Nagy János a Magyar Tavak Fesztiválja megnyitójában arról beszélt, hogy a fesztiválsorozat két területet köt össze: a sportot és a kultúrát, utóbbit Miklósa Erika neve fémjelez a legjobban.

Hirdetés

Hozzátette, hogy bár akadnak még olyanok, akik szerint a kultúra puszta időtöltés, szórakozás, válságos időkben pedig fölösleges luxus, meggyőződése szerint „az éneknek, a kultúrának is van értelme, hiszen a kultúra nem csak kikapcsolódási forma, hanem sokkal több annál”.

Nagy János elmondta, hogy számára a kultúra kérdéskörére a 110 évvel ezelőtti esemény adja meg a választ, amikor eldördült Szarajevóban a végzetes fegyver, a háborús hisztéria startpisztolya. Hozzátette, hogy ma viszont minden békeszerető ember számára a legfontosabb kérdés, hogy mi tud megálljt parancsolni a háborús őrületeknek. Az államtitkár szerint a kultúra a tiltótábla.

A Velencei tónál indul a negyedik Magyar Tavak Fesztiválja (június 28-29.), amelynek nyitó rendezvénye egy opera gálakoncert, amelyen Miklósa Erika mesterképző énekiskolája, a Kvintesszencia hallgatói mutatkoznak be. Az operaénekesnő közreműködésével tíz énekművész mutatja meg tehetségét: András Gábor Róbert, Bojtos Luca, Budai Beatrix, Dobrita Roland, Gáspárik Szilvia Klára, Iván Szandra, Subedi Anna, Szabó Bence, Szakács Erika, Szenthelyi Krisztián. Zenei vezető: Szüts Apor. Az előadás rendezője: Novák Péter.

Korábban írtuk