Nagy nemzeti célrendszer szolgálatában

– Milyen volt a politikai környezet Tisza Kálmán idején? Összehasonlítva a mai viszonyokkal párhuzamokról vagy inkább eltérésekről beszélhetünk?

– Több szempontból hasonló a két korszak helyzeti energiája. Tisza Kálmán kormányai a modern Magyarország kiépítését tekintették fő feladatuknak. Az 1870-es évek második felében és az 1880-as években nemzeti tartalommal kellett megtölteni az 1867-es kiegyezés kereteit. Most annyiban hasonló a helyzet, hogy a nemzeti kormány szeretné, ha egy új, magabíró Magyarország születne a rendszerváltoztatás után. Az új rendszer neve: Nemzeti Együttműködés Rendszere. Külügyi tekintetben kissé másról van szó. Tisza alapozta meg a dualizmus korának 1867-től egészen 1918-ig tartó fél évszázadát, ekkor Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia részét alkotta, és mint ilyen kénytelen volt lemondani szuverenitásának egy részéről. Ez ismerősen hangozhat, de tegyük hozzá: az Európai Unió éppen ott akar beleszólni a magyarok dolgába, ahol a Monarchia nem tette, Brüsszel pedig pontosan azokat az előnyöket nem biztosítja, amikkel Bécs nem maradt adós. Ezzel kapcsolatban érhetjük tetten Tisza Kálmán pályafordulóját, hiszen ő ’48-as politikusként kezdte és ’67-esként fejezte be a karrierjét. Igen ám, de amikor „szögre akasztotta” a bihari pontokat és kormányra lépett, immár érvényt is tudott szerezni a magyar érdeknek, az időnként újratárgyalt gazdasági kiegyezésben és a vámpolitikában például mindig többet és többet ért el. A lényeg a magyar érdek képviselete volt.

– És milyen volt akkor a világpolitikai helyzet, milyen közeg vette körül Magyarországot?

– A külső körülményeket tekintve napjainkban a multipoláris világ kialakulásának tanúi vagyunk. Tisza idején pedig multipoláris európai környezetben létezett Magyarország. Keleti határán ott volt a hatalmas cári Oroszország, dél felé az éppen visszahúzódó Oszmán Birodalom, nyugatra pedig erős európai birodalmak, amelyek éppen a gyarmatszerzés utolsó szakaszával voltak elfoglalva. Ne felejtsük ki a jelentős hatalmak közül az 1871-ben egységesülő és gyors fejlődésnek induló Német Császárságot, térségünk meghatározó államát se. Az Amerikai Egyesült Államok ekkortájt emésztgette a polgárháború következményeit, hódította meg a vadnyugatot és kezdett vadkapitalizmusba. Ma tőlünk keletre háború dúl Oroszország és Ukrajna között, látványosan erősödik a globális Dél, benne Indiával, Kínával, valamint feltörekvő regionális középhatalmakkal, mint Brazília, Indonézia, Pakisztán, Törökország, a Nyugatot pedig éppen válságok sora jellemzi, amiből az Egyesült Államok szuverenista politikával igyekszik kitörni, és másutt is láthatók a nemzeti ellenállás jelei. Érdekes fejlemény, hogy az 1878-as berlini kongresszus után a Monarchia elfoglalta Bosznia-Hercegovinát, ami Tisza első kormányának idejére esett, ma pedig – békés eszközökkel – újfent a Balkán felé nyitunk.

– A Tisza idejében olyan meghatározó Nyugat meggyengülése milyen következményekkel járhat ma?

– Egy példával élek csak, ami mindent megvilágít: Németország gyengélkedő kormánykoalíciója Donald Trump választási győzelmének másnapján összeomlott – ez nem véletlen egybeesés. A régi, nagy gyarmatosítók, mint Belgium, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és Spanyolország, lejtmenetben vannak. Magyarország helyzete teljesen más. Ennek többek között az az oka, hogy ma ismét felszínre bukkantak történelmünk állandó mintázatai. Az, ami stabilitást adott 1867-től 1944-ig, benne egy 1918–1920 közötti kis megszakítással, sok szempontból visszatér a mai Magyarországon. A Tisza-kormányokban – értve alattuk az eddig szóba került Tisza Kálmán-kabineteket, de fiáéit, Tisza Istvánéit is – és a Bethlen-kormányban, valamint Orbán Viktoréban közös, hogy valamilyen nagy nemzeti célrendszer szolgálatába állítva működnek. Változnak a külső feltételek, változnak a belső társadalmi viszonyok, változnak a politikai struktúra eresztékei, de a nemzeti érdek prioritását nem cseréli le semmi. Az is közös mintázata a három korszaknak, azaz történelmünk fősodrának, hogy egy domináns, hosszú ideig kormányon levő párt tartja kezében a gyeplőt. A magyar történelem széles útjára tértünk vissza 2010-től kezdődően. A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem a kivétel, hanem a norma.

– Hasonlít valamennyire a két miniszterelnök, Tisza Kálmán és Orbán Viktor habitusa?

– Mindketten hívő reformátusok, azt hiszem, ez lényeges vonás, azonos kulturális háttérsugárzás. Tisza Kálmán 14 év 4 hónap és 24 napon keresztül, azaz öt hét híján 14 és fél évig volt kormányon, és 5258 napos rekordját idén október 21-én Orbán Viktor döntötte meg. Ezzel ő minden idők leghosszabb időn keresztül egyhuzamban kormányzó magyar miniszterelnöke, ami tiszteletet parancsol. Teszem hozzá, sok különbség is akad, mégpedig utóbbi javára: Tisza idején csak a lakosság hat százaléka szavazhatott, mégpedig a 20. életévüket betöltött vagyonos férfiak, ők se titkosan, ma viszont több mint nyolcmillióan járulhatunk az urnákhoz, szabadon, egyenlően, titkosan. Ez a hosszú időn keresztül érvényesülő, maradandó felhatalmazás mindkettejük esetében nagy felelősséggel jár. Jellemző, hogy minden korszakos politikust elneveztek valahogy: Tisza Kálmán volt a Generális, Tisza István a Vasgróf, Bethlen István pedig a Gazda. Mindegyik pejoratív névként született, de aztán pozitívvá vált. Olyan személyiségekről beszélünk, akik a kultúra jelentős szereplőit is magukhoz tudták vonzani: Tisza Kálmánhoz csatlakozott Mikszáth Kálmán, Tisza Istvánhoz Herczeg Ferenc, Bethlen Istvánhoz pedig Szekfű Gyula.

– Mit takart tulajdonképpen a Generális csúfnév?

– Azt, hogy erős kézzel irányította képviselőházi frakcióját és persze pártját is. Hazafias, az alkotmányt tisztelő, pragmatikus politikus volt. Tisza Kálmán hosszú, majd másfél évtizedes regnálása idején kitűnő miniszterek egész sorát foglalkoztatta, többük a későbbi kormányokban is meghatározó szerepet vitt. Elég, ha csak Szilágyi Dezső, Szapáry Gyula, Trefort Ágoston vagy Baross Gábor nevét említem.

– Közismert, hogy milyen fejlesztéseket hajtott és hajt végre az Orbán kormány, de mik köthetők Tisza nevéhez?

– A modern magyar államszerkezet kiépítésére koncentrált: létrehozta a 63 tagból és Fiume corpus separatumból álló vármegyerendszert, az új büntető törvénykönyvet, a Csemegi-kódexet; 1879-ben a nagy árvíz után újjáépítették Szegedet; 1884-ben készül el az Operaház; 1885-ben elkezdték építeni az Országházat; szó szerint lefektették a Magyar Államvasutak alapjait; megalapították a csendőrséget és az államrendőrséget. De ekkor fejlődött ki a magyar hitelélet és a hazai ipar is. Modern állam lettünk.

– Azt még nem tudhatjuk, hogy Orbán Viktor milyen hatással lesz az utókor politikusaira. De milyen hatással volt Tisza Kálmán az őt követő generációkra?

– Tisza Kálmán előtt, 1867-től 1875-ig összesen öt miniszterelnöke volt az országnak. 1890-es lemondása utántól számoljuk a dualizmus második felét, amely úgy indult, hogy 1903-ig bezárólag négyen ülhettek a székében. A dualizmus utolsó tizenöt évében összesen kilenc miniszterelnök követte egymást, akik közül ketten két alkalommal is viselték a kormányfői tisztséget. Ebből talán érthető, hogy miért társították hozzá a stabilitás, a nyugalom és a lassú építkezés időszakát. A Horthy-korszak sokkal inkább folytatta a dualizmus berendezkedését, mint amennyire nem. A kiegyezés korának ötven éve és az önálló Magyar Királyság negyedszázada között csak az „őszirózsás forradalomnak” nevezett államcsíny – mondhatnánk, a világ első színes forradalma – és a rákövetkező bolsevik puccs okozott törést. Az ország 1920-ban oda tért vissza, ahol 1918 őszén kénytelen volt abbahagyni, persze számos korrekcióval, mint a kormányzóság, az egykamarás parlament, a választójogi és a földreform. Bethlen István, aki 1921-től egy évtizeden át Magyarország miniszterelnöke volt, abból a politikusgenerációból származott, amelyik a dualizmus utolsó évtizedében kezdte pályafutását, ő maga például mint erdélyi agrárius képviselő. Miután Tisza Istvánt meggyilkolták, Bethlen István sok szempontból az ő kezéből vette át a stafétabotot. Tisza Kálmán, Tisza István és Bethlen István is egy-egy nagy domináns kormánypártra támaszkodott, Szabadelvű Párt, Nemzeti Munkapárt, Egységes Párt – ez is egy napjainkig érvényesülő mintázat.

– Ismerjük az Orbán-kormány ellenzékét. Tisza Kálmánnak milyen ellenzéke volt? Ott is vannak hasonlóságok?

– Hogyne volnának! Mikszáth, Tisza Kálmán egyik legnagyobb híve azt írta 1878-ban, hogy „a Tisza Kálmán politikája mégiscsak a magyar nemzet politikája, s ha vannak, akik nem tudnának vele haladni egy úton, azok nem tudnának a létező ellenzékek egyikéhez sem csatlakozni, mert a magyar nemzet politikájának ellenzéket csak a magyar nemzet politikája képezhet. Az egyenesen Tisza ellen egy Nem Tisza Kálmán programmal megalakult habarékpárt pedig politikai svindlerek, erkölcsi halottak és nagyravágyó üresfejek zagyvaléka, nem pedig a magyar nemzet politikáját a magyar nemzet politikájával ellenőrző oppozíció!” Azt hiszem, ehhez nem kell semmit hozzátenni, a nevek kicserélésével ma is elmondható. Miután a Szabadelvű Párt feloszlatta magát az 1905–1906-os válság idején, nem indult a választáson. Így tudott győzni az akkori ellenzék, amely aztán a dualizmus legsikertelenebb négy évét hozta össze; ezt a koalíciót „szövetkezett balpártnak” hívták. Mennyi egyezés, igaz? Az pedig már akkor bebizonyosodott, hogy az egymással össze nem illő, vitában álló pártok bázisán nem lehet hosszan és eredményesen kormányozni.

– Milyen stílusban politizált akkoriban ez a tábor?

– Természetesen voltak nagy nevek az ellenzék soraiban is, gondoljunk csak Apponyi Albertre, Zichy Nándorra vagy Vázsonyi Vilmosra, akik ellenzéki ’67-es, katolikus néppárti és klasszikus liberális alapon álltak. Történt azonban olyan is, hogy az 1902-ben frissen átadott Országház képviselőházi termének bútorait az ellenzéki képviselők 1904. december 13-án egyszerűen összetörték. Így fejezték ki dühüket amiatt, hogy Tisza István miniszterelnök egy hónappal korábban megszavaztatta a parlamenti obstrukciót letörő új házszabályt. Olyanról azonban nem tudunk, hogy külföldről fogadott volna el bárki pénzt, hogy itthon és idegenben a hazája ellen dolgozzon…

– Tisza István nevét, pályáját jól ismeri a közvélemény, Tisza Kálmánét viszont nem. Mi az oka ennek?

– Ahhoz, hogy Tisza István történetét jól ismerjük és emléke csorbítatlan legyen, nagyon-nagyon sokat kellett dolgoznia a nemzeti-konzervatív értelmiségnek. Jóval a rendszerváltás után is! Végül 2014-ben Tisza István restaurált szobra visszakerülhetett a helyére, kicserélve Károlyi Mihály történelmileg és esztétikailag is gyászos szobrával. A marxista történetírás elutasította a dualizmus egészét, szerinte a „Tiszák Magyarországa” a tőkések, nagybirtokosok és papok országa volt. Nagyjából-egészében ezt vitte tovább a rendszerváltozás utáni liberális kánon is. Mennyire cinikus például a Károlyi-puccsot „vértelennek” nevezni, amelynek első napján nem más, mint Tisza István halt mártírhalált, vagy felelőssé tenni őt a világháborúért, amelyből éppenséggel ki akart maradni! Nos, ebből a hazugságból kellett kiszabadítani Tisza Istvánt, akinek az emlékéért egyébként már annak idején sokat tett a Horthy-korszak is. Tisza Kálmán egy korábbi generációhoz tartozott, ezért nehezebb az életművének feltárása, de mint látjuk, nem tanulság nélküli!

– Vajon Orbán Viktor mennyire ismerheti Tisza Kálmán történetét?

– Figyelve a beszédeit, a megnyilvánulásait, úgy sejtem, hogy ismeri és tanulmányozza nagy formátumú elődei történetét. A 2009 szeptemberében elhangzott, rendszeralapító kötcsei beszéd például úgy szólt, hogy „megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg […] Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.”. Érdemes elmélyedni ezekben a szavakban.

– Ön szerint ezek a korszakok azért lehettek sikeresek, mert megvolt a kulturális talapzatuk. Enélkül nem ment volna semmi sem?

– Egy korszak jellemzőihez tartozik először is a hosszú, stabil kormányzás. Ennek minimális ideje tíz év, benne több, nagy fölénnyel megnyert választással. Orbán Viktor immár négy kétharmados eredménnyel dicsekedhet, Tisza Kálmán annak idején tizenkét éven belül öt választást nyert, de ebből csak az első volt kétharmad fölötti. A másik, hogy mindig van egy meghatározó államférfi, akinek nevéhez maga a korszak köthető. A harmadik feltétel egy nagy célrendszer megalkotása. Tisza Kálmán korában ez a modern Magyarország kiépítése volt, Bethlen idején a Trianon utáni konszolidáció, ma pedig szuverenitásunk kiteljesítése. Végezetül a korszak az utókor emlékezetében, de sokszor már a kortársak körében is sajátos szellemiséggel bír. Idetartozik, hogy nemcsak az országot, de a korszellemet is kormányozni kell! Ez pedig csak a kultúra révén tehető meg; fontos, hogy konszenzusos kulturális bázis jöjjön létre a kormányzás mögött. Ezt nevezem nemzeti maximumnak.