Hirdetés

Navracsics Tibor a magyar közösséget látogatta meg a bánsági városban. A magyar közmédiának azt nyilatkozta: a Temesvári Magyar Napokra kapott meghívást pótolta, mivel akkor nem tudott jelen lenni a magyarság ünnepén. Pénteki látogatásának legfőbb célja az volt, hogy megnézze, hogyan élnek a temesvári magyarok – mondta.

Hozzátette: mivel miniszterként a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 projektért is felelős, a szintén kulturális főváros Temesvár programsorozatába is bepillantott. A Constanin Brancusi világhírű román szobrász műveiből nyílt kiállítást nézte meg, illetve Alin Nicával, a Temes megyei önkormányzat elnökével és Dominic Fritz polgármesterrel egyeztetett a további együttműködésről.

A miniszter a magyar közösség intézményeibe, a Magyar Házba és az Új Ezredév Református Központba is ellátogatott, a közösség képviselőivel találkozott. Hangsúlyozta: a magyar kormány támogatásával tavaly visszavásárolt Magyar Ház volt látogatásának „legszebb pontja”.

„Azt látom, a magyarság vissza tudja szerezni azokat az ingatlanokat, amiket elvettek tőle, meg tudja szervezni a saját közösségét, és meg tudja teremteni azokat a feltételeket, amelyek eredményeként itt a szórványban is meg tud maradni. És bízzunk benne, hogy a jövőben erősödni is fog” – nyilatkozta a közmédiának Navracsics Tibor.

A temesvári Várbástya Egyesület a magyar állam támogatásával tavaly februárban vásárolta meg a város szívében álló Magyar Házat, amelyet tíz évvel a trianoni döntés után a bánsági város magyarsága épített kulturális egyesületei, politikai képviselete számára. A mintegy 1800 négyzetméteres hasznos felületű háromemeletes irodaépület az eredeti rendeltetésének megfelelően a bánsági, temesvári magyarság céljait fogja szolgálni, jelenleg is magyar politikai és civil szervezetek székhelye, kulturális központként működik.

Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja az MTI-nek elmondta: a körülbelül egy éve kezdődött felújítási folyamat során sikerült tatarozni az épület külső homlokzatát, és több belső termet. A felújítás az épületben székelő magyar szervezetek, szerkesztőség működésével párhuzamosan zajlik, és a kulturális tevékenység is folyamatos – mondta.

Jelenleg a bálterem felújítása zajlik, amely újabb közösségi hely lesz, egy-két hónapon belül készül el. A jövő hónapban a magyar boltot is szeretnék megnyitni a földszinten, ahol főként magyar termékeket árulnak majd. Ebben kis kávézó is lesz, arra emlékeztetve, hogy az olasz presszókávé atyja, Illy Ferenc temesvári születésű volt.

Tamás Péter a költségek kapcsán elmondta: a végére járnak az épület megvásárlásából maradt összegnek, további támogatásra lesz szükség.

„A magyar kormány mindig segített, így nagyon reméljük, hogy további támogatásban is részesülhetünk” – mondta. Külön kiemelte, hogy a házat kultúrintézményként működtetik, így ehhez is pénz kell.

„Kicsit több mint egy éve kezdtük a felújításokat, és ahhoz képest nagyon sokat elértünk, már nagyon jól néz ki a ház. Optimista vagyok, remélem, hogy a közösségi összefogás révén sokat el tudunk még érni” – mondta az MTI-nek a tiszteletbeli konzul.

A belvárosban, a megyei önkormányzat és prefektusi hivatal épületével szemközt álló Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége, amelynek kulturális intézményei és politikai képviselete a trianoni döntés nyomán székház nélkül maradtak. A kommunista román hatalom a pártsajtót költöztette az épületbe, 1967-ben államosította, majd az 1990-es évek elején a Renasterea Banateana megyei napilap kiadója, a Timpress Rt. szerezte meg.

A temesvári magyarság képviselői számtalan pert indítottak a visszaszerzéséért, de ezeket rendre elvesztették, így végül visszavásárolták az épületet.

Korábban írtuk