Nagy Bálint: több mint ötszázötven kilométer út újul meg
Több mint 550 kilométernyi négy- és ötszámjegyű útszakasz újul meg a közeljövőben országszerte a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) támogatásából – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerdán a zalai Mihályfán.Nagy Bálint a térség országgyűlési képviselőjeként is beszélt arról, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése egyaránt szolgálja a gazdaság erősítését, a családok mobilizálást és a vidék felzárkóztatását.
A TOP Plusz forrásból a Magyar Közút 552 kilométernyi négy- és ötszámjegyű út felújítást végzi el 156 milliárd forintból, és ebből közel 7 milliárd jut Zalára, ahol több mint 16 kilométernyi alsóbbrendű út újul meg teljes egészében.
Hozzátette: bár alsóbbrendű utakról van szó, ezek azonban egyáltalán nem kis jelentőségűek, hiszen napi szinten összekötik a családokat a munkahelyekkel, az iskolával, az óvodával. A fejlesztések pedig nemcsak a vidék erősítését szolgálják, de a közlekedésbiztonságot is javítják.
Nagy Bálint megjegyezte: az elmúlt időszakban a közlekedés sokszor méltatlanul vált pártpolitikai témává. A tényekhez tartozik ugyanakkor, hogy 2010 óta lakosság- és területarányosan az Európai Unión belül Magyarország az elsők között van a gyorsforgalmi utak fejlesztése terén. Több mint 750 kilométernyi épült vagy újult meg ezekből, de további több mint 1000 kilométernyi főutat és több mint 250 kilométernyi alsóbbrendű utat sikerült felújítani vagy építeni – hangsúlyozta az államtitkár.
Közölte: jelenleg is előkészületben van 74 gyorsforgalmi út fejlesztési projektje, köztük a keszthelyi kétszer kétsávos autópálya-bekötés.
Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: az 552 kilométernyi alsóbbrendű út felújításához 140 milliárd forint európai támogatást és 16 milliárd forint hazai forrást használnak fel. Zalában ebből 6,7 milliárd forint uniós pénzből 11 útszakaszt újítanak meg, 2,6 milliárd forint magyar állami hozzájárulásból pedig 4 szakaszt.
Mihályfán két helyen összesen 2,5 kilométernél is hosszabb útszakasz felújítása kezdődik meg, de már több másik is előkészítés alatt áll, és idén mindegyik munkaterületét átadják a közbeszerzésen nyertes kivitelezőknek.
„Az országos felújítási munkálatok részeként ebben az évben még Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében kötnek újabb útfelújítási szerződéseket a TOP Plusz programok keretében”
– említette a vezérigazgató.
Sifter Rózsa, Zala vármegyei főispán egyebek közt arról beszélt, hogy az állam minden áldozatot meghoz a magyar gazdaság fejlesztése érdekében, aminek pedig alapeleme, hogy az infrastruktúra minél fejlettebb legyen. A kistelepülések erősítését, népességének megtartását is szolgálja a megfelelő úthálózat megléte.
Rétvári Róbert, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke jelezte: 2018 óta hazai forrásból 85 kilométer hosszan, a TOP-forrásokból pedig 25 kilométer hosszúságban újulhattak meg a zalai utak. Rövidesen megkezdődnek azok a beruházások is, amelyek összesen 9,3 milliárd forintból 24 kilométernyi zalai útszakasz megújulását teszik lehetővé.
Sélley Géza, Mihályfa polgármestere kiemelte: a településen átvezető út balesetveszélyes és zajos lett mostanra a megemelkedett járműforgalom miatt. A november végéig elkészülő felújításokat további pályázati forrásokból térfigyelő kamerákkal, sebességmérővel, a közvilágítás korszerűsítésével és utcabútorok, valamint új utcanévtáblák beszerzésével egészítik ki.
