Nagy István a rendezvényen arról beszélt, szemfényvesztés és képmutatás az a szélsőséges zöld ideológia, amit Brüsszel ráerőltet a gazdálkodókra. Ezért fontos az, hogy minél többen vegyenek részt a júniusi választáson, mert csak így térhetünk vissza a normalitás talajára. Az Európai Unió agrárpolitikájának középpontjába újra a gazdálkodókat kell állítani.

Hirdetés

A tárcavezető kiemelte, sorsközösséget alkotunk itt a Kárpát-medencében, a mezőgazdaság előtt álló kihívások ugyanazok a határ mind a két oldalán. A nehézségekre a jó válaszokat közösen kell megtalálni, minden magyar felelős ugyanis minden magyarért.

Nagy István Magyarország soros uniós elnöksége kapcsán az agrárium vonatkozásában öt területre hívta fel a figyelmet, ezek: a versenyképesség, a válságkezelés, a fenntarthatóság, a gazdaközpontúság és a tudásátadás.

A miniszter a hozzáadott érték növeléséről és az élelmiszerek feldolgozottsági szintjének növeléséről is beszélt, ennek érdekében fejleszti történelmi források felhasználásával Magyarország a feldolgozó- és élelmiszeripart.

Kifejtette, a legbiztonságosabb termék az, amelyik rövid ellátási láncból származik. Meg kell győzni a vásárlókat, hogy mindig válasszák a hazai termékeket, mert így a magyar gazdák megélhetését és a nemzetgazdaságot is támogatják. A hazai élelmiszerek fogyasztása és népszerűsítése pedig kiemelt feladat.

Korábban írtuk

Az agrárminiszter a nap folyamán egyeztetett Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével és Antal Árpáddal Sepsiszentgyörgy polgármesterével is. A találkozón szóba került a térség további gazdasági fejlesztése, a falugazdász hálózat működése és az uniós pályázatok felhasználása is. Nagy István Székelyföld egyik legélhetőbb településének nevezte Sepsiszentgyörgyöt, mivel a város kiváló gazdasági, oktatási és a kulturális lehetőségekkel rendelkezik. Apró lépésekkel és kitartó munkával lehet Székelyföldet megerősíteni és az összetartozást tovább mélyíteni – fűzte hozzá a tárcavezető az AM közleménye szerint.