Nagy Márton: jogszerűen vettem fel a CSOK-ot
Jogszerűen vettem fel a CSOK-ot, amit időközben már visszafizettem – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel.A minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben a tárca vezetője azt írta: a napokban felmerült, hogy családja csok-támogatást vett fel, és tisztázni szeretné a helyzetet „annak érdekében, hogy hamis hírek a sajtóban ne terjedjenek el”. Hozzátette: 2017 novemberében a tulajdonában lévő lakásban tűzeset történt, amelynek következtében az ingatlan lakhatatlanná vált.
A család az „utcára került” – írta, hozzátéve: biztosítania kellett a gyermeke és a felesége lakhatását. A tűzesettel érintett lakás esetében több évnyi bizonytalanság következett a tekintetben, hogy fel lehet-e újítani, újra lakhatóvá lehet-e tenni – írta. A miniszter közölte: ezért 2021 elején feleségével együtt – még minisztersége előtt – megvásárolták Budapesten, a Németvölgyi úton található lakást. Közölte: az ingatlanvásárlás során – „hasonlóan Magyar Péterhez” – családi otthonteremtési kedvezményt vett fel.
„Az eltelt időszak alatt a lakást sohasem hasznosítottam. Az általam jogszerűen igénybe vett csokot, és az adót időközben visszafizettem” – közölte Nagy Márton.