.

Hirdetés

A Fidesz-KDNP politikusa, aki a nap folyamán fel is szólalt az Interparlamentáris Unió (IPU) és az örmény parlament szervezésében zajló rendezvényen, elmondta: a világ minden tájáról érkező delegációkkal ismertette a Magyarországon bevezetett intézkedéseket.

Kiemelte, hogy a kormány 2010 óta minden évben növeli az oktatásra szánt költségvetési forrásokat és ezt így tervezi a jövőben is. Nacsa Lőrinc fontos lépésnek nevezte a 25 év alattiak adómentességét, hangsúlyozva, hogy így az önálló életkezdés időszakában több pénz marad azoknak a fiataloknak a zsebében, akik dolgoznak.

Nagy örömnek nevezte, hogy 2010 óta az ötödik leggyorsabb ütemben nőtt a magyar fiatalok foglalkoztatása az EU-ban és jelentősen csökkent az ifjúsági munkanélküliség. Felhívta a figyelmet, hogy tíz százalék alá csökkent azoknak a fiataloknak az aránya, akik nem dolgoznak, illetve képzésben sem vesznek részt. Hangsúlyozta, hogy ez „közel harminc százalék volt a Gyurcsány-korszak alatt”.

Korábban írtuk

Felhívta a figyelmet a lakhatási és családtámogatási programokra, hangsúlyozva, hogy eközben külön programok segítik a fiatalok munkavállalását és vállalkozóvá válását. Hozzátette, hogy megerősítették a szakképzést és az egyetemeket, támogatják a KRESZ- és a nyelvvizsgát valamint a nyári diákmunkát.

A Magyarországon működő családtámogatási rendszer több, mint harminc elemből áll és ennek nagy részét a fiatalok igénybe tudják venni – emlékeztetett a politikus. Elmondható, hogy Magyarországon széles az a támogatási rendszer, amivel a kormány segíti a fiatalok elhelyezkedését, továbbtanulását, munkavállalását és családalapítását – tette hozzá.

Rámutatott, többen is megkeresték a nemzetközi és a nemzeti delegációkból, hogy ossza meg velük a magyarországi intézkedéseket. Az országgyűlési képviselő egyúttal leszögezte, a nemzeti parlamenteknek feladatuk van abban, hogy a jelenlegi fiatal generáció ne egy elveszett generáció legyen.