Nacsa Lőrinc: Velünk élő valóság a nemzeti összetartozás

– Alighogy megkapta a kinevezését, egyből mély vízbe került: előbb Diaszpóra Tanács, majd Magyar Állandó Értekezlet (Máért) volt Budapesten, nem sokkal később pedig kampányhajrá a magyarság szempontjából is kiemelkedő fontosságú romániai választáson. Hogy élte meg az első heteket államtitkárként?

– Korábbi vízilabdásként engem nem zavar a mély víz, amúgy is szeretem, ha zajlanak az események. Az, hogy már a munkám kezdetén ilyen fajsúlyos rendezvényeken vettem részt, kiváló alkalmat adott arra, hogy találkozzam személyesen a Kárpát-medencei és a diaszpórabeli szervezetek legtöbb képviselőjével.

– Mennyire nyomta rá a súlyát a két nagyszabású rendezvényre elődje, Potápi Árpád János hirtelen halála?

– Nagyon nehéz volt az ő hiányával együtt élni az elmúlt időszakban. Éppen ezért megemlékezéssel kezdtük mind a Diaszpóra Tanács ülését, mind a Máértot. Ugyanakkor mindannyian azt gondoltuk, azt éreztük, hogy akkor vagyunk hűek az ő emlékéhez és barátságához, ha a munkát nem hagyjuk abba, hanem folytatjuk.

– Hogyan fogadták önt mint Potápi Árpád János utódát?

– Az ifjúságpolitika kapcsán és parlamenti képviselőként már eddig is nagyon sokat jártam a határon túli magyarlakta területekre, a legtöbb szervezettel és képviselőivel nem voltunk ismeretlenek egymásnak, meglévő kapcsolatokról beszélhetek. A Potápi Árpád halála miatt érzett fájdalom persze érezhető volt a levegőben, de ettől függetlenül engem, úgy érzem, örömmel fogadtak, és azzal a bizakodással, hogy várják a közös munka, az együttműködés gyümölcsöző folytatását.

– A Máért ülése után egy felvidéki portálnak éppen arról beszélt, hogy a Magyar Szövetség új elnökét, Gubík Lászlót régóta ismeri különböző ifjúsági szervezetekből. Más magyarlakta területek képviselőivel is van hasonló közös múltjuk?

– Igen, sokakkal, akikkel az ifjúságpolitikában együtt kezdtünk. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) keretein belül nagyon hamar elkezdtük a nemzetpolitikai építkezést. Ellenzéki ifjúsági szervezet voltunk, amikor már tartottunk közös programokat külhoni ifjúsági szervezetekkel, ez a kapcsolatépítés pedig 2010 után még intenzívebb lett. Jó látni, hogy ezekből a partnerszervezeteinkből Erdélyben, Kárpátalján, Vajdaságban és Felvidéken egyaránt önkormányzati, megyei, járási képviselők, sőt, parlamenti képviselők és szenátorok kerültek ki, Gubík László személyében pedig pártelnök is.

– Szomorú évforduló volt néhány napja: a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazáson többségbe kerültek ugyan az igenek, de az alacsony részvétel miatt eredménytelen volt a referendum. Hogy értékeli, honnan hova jutottunk el ez alatt a két évtized alatt?

– Az a nap, 2004. december 5-e nemcsak szomorú emlék, hanem figyelmeztető, óriási piros felkiáltójel a mai napig, hiszen akik akkor azt a magyarellenes kampányt, a magyarok magyarok ellen fordítását folytatták, ma is a magyar belpolitika aktív szereplői. Ott ülnek a parlamentben Gyurcsány Ferencék és szellemi örököseik, akik a mai napig támadják a határon túliaknak juttatott támogatásokat, akár még a Covid-védőeszközöket is. Akiket külföldről fizetnek, legyenek akár régiek vagy újak, bármikor készek elárulni a hazájukat. A mi nemzetpolitikánkat illetően azonban régebbre mennék vissza. Visszautalok Antall Józsefre, aki azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ez ma már talán nem hangzik annyira súlyos mondatnak, de akkor óriási jelentősége volt. Nem sokkal e kijelentés előtt ugyanis még a határok átjárhatatlansága, a családok szétszakítottsága, a szülőhelytől való hosszú, kényszerű távolmaradás volt a kommunista rendszerben a mindennapok valósága. A mostani nemzetpolitika iránya az első Orbán-kormány idején kezdett kikristályosodni, gondoljunk csak a magyarigazolványra és a státustörvényre, de 1999-ben alakult meg a Máért is mint összmagyar csúcs. Abban a négy évben is különös figyelem irányult a határon túli közösségekre, előremutató lépések történtek, jogszabályok születtek, támogatásokat vezettek be, intézményesített kapcsolatok épültek. Mindez megalapozta a 2010-es nagy nemzetpolitikai fordulatot.

– Miket tart e fordulat legfontosabb lépéseinek? Úgy is kérdezhetném: mi az, amiről Orbán Viktor a Máért-ülésen önhöz fordulva azt mondta, ha csak fenn akarja tartani, amit eddig elértek, szép feladata lesz?

– A legnagyobb jelentősége kétségkívül a kettős állampolgárságról szóló törvénynek, a nemzet közjogi egyesítésének volt. 2010 óta több mint 1,1 millió új magyar állampolgárral gazdagodott a nemzet, akik így nemcsak lélekben, hanem közjogi értelemben is nemzettársainkká váltak. Az elmúlt tizennégy évben 5500 szervezetet támogattunk a határon túl, több mint 9300 beruházást indítottunk el, amelyek nagy részét mára be is fejeztük. Nagyszabású gazdaságfejlesztési programokba fogtunk bele a szomszédos országokban, amelyek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulásához. Nagyon fontos, hogy 230 ezer külhoni magyar gyermek jár magyar iskolába és a diaszpórában, ezenfelül pedig a Kárpát-medencén kívül 260 akkreditált hétvégi magyar iskolát tartunk fenn. A külhoni szülők élhetnek az anyasági támogatással, a babakötvénnyel is, és megemeltük az oktatási-nevelési támogatás összegét is.

– Nemrég az Országgyűlésben a DK-s Kálmán Olga éppen ennek az oktatási-nevelési támogatásnak a létjogosultságát kérdőjelezte meg, mondván, ha ők kapnak, az anyaországiak miért nem. Orbán Viktor viszont már az idei tusványosi előadásában a családtámogatások határon túlra való kiterjesztéséről beszélt. Ez lehet az egyik nagy feladat, ami önre vár majd?

– Az, hogy a parlamentben a baloldali képviselők támadják a külhoni magyarok támogatását, minket nem elriaszt, hanem még inkább megerősít abban, hogy helyes a cél. Szögezzük le, hogy a Magyarországon élő, gyermeket nevelő családok jóval több támogatást kapnak. Az anyaországban az adókedvezmények rendszerén keresztül jelentős havi összeg jár a gyermeket nevelőknek. Óriási sikernek tartom, hogy ezt ebben a háborús helyzetben is meg tudjuk duplázni két lépésben 2026. január 1-jére. Magyarországon Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszere működik, amelyben mindenki, aki gyermeket nevel, találhat olyan elemet, ami neki szól. Ehhez képest jóval szerényebb, ám így is jelentőségteljes összeggel, évi százezer forinttal tudjuk segíteni azokat a külhoni magyar családokat, amelyek magyar iskolába járatják a gyerekeiket. Eddig két családtámogatási elemet tudtunk kiterjeszteni a határon túlra. Az anyasági támogatást már több mint hatvanezren kapták meg, a gyermekek életkezdési támogatását, azaz a babakötvényt pedig több mint 55 ezren vették igénybe külhonban. Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy mást is adhassunk nekik. Ehhez egyrészt meg kell határozni, melyek azok a támogatási formák, amelyek jogilag-technikailag szóba jöhetnek, és azt is, hogy mely támogatások szolgálnák leginkább az ottani közösségeket és a népesedéspolitikai-demográfiai helyzetet.

– Beszéltünk a kettős állampolgárságról mint a legfontosabb 2010 utáni nemzetpolitikai lépésről. Ugyanakkor ez a legtöbb konfliktust kiváltó intézkedés a szomszédos országokkal, különösen Szlovákiával, amellyel pedig nagypolitikai szinten nagyon jó az együttműködésünk.

– Nekünk az a célunk, hogy minden környező országgal kiváló kapcsolatunk legyen. Ez természetesen már csak azért is érdekünk, mert ezekben az országokban mind él magyar közösség. De ezt egyúttal közös közép-európai érdeknek tekintjük: mi, kisebb országok itt, egymás mellett együttműködésre vagyunk ítélve. Csak akkor tudunk eredményesen fellépni akár káros európai uniós politikák, akár külső fenyegetések ellen és közös gazdasági erő létrehozása érdekében, ha kölcsönös tiszteleten alapuló, jó együttműködés van az országaink között. A mostani szlovák kormánnyal könnyebb jól együttműködni, mert sokkal jobban egyetértünk a világunk nagy kérdéseiben, a békepártiságban, a migráció és a gender elutasításában. Azt senki nem gondolta, hogy minden kérdés egy csapásra megoldódik, de szerintem most van esélyünk nagyon sok mindenben előrelépni a magyar–szlovák viszonyban, még akkor is, ha most egy magyarokra nézve hátrányos nyelvtörvény került napirendre.

– November utolsó hetét Erdélyben töltötte, hiszen fontos parlamenti választás zajlott a kétfordulós elnökválasztás közé ékelve. Hogy értékeli magyar szempontból az eredményt?

– A magyar közösség nagy sikert ért el. Nekünk az elmúlt évtizedekben mindig az volt a tapasztalatunk, hogy amikor az RMDSZ kormányon volt, mindig sokkal jobb volt a magyar–román viszony, mint amikor nem. Mindig felemelő a kinti közösségekkel találkozni, de a kampányhajrá túltett mindenen. Óriási lelkesedést tapasztaltam, mindenki tudott a választásról és mindenki beszélt is a választásról. Fontos, tanulságos összefogásnak lehettünk tanúi, mindenki félretette az esetleges nézeteltéréseket, mert tudta, itt most magyar ügyről van szó. Sőt, össznemzeti ügyről, hiszen az volt a tét, hogy ne gyengüljön az erdélyi magyarság politikai képviselete.

– Az elnökválasztás eredményét érvénytelenítették. Viszont mit jelent az ottani magyarok számára az a tény, hogy 32 százaléknyi voksot kaptak a kifejezetten magyarellenes erők?

– Az erdélyi magyar közösségre nézve veszély, hogy erősödnek a magyarellenes hangok. De látszott az ottani magyarság erős válasza és erős védekezőképessége, hiszen erre a veszélyre a válaszuk a történelmi részvételi arány és a történelmi eredmény volt. Ez azt mutatja, megvan még az önvédelmi képesség bennük. Ahogy most látszik, a magyarokkal együtt jöhet létre egy széles kormánykoalíció, amely kizárja és elszigeteli a szélsőségeseket.

– Az RMDSZ szép eredménye apropóján rendre felmerül, hogy a parlamentbe jutás most már sokadjára miért nem sikerül Szlovákiában…

– Az erdélyi választáson igazi összefogásnak lehettünk tanúi. Az RMDSZ nagyvonalúan, helyes cél, az összefogás vezérelte akaratból a többi kisebb magyar párt képviselőit is feltette a listájára. Megállapodásokat kötöttek az egész évre, hiszen ez egy választási szuperév Romániában. Az egyezséget minden fél betartotta, létrejött a magyar összefogás. Felvidéken a megosztottságon kell túllépni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Magyar Szövetség az egyik legerősebb regionális párt Szlovákiában, ha azt nézzük, milyen sok önkormányzati, járási és megyei képviselőjük van és hány polgármester, alpolgármester dolgozik a Szövetség színeiben, irányítva kisebb-nagyobb felvidéki közösségeket. Rájuk tehát lehet és kell is támaszkodni. Ehhez a munkához innen is sok sikert kívánok Gubík László elnök úrnak! Hozzáteszem, amiben tudunk, segítünk majd nekik.

– Térjünk ki a legnehezebb helyzetben lévő kárpátaljai magyarokra is, akik már két és fél éve szenvednek el egy olyan háborút, amely nem az ő konfliktusuk. Mi a magyar nemzetpolitika célja Kárpátaljával kapcsolatban?

– Célt érni a béke politikájával lehet. Azt reméljük, minél hamarabb jön el a béke, annál kevésbé lesz visszafordíthatatlan folyamat a szülőföld elhagyása, ami nemcsak ukrán, de a kárpátaljai magyar területekről is jellemző. Nagyon nehéz a kárpátaljai magyar közösség helyzete. A magyar kormány kiemelten támogatja őket, sőt nemcsak őket, hiszen humanitárius segélyszállítmányokat a Kárpátokon túli területekre is eljuttatunk. A nálunk lévő kárpátaljai magyar gyermekek bekapcsolódtak az anyaországi közoktatás rendszerébe. Az ukrán gyermekeknek pedig biztosítjuk, hogy menekültként Magyarországon az anyanyelvükön tanulhatnak. Adventi reménysugárként mondom, hogy a kárpátaljai magyar közösségnek van ereje, amit jól mutat, hogy a háború kezdete óta egyetlen magyar intézményt sem kellett bezárni. Ez óriási eredmény, amiért az ottani pedagógusoknak, vezetőknek nem lehetünk eléggé hálásak.

– A magyarellenesség viszont mindezen segítségek ellenére is erős Ukrajnában, még a háború idején is volt erejük és idejük arra, hogy például a nyelvtörvényt szigorítsák. Mi erre a magyar kormány válasza?

– A magyar közösség jogainak szűkítése előtt, 2014-ig mi voltunk Ukrajna egyik legnagyobb támogatói az európai integrációs úton. Az ukránok azonban nagyon súlyosan csorbították a magyar közösség oktatási jogait és nyelvhasználatát. Az a minimum, hogy a 2015 előtti jogokat vissza kell állítani, ezeket a kérdéseket mihamarabb rendezni kell, ha Ukrajna a mi európai világunkhoz akar tartozni bármilyen módon is. Ebből nem fogunk engedni! Ukrajna háborúban áll megtámadott országként, ez borzasztó, de a szerzett jogokat elvenni akkor sem lehet.

– Figyelemre méltó ugyanakkor Szerbia helyzete. Délvidéken húsz éve még a magyarverések voltak a mindennapok részei, ehhez képest ma felfoghatatlan magasságokba jutott a két ország közötti együttműködés. Lehet ezt fokozni?

– A magyar–szerb viszony példaként szolgálhat a többi szomszédos országgal való kapcsolatunkban. Azt mutatja, hogy létezik történelmi megbékélés, nehéz múlt után stratégiai partnerség. Most is nagyon sok területen zajlik együttműködés, és ez csak bővülni fog a közeljövőben. Kiemelten segítjük Szerbiát abban, hogy közelebb kerülhessen az európai integrációhoz. És mindenben segítjük a Belgrád–Pristina-párbeszédet is, ezért külön fájó, hogy az új Európai Bizottság nem akar különmegbízottat kijelölni erre a feladatra. Közös harcunk az illegális migráció elleni fellépés is.

– Korábban nemzedékek nőttek fel úgy, hogy esetleg nem is tudtak a határon túli magyarokról, húsz éve pedig a népszavazással sokan hátat fordítottak nekik. Hogy látja, az ön generációja máshogy áll már hozzájuk?

– A nemzetpolitika minden frontvonalon zajlik: az óvodák építésétől és felújításától az ifjúsági programokon át akár a szomszédos államokkal való megbékélésig; 2010 óta a mindennapok része. A nemzeti összetartozás nemcsak patetikus, nosztalgikus érzés, hanem velünk élő valóság. Nagyon fontos, hogy csak ebben a tanévben 52 ezer magyarországi diák látogat külhoni, magyarlakta területekre a Határtalanul program keretében. Ezek a fiatalok ma már úgy nőnek fel, hogy saját tapasztalataik lesznek a határon túli magyarokról, arról, hogy utaznak akár 800 kilométert, és színmagyar településeken találják magukat, ahol olyan vendégszeretet fogadja őket, ami a világon nincs. Amikor mi voltunk diákok, természetesen akkor is voltak ilyen jellegű osztálykirándulások, de ez csak a tanáraink elkötelezettségén és akaratán múlott. Ma barátságok, párkapcsolatok, házasságok szövődnek a nemzetrészeket átívelően, ami inkább erősítve a nemzetet.

– A Máérten Orbán Viktor némileg sejtelmesen úgy fogalmazott, fontos, hogy amikor a dolgok ismét rendeződnek, „a magyarok ne készületlenül és erőtlenül álljanak ott, hanem legyenek szellemileg, lelkileg, gazdaságilag fölkészülve arra, hogy ha a világ egyszer végre úgy fordul, hogy nem kedvezőtlen lehetőségeket tár fel előttünk, hanem kedvezőket, akkor az erőnket felhasználva meg tudjuk vetni a lábunkat és egy számunkra természetesebb módon tudjuk újrarendezni a világot”. Nyilván nem arra kérem, hogy fejtse ki ezt az „újrarendezést”. De mégis, mi a nemzetpolitikánk távlati célja?

– Röviden összefoglalva a gyarapodó nemzet. Miniszterelnök úr mondta ugyanott, hogy az első világháború után azt akarták, hogy Magyarország kicsi legyen és szegény, mi viszont azt szeretnénk, hogy Magyarország nagy legyen és gazdag. Az elmúlt évtizedekben nekünk sokszor bajokat és veszedelmeket kellett elhárítanunk. Voltak és vannak külső, háborús veszélyek és belső nehézségek, árvízi védekezések, világjárvány, migrációs válság, gazdasági gondok, energiaár-robbanás. A veszélyeket el kellett hárítani, hogy ezeket a magyarok a legkevésbé érezzék meg. Örülnénk végre egy olyan világnak, ahol a gyarapodásra lehet fókuszálni. Voltak is ilyen éveink, és 2025-öt is így tervezzük. A jövő évtől a magyar gazdaság ismét erősödni fog. Ha pedig erősödik a gazdaság, akkor a nemzetpolitika is erősödik, és ha erősödik a nemzetpolitika, akkor erősödnek a külhoni közösségek. És ez az egész magyar nemzetnek jó.