Hirdetés

Nagy Márton felidézte, hogy 21 intézkedéssel ösztönzik a gazdaságot. Ennek keretében több pénz jut a családoknak, megduplázzák az adókedvezményt, növelik a minimálbért, elindítják a munkáshitelt.

Elmondta: azon dolgoznak, hogy a fiatalok könnyebben juthassanak lakáshoz. Vidéki otthonfelújítási programot indítanak és segítenek a lakhatásban is. A munkáltató pedig maximum 150 ezer forintot adhat a fiatalok lakhatására – tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter arra bíztat minden fiatalt, hogy éljen a lehetőségekkel.

Nagy Márton kiemelte azt is, hogy a vállalkozások számára kidolgozták a Demján Sándor Programot. Hitelt, tőkét és vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani beruházásokhoz, digitalizációhoz, ezzel fogják fellendíteni a gazdaságot – mutatott rá.

„A gazdasági fordulatot csak együtt tudjuk megcsinálni!”

– hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter a videóban.

Korábban írtuk