Kezelhetetlenné vált a megélhetési színesfémtolvajlás

Mintha vérszemet kaptak volna az utóbbi időben a színesfémtolvajok, akik lassan mindent visznek, ami mozdítható. Mint a Demokrata megtudta, a megélhetési bűnözés kategóriájának bevezetése óta gyakorlatilag kezelhetetlenné vált a helyzet. Már a köztéri szobrokat sem kímélik az enyveskezűek, a vasúti kábelek meglovasítása pedig akár tömegszerencsétlenséget is előidézhet. A rendőrség tehetetlen, a szakmai szervezetek szerint a törvényhozás tudna eredményesen fellépni a tolvajok ellen. De nem teszi.

A Mexikói úti földalatti-végállomástól több autóbusz és villamosjárat indul. Itt is, akárcsak a hasonló csomópontokon, kis pihenőhelyet rendeztek be az autóbusz- és villamosvezetők részére. Van üdítőital-automata, mikrohullámú sütő és negyven fok meleg. Légkondinak se híre, se hamva: egy ventilátor forgatja bágyadtan a fülledt levegőt. A járművezetők többsége csak néhány percet tud időzni, iszik egy korty vizet, eszik egy falatot és máris indulnia kell. A menetrendet szigorúan be kell tartani. Fél szemük mindig a faliórát nézi, miközben egy kicsit kifújják, rendbe szedik magukat.

– Régebben a 17-es villamos vonalán teljesítettem szolgálatot – meséli Tibor, aki nagyon szeret járművet vezetni.

Mindegy neki, hogy mit, mozdonyt vagy villamost. A BKV-nál már csak másodállásban van, főállásban mozdonyt vezet.

– A villamosokat is nagyon szeretem, de a mozdony érdekesebb – vallja be a fiatalember. Tibor szülei erőltették, tanuljon tovább az egyetemen, de ő kitartott gyermekkori álma mellett. A járműveket le is szokta fényképezni és számtalan fotópályázaton előkelő díjat is nyert. Afféle megszállott, legalábbis így tartják róla a kollégái.

– A 17-es villamos vonalán általában reggeli műszakba osztottak be. Három óra negyvennyolckor kezdtem, ehhez két óra húszkor kellett kelni. Két óra ötvenötkor indult az éjszakai járat, amellyel kényelmesen beértem. A tízperces gyalogtúrát is beleszámítva, egy negyedórával a kezdés előtt jelentkeztem a diszpécsernél. Általában így indul a nap. Ezt a kocsiátvétel követi. Villamosoknál nincs saját gépünk, mindenki azt a villamost kapja, amelyik épp soron következik. A munkaidő-beosztás változó, én hajnalban három óra negyvennyolctól hét óra negyvenötig voltam szolgálatban, ezt egy kora délutáni újabb két-három órás műszak követett. Cserébe viszont szabad volt a hétvégém – tette hozzá.

Tibornak a legtöbb gondja az autósokkal van. Különösen a prémium-márkás autóvezetők gondolják úgy, hogy rájuk a KRESZ nem vonatkozik…

– Öngyilkos módon vezetnek, és semmibe sem vesznek másokat. Nekünk nincs semmi tekintélyünk. Ránk kiabálnak, nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében rázzák az öklüket. Mi viszont nem hibázhatunk. Három úgynevezett nem hibás baleset után már vizsgálatnak vetik alá a járművezetőt. Pszichológushoz küldik, pedig többnyire csak peches volt. Elűfordult olyan eset is, hogy valakit három ilyen baleset után, amelyekben a járművezető vétlen volt, levették a járműről. Talán agresszíven állt a megállóban, amikor az autós oldalról nekirohant – találgatja.

– A sztrájk egyik oka a bérkövetelés – mondja a fiatalember, aki egyébként szakszervezeti tag. – A készültség a másik, és legalább ennyire fontos kiváltója az üzembiztonság és a munkakörülmények folyamatos romlása. A hannoveri villamoson egyszerűen nincs levegő, az alkatrészellátás pedig teljesen esetleges… A németek annak idején úgy építették meg, hogy az ajtó télen önműködően bezáródjon néhány másodperc elteltével, hogy ne szökjön ki a meleg. Nálunk ezt valaki úgymond megjavította. Ennek következtében sokszor már akkor sem záródik az ajtó, ha én egyébként bezárom – említ egy tipikus példát.

A hibákat egyébként egy füzetbe kell beírni, ám vannak kollégák, akik már be sem írják, csak legyintenek: fölösleges. Úgysem javítják ki őket. A vállalati intézkedések teljesen ötletszerűek, egyik intézkedés felülírja a másikat, foglalja össze a járművezető. Idősebb kollégája lép be. Csodálkozik, hogy újságírót talál a pihenőhelyen.

– Újságíró? Eddig még nem jött ide senki, egyetlen laptól sem. Közben a média mindent elkövet azért, hogy lejárassák a járművezetőket. A város vezetői a tanárok bérével hasonlítgatják össze a mi juttatásainkat – állapítja meg szomorúan, Demszky Gábor közelmúltban elhangzott kijelentésére utalva -, pedig a legtöbb tanár és diák is épp a BKV járművein jut el az iskolába. Az én gyerekemet meg ők tanítják. Mindkettő fontos. Miért kell egymásnak ugrasztani az embe-reket? – teszi fel a jogos kérdést Zoltán. Készségesen elárulja, mennyi a jövedelme.

– Két és fél éve dolgozom a BKV-nál, 110 ezer forint és 125 ezer forint közötti összeget viszek haza, a túlóráktól függűen. Hajnal négykor kelek és egész nap folyamatos stresszhatások érnek. A felelősségünk az emberi életeken túl az anyagiakra is kiterjed. Ha a saját hibámból romlik el a jármű, a javítás költségeit levonják a béremből.

– Nyitott fülkeajtóval fogok vezetni – búcsúzik az ajtóból Tibor. – Negyvenöt fok van a fülkében – teszi hozzá. – Ez egyébként szabálytalan, de általában nem szólnak érte.

Nemrég hűlt helyét találták a gödöllőiek gróf Teleki Pál bronz mellszobrának, amelyet hat évvel ezelőtt közadakozásból állítottak fel. Az anyagi kár körülbelül két és fél millió forint, az eszmei kár felbecsülhetetlen. Gémesi György, Gödöllő polgármestere elkeseredetten nyilatkozta, hogy állami monopóliummá kéne tenni a színesfém-kereskedelmet. A Magyar Demokrata Fórum is megszólalt az ügyben, mondván, a színesfémbegyűjtést engedélyhez kéne kötni, a kereskedők csak igazolt eredetű fémhulladékot vehessenek át. Ez persze a gyakorlatban kivitelezhetetlen, hiszen a lomtalanításkor kidobált hulladékra senki sem írja rá az eredetét.

A jelenség már csak azért is rendkívül kedélyborzoló, mert a színesfém-hulladékok feldolgozása és újrahasznosítása máskülönben fontos és hasznos iparág. Környezetvédelmi szempontból igen nagy jelentősége van annak, hogy a fémeket másodlagosan is fel lehet használni. Kevéssé közismert, hogy a kidobott számítógépekből egy speciális technikával aranyat és platinát lehet visszanyerni, a használt filmekből pedig ezüstöt. A világ vörösrézszükségletének majdnem felét hulladékokból nyerik vissza, vagyis gazdaságosság szempontjából sem közömbös ez az iparág. Ugyanakkor jelentős energiamegtakarítást is eredményez az újrahasznosítás, ami a csökkenő természeti erőforrások mellett igen fontos tény.

Mindez persze azt is jelenti, hogy sok pénz forog a színesfém-kereskedelemben, a legalsó szinten is. Ennek tudható be az egyre több lopás.

Az elmúlt időszakban nemcsak gróf Teleki Pál egykori magyar királyi miniszterelnök szobrát lopták el Magyarországon, hanem Antall Józsefét is, valamint ismeretlenek megrongálták Hofi Géza síremlékét, a budai Gellérthegyről pedig az ott felállított filozófusszobrokat tüntették el. Oroszlányban egy harangot loptak el, Szegeden egy háborús emlékmű bronzdíszítményei váltak a tolvajok áldozataivá, Debrecenben pedig – a pofátlanságnak, úgy látszik, nincs határa – egy galériából tűnt el egy bronzszobor. A tolvajok nem kímélik a közlekedési táblákat és a cégtáblákat sem. Utóbbiakat különösen Pécsett vitték előszeretettel a bűnözők az elmúlt időszakban. A baranyai megyeszékhely híressége a Zsolnay Múzeum, amelynek nemrég felújított homlokzatáról háromméteres szakaszon feszítették le ismeretlenek a vörösréz ereszcsatorna egy darabját egy hónappal ezelőtt, harmincezer forintos kárt okozva. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak az idei évben nyolc transzformátort rongáltak meg a tolvajok. A Dunaferr Rt.-t is ki akarták fosztani, igaz, itt rajtavesztettek, mivel a cég biztonsági szolgálata lefülelte őket. A Magyar Államvasutakat érintő lopások hatszorosukra nőttek az elmúlt évben.

A probléma tehát egyre nagyobb méreteket ölt, hiszen például a vasúti kábelek vagy sínek ellopása akár súlyos tömegszerencsétlenséget is okozhat. A lelkiismeretlen tolvajok elleni védekezés nagyon nehéz, gyakorlatilag a tettenérésre korlátozódik az eredményes fellépés lehetősége. Ily módon pedig nagyon kevés a rajtaütés, és csak minden tizedik tolvaj bukik le. Ráadásul a büntetések sem elrettentők.

Az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője, Szentendrei Angéla arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ezredfordulót követően 2001-ben volt a legmagasabb a színesfémlopások száma, majd néhány éves csökkenés után 2005-ben ismét megszaporodtak az ilyen bűncselekmények. 2006-ban nyolcszáznegyvennégy eset vált ismertté, az idei év első félévében pedig ötszázhatvankét lopásra derült fény, ami arányosan nézve komoly növekedést jelent. A helyettes szóvivő érdeklődésünkre azt is elmondta, a legnagyobb kárt a hőtávvezetékek, a trafóházak, a postai vagy vasúti kábelek ellopása jelenti. Szentendrei Angéla hozzátette, a rendőrség gyakorlatilag csak akkor tud eredményesen föllépni a tolvajok ellen, ha tettenérésre kerül sor. A kiszabható büntetések skálája elvileg igen széles lehet, az egyszerű lopástól kezdve akár a vasúti közlekedés veszélyeztetéséig. Ugyanakkor ha az okozott kár nem éri el a tízezer forintot, akkor a hatályos jogszabályok értelmében csupán szabálysértésnek minősül a cselekmény. Szentendrei Angéla közölte, szeptember első felében munkaértekezletet hívnak össze ebben a témában.

A színesfém-kereskedelem jó haszonnal kecsegtető üzlet. A hulladék nagy része Németországban köt ki, hogy ott újrahasznosítsák, de jellemző célország Szlovákia, Szlovénia és Ausztria is. Mivel európai uniós tagországokról van szó, csak fuvarlevél szükséges a szállításához, így a lopott holmi is a Vám- és Pénzügyőrség látókörén kívül marad.

A hazai felvásárlási árak a világpiaci tendenciák függvényében mozognak. Mostanában közel háromszáz forintot fizetnek egy kilogramm alumíniumcsőért, a vegyes ólomhulladék kilója nagyjából háromszázharminc forint, a savállót akár ötszázért is átveszik, a bronz nyolcszáz forint körül van, de a legjobban a sárga- és vörösréz fizet, ezekért több mint ezer forintot is adnak a kereskedők, akik egyébként négy-ötszörös áron adják tovább az árut külföldre, jellemzően Németországba. Az árak ismeretében nem nehéz kiszámolni, hogy miközben egy napi átlagkereset Magyarországon négy-ötezer forint, addig a színesfémmel ennek a sokszorosát is meg lehet keresni. Az árak a feketepiacon is hasonlók. A negyven kilogrammos Teleki-szobor például nyolcszáz forinttal számolva harminckétezer forintot hozott a tolvaj konyhájára. És ki tudja, ez volt-e aznap az egyetlen zsákmánya.

Sárosi Eszter, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének ügyvezetője arról tájékoztatta a Demokratát, hogy a színesfémtolvajlásból élő megélhetési bűnözők jellemzően illegálisan működő cégeknek adják el a lopott holmit. Mint mondta, bizonyos esetekben kis rutinnal azonnal ki lehet szúrni az ilyesmit, így akik átveszik, tudatosan vállalják az orgazdaságot. A Hulladékhasznosítók Országos Egyesületébe tömörült cégek oly módon tudnak hozzájárulni a színesfémlopások elleni küzdelemhez, hogy értesítik a rendőrséget, ha valaki lopott holmit kínál nekik eladásra. Sárosi Eszter hangsúlyozta, hogy a hulladékhasznosítók együttműködnek a bűnüldöző szervekkel, hiszen nekik is érdekük, hogy a tisztességesen működő cégekre ne vessenek árnyékot a tolvajok.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom is hallatta a hangját a színesfémlopások ügyében, egy összetett kérdéskör elemének tartva a jelenséget. Bíber József Tibor, a párt alelnöke szerint a probléma megoldására kizárólag egy, a cigánybűnözés létezéséből kiinduló komplex válságkezelési program lehet alkalmas, mivel az ilyesfajta bűncselekmények jellemzően a cigánysághoz kötődnek. Ezt a vélekedést a Demokrata érdeklődésére néhány, nevét elárulni nem kívánó színesfém-kereskedő is megerősítette, mondván, leginkább ez a réteg él a hulladékok eladásából. A színesfémlopásoktól legfertőzöttebb országrészek is megegyeznek azokkal a vidékekkel, ahol magasabb a cigányok számaránya, így – bár statisztikai adatokat sajnos nem vezetnek erről – az összefüggést tényként kezelhetjük.

Szablyár Péter, a Magyar Fémhulladék Forgalmazók és Feldolgozók Szövetsége (Fémszövetség) titkára a Demokratának azt mondta, a színesfémlopások problémája a megélhetési bűnözés kategóriájának bevezetése óta kezelhetetlenné vált, mert a tolvajok feloldozva érzik magukat. Ugyanakkor hozzátette, tudni kell, hogy a lopott áru mennyiségileg töredékét teszi ki az összes fémhulladék-forgalomnak, de érthetően ez borzolja a kedélyeket, főleg, hogy a szobrokat sem kímélik.

Vincze Gábor, a Fémszövetség elnöke szerint a legfőbb probléma, hogy nem elég szigorú a színesfém-hulladékkal kereskedő cégek működési engedélyeinek kiadása, s az ellenőrzés is felszínes, gyenge. Mint mondta, sokkal szigorúbb, naprakész ellenőrzési rendszerre volna szükség. Miközben a törvényesen működő cégek működési költsége egyre nagyobb az európai uniós környezetvédelmi előírások miatt, a zugkereskedők és az orgazdák nagy hasznot húznak, mivel a laza szövetű törvényi szabályozás ezt lehetővé teszi. Vincze Gábor határozottan kijelentette, a labda a törvényhozásnál van, hiszen a jogszabályok módosításával lehet csak fölvenni a harcot a bűnözők ellen. A Fémszövetség elnöke elmondta, fölajánlották szakmai segítségüket az illetékes kormányzati szerveknek, de mindeddig nem kaptak érdemi választ a kezdeményezésre.

A Demokrata megkereste az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot azzal a kérdéssel, hogy tervez-e a tárca törvényt kezdeményezni a színesfémlopások ellen, ám meglehetősen szűkszavú és elutasító választ kaptunk. A tárcánál azt közölték lapunkkal, a lopást a büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusa bünteti, a tolvajokat pedig a rendőrségnek el kell fogni, és eljárást kell indítani velük szemben. Az eredetinek nem nevezhető gondolatokhoz a minisztérium munkatársai még hozzátették: „A színesfémeladás szabályozása, és így a szabályozás szigorításáról való döntés nem az IRM feladat- és hatáskörébe tartozik.”

Ugyancsak érdeklődtünk a színesfém-hulladék kereskedelmével foglalkozó cégek engedélyezésében illetékes Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál, tettek-e konkrét lépéseket a szabályozás szigorítására. A tárcánál az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Szakértői Irodájához irányítottak minket, ahol dr. Varga Pál főosztályvezető azt mondta, a főfelügyelőség kizárólag környezetvédelmi szempontból tudja vizsgálni a cégeket, s csak akkor léphetnek fel ellenük, ha nem a hulladékgazdálkodás szabályainak megfelelően járnak el. A főosztályvezető tájékoztatása szerint korábban volt egy zöldkommandó, amelyik ilyen megközelítésből ellenőrzött számos céget, s a jövőben is tervezik hasonló razziák végrehajtását. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez önmagában nem elégséges eszköz a színesfémlopások megakadályozására, hanem a kérdést általánosan és átfogóan kellene szabályozni. A kezdeményezés lehetősége tehát a törvényhozásnál van. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Ágoston Balázs