Nagy-Budapest létrejöttét vegyes érzelmekkel fogadta a lakosság
Számos irat maradt fenn Nagy-Budapest létrehozásával kapcsolatosan Budapest Főváros Levéltárában, a dokumentumok egy jó része a pártarchívumokban megőrzött iratanyagokból került elő, de megtalálhatóak korábbi tervezetek is – mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Kenyeres István, az intézmény főigazgatója.
Hetven évvel ezelőtt, 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest, miután a fővároshoz csatoltak 7, addig önálló várost és 16 nagyközséget. Az addig is nagy beépítetlen vagy lazán beépített területekkel rendelkező főváros kiterjedése ezzel több mint kétszeresére nőtt, a nagyjából egymilliós lakosságszám pedig másfélmillióra emelkedett – idézték fel az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Kenyeres István főigazgató a határozat politikai és szakmai hátterét magyarázva kiemelte: a döntést ugyan 1949-ben hozták meg Rákosiék, de egy nagyon hosszú szakmai előkészítés előzte meg, amely 1906-1908-ra nyúlik vissza. Maga a konkrét határozat pedig az 1930-as évek közepétől előkészített munkákon alapul.
A főigazgató a döntés okai között említette, hogy már Budapest 1872-es megalkotásánál is látszott, hogy a főváros „ki fogja nőni magát”, ami a századforduló idejére egyértelművé vált.
Emellett az is szerepet játszott benne, hogy Budapest mindig Béccsel akart rivalizálni. Felidézte, hogy Nagy-Bécset 1890-ben hozták létre, amikor több mint háromszorosára növekedett a város területe. Ekkor merült fel, hogy a fővárost érdemes lenne kiterjeszteni, bekebelezve azokat az elővárosokat, amelyek addigra szervesen összeépültek a fővárossal. Ez a terv azonban akkor nem tudott megvalósulni politikai és gazdasági okokból.
Hozzátette: Budapest határainak kiterjesztése az 1930-as években ismét napirendre került. A fővárossal egybeépült települések mellett ennek az is oka volt, hogy Budapestnek szüksége volt ipari- és zöldterületekre, illetve olyan részekre is, ahol újabb lakóterületek jöhettek volna létre.
Mint mondta, az általános rendezési terv 1948-ban készült el, ekkora konszenzus alakult ki, hogy mely településeket érdemes Budapesthez csatolni. Az akkori elképzelések szerint létrehoztak volna egy élhető övezetet egy mai modern nagyváros számára. Ezeket a terveket azonban felülírta az, hogy a hirtelen jelentősen megnövekedett lakosságszám miatt lakótelepeket kellett építeni. Mint mondta, az 1948-as rendezési terv nem számolt azzal, hogy ezeket a zöldterületeket ilyen sűrűségben fogják beépíteni. Az akkori tervek szerint „kicsit másként nézett volna ki Budapest”, mint ami aztán az ötvenes évektől kezdve megvalósult – fűzte hozzá Kenyeres István.
A környező településeket az Országgyűlés 1949. december 20-án megszavazott 1949. évi 26. törvénye alapján csatolták Budapesthez.
A főváros területe a döntéssel több mint a kétszeresére, 207-ről 525 négyzetkilométerre nőtt, „Kis-Budapest” 1 millió 058 ezres népességét pedig 531 ezerrel lakossal gyarapította a „második városegyesítés”.
Ekkor lett Budapest része Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Újpest, Békásmegyer, Cinkota, Soroksár, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr vagy Rákospalota.
Kenyeres István elmondta, hogy Budapest 1,6 milliós város lett, ami az akkori Európának körülbelül a hetedik legnagyobb városa volt.
Beszélt arról is, hogy Nagy-Budapest létrejöttét alapvetően vegyes érzelmekkel fogadta a lakosság, azokon a településeken, ahol addig nagyon elmaradott viszonyok között éltek, üdvözölték, viszont a nagyobb, fejlettebb városok lakosai, mint például Újpest, illetve a belső kerületek lakossága változó érzelmekkel fogadta.
