Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Baráth Etele volt országgyûlési képviselõ, miniszter, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése elnöke átveszi a Magyary Zoltán-díjat Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztertől a közszolgálat napján Budapesten, a Festetics Palotában 2024. június 10-én
Hirdetés

Navracsics Tibor azt mondta, Magyary Zoltán születésnapjához – június 10. – igazodó közszolgálat napja azt is jelzi, hogy akik a közszolgálatban, a közigazgatásban dolgoznak, elkötelezettek a jelenért és a jövőért, egyben tiszteletben tartják a hagyományokat is.

Felidézte: Magyary Zoltán volt az, aki a több nemzedékre visszavezethető közigazgatást megújította. Bizonyára nem vita nélküli az ő hagyatéka, de az, ahogyan „felfedezte”, hogy a közigazgatás nem csupán ügyek intézése, hanem a nemzet szolgálata is, mindannyiunk példaképévé avatja – mondta.

Navracsics Tibor szerint „ez a többlet” az, ami szándékaik szerint mostantól kezdve minden elismerésben, dicséretben és munkára buzdításban meg kell hogy jelenjen.

„Ne csupán az ügyek intézését, az állam szervezését, az polgárok kiszolgálását tartsuk célnak, hanem mindezt egy nagyobb jó, a közjó, a nemzet érdekében tegyük!” – fogalmazott.

Korábban írtuk

A Magyary Zoltán-díjat idén ketten vehették át, míg harmincöten Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérem elismerésben részesültek.

A közigazgatásban széleskörű szakmai tapasztalatokon alapuló kiemelkedő életútja, valamint a területfejlesztés érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként Magyary Zoltán-díjat vehetett át Baráth Etele volt országgyűlési képviselő, miniszter, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése elnöke.

Szintén Magyary-díjban részesült a közigazgatásban eltöltött több mint két évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai munkája és példaértékű elkötelezettsége, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként Gyurita Erzsébet Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.