Nagy-Vargha Zsófia a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció országos megnyitóján arról beszélt, hogy a közelmúltban, az árvíz idején a felsőoktatásban tanuló hallgatók közül mintegy 1300-an, a szakképzésben részesülők közül pedig ezren segítettek a védekezésben.

Hirdetés

Mint mondta, az információ és az idő hiánya a legfőbb oka annak, hogy nem vállalnak még a jelenleginél is több önkéntes munkát a fiatalok. Ezért úgy döntöttek, hogy a közeljövőben létrehozzák országos viszonylatban a negyedik önkéntespontot Veszprémben, ahol koordinátorok szervezik majd a munkát – közölte a helyettes államtitkár.

Kovács Czopf Ágnes, a rendezvény főkoordinátora úgy fogalmazott: a programsorozat motorja, hogy „hiszünk abban, hogy amikor adunk, azzal többek leszünk”.

Szemerei János, a nyugati evangélikus egyházkerület püspöke fontosnak nevezte, hogy a fiatalok szeressék, amit csinálnak. A munka más értelmet nyer, ha az embertársaink iránti szeretet vezérli – mondta.

Szabó János Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese kiemelte: Isten arra hívott minket, hogy jobbá tegyük a világot; „a keresztény ember szeretetből ad”.

Korábban írtuk

Darnai János, a katolikus Veszprémi Főegyházmegye ifjúságpasztorációs referense azt mondta, a legnagyobb akadálya annak, hogy cselekedjünk, éppen az, hogy nem bízunk Isten szeretetében, és félünk attól, hogy mások megítélnek bennünket. Fontosnak nevezte, hogy a rendezvényt szervezők csapata erős motivációt jelent a résztvevők számára.

A 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű rendezvényen elsősorban a középiskolás és egyetemista korosztály részvételére számítanak. A fiatalok a három nap során ott önkénteskednek, ahol szükség van a munkájukra.

A kezdeményezés Németországból indult 2000-ben. Azóta számos ország csatlakozott, köztük Magyarországon kívül Ausztria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina és Szlovénia – olvasható a rendezvény honlapján.

A csütörtök este kezdődő, háromnapos akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.