Nagy Ervin: Magyar Péter megnyilvánulása politikailag motivált személyeskedés
Nincs Magyarországon olyan politikai helyzet, ami indokolna egy előrehozott választást, Magyar Péter ez irányú kezdeményezése azonban ezt sugallja – mondta Nagy Ervin politikai elemző a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.Az elemző Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének előrehozott választásokra vonatkozó megnyilvánulását nem kritikának, hanem „politikailag motivált személyeskedésnek” tartja.
Magyar Péternek ezzel egy célja van: olyan helyzetet akar teremteni, amelyben a társadalmi rend felbomlik, ahol meggyengül az emberek közintézményekbe vetett bizalma – fogalmazott. Hozzátette: a politikus abban bízik, hogy olyan megosztottságot tud kialakítani Magyarországon, amely kibillenti a kormányzati stabilitást.
Mint mondta, erre már volt kísérlet az elmúlt években, a „Soros-szervezetek, a tüntetések, a civil szervezeteknek nevezett politikai szereplők használtak bizonyos forgatókönyveket”, hogy hogyan kell gyengíteni az emberek bizalmát, társadalmi felfordulást létrehozni zavarkeltéssel.
Véleménye szerint Magyar Péter is ezt teszi.
Hozzátette: Magyar Péter nem kormányzásra, nem előrehozott választásra készül, ezek mind kommunikációs blöffök, ugyanis ahol lehetősége lenne versenyezni a Tisza Pártnak, ott nem indít jelölteket – utalt Nagy Ervin az elkövetkező két időközi választásra.
A politikai elemző szerint Magyar Péter anarchiát akar teremteni.
Nagy Ervin az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy Magyar Péter „módszere” egy „kipróbált” modellt, a Saul Alinsky politikai elemző nevével fémjelzett „Alinsky-módszert” az 1970-es évektől alkalmazták.
Ennek lényege, hogy az államot egyfajta „fő gonosznak” állítsa be, személyeket támad megszemélyesítve az államot és intézményeit, nevetségessé téve őket – mondta. Olyan helyzet akar teremteni, ahol erősödik a megosztottság, egyfajta forradalmi helyzet alakul ki – tette hozzá Nagy Ervin.