„Nehéz elmesélni azt a fájdalmat, amit átéltem”

Eddigi ismereteink szerint a koronavírusos betegek 50-60 százaléka olyan enyhe tüneteket produkál, amivel általában otthon maradhatnak, házi karantén alatt. Ezek jellemzően a láz, a száraz köhögés, az izom- és ízületi fájdalom, majd ezt követően hasfájás, hányás és hasmenés. A tünetek jellemzően nyolc-tíz nap múlva elmúlnak, és az illető meggyógyul – tájékoztatta lapunkat dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője.

Minden negyedik-ötödik betegnél viszont a nyolcadik nap után sem múlik el a láz, a köhögés, a fulladás. Ilyenkor már elkerülhetetlen a kórházi ápolás. A szakember elmondja, hogy amennyiben a beteg állapota a kórházban sem javul, vagy csak rosszabbodik, akkor az alacsony véroxigénszint miatt intenzív osztályra kerül, ahol a megkezdődik a legalább egy-két hétig tartó gépi lélegeztetés. Az intenzívre került betegek 8-10 százaléka meghal.

Pokoli fájdalmak

– Nehéz elmesélni azt az elviselhetetlen fájdalmat, amit átéltem. Az első tíz nap csak egy kis megfázást éreztem: taknyos voltam, és mivel allergiás vagyok, nem gondoltam, hogy ez súlyos lehet. Ezt követően viszont erős tüdőfájdalom kezdődött. A napjaim rémálommá váltak – meséli a húszas évei végét taposó László, aki március végén került be egy londoni kórházba koronavírusos fertőzés gyanújával.

A férfi egy szállodában dolgozik vendéglátósként a városban. Elmondása szerint a fájdalmai és a légúti dugulása miatt napi két-három óránál nem tudott többet aludni, és amikor felkelt, rendszerint levegőért kapkodott. A nap legjobb része a reggel volt, amikor lezuhanyozott, mert utána akár két-három órán keresztül is képes volt produktív cselekvésre.

– Általában dél körül csapott le rám a vírus minden átka. Az orrom bedugult, a tüdőmben levő váladék felszakadása és távozása miatt órákon át köhögtem. A torkom, a tüdőm és az izmaim fájtak, remegtem, szédültem, és elképesztően gyenge voltam. Néha azt éreztem, hogy mindjárt elájulok – emlékezik vissza László.

A férfi magas láza, émelygő gyomra miatt nagyon keveset evett, amitől csak még gyengébbnek érezte magát. Sokszor hitte, hogy egyenesen az életéért küzd, és bár utólag butaságnak tartja, még az is megfordult a fejében, hogy feladja a harcot. Bármit megtett volna azért, hogy vége legyen.

– A koronavírus kapcsán a poszttraumás­stressz-szindróma főleg fiataloknál fordul elő, általában azoknál, akik intenzív osztályra kerülnek. Az illető hirtelen szembesül azzal, hogy egy egyszerű vírusfertőzés miatt akár meg is halhat. Emiatt nagy sokk éri, gyakran szorongás, félelmek és alvászavarok következnek be – foglalja össze Szlávik János.

László szerencsés volt, állapota ezt követően nem rosszabbodott, ezért nem volt szükség lélegeztetőgépre.

– Én sem gondoltam volna, de igen, bárki elkaphatja a vírust. Ne áltassuk magunkat azzal a hamis illúzióval, hogy csak azért, mert fiatalok vagy egészségesek vagyunk, ránk nincsen veszéllyel – figyelmeztet László.

Utótünetek

Erzsébet az elsők között, februárban fertőződött meg. A hetvenéves hölgy kétszer is járt fiánál és unokáinál Milánóban, mielőtt megkezdődött a heteken át tartó rosszulléte. Bár fia korábban rossz közérzetre és lázra panaszkodott, nem vizsgálták ki, ezért könnyen elképzelhető, hogy tőle kapta el a betegséget. Erzsébet március elején korábban nem tapasztalt fáradtságot érzett.

– Borzasztó volt, annyira köhögtem, hogy alig bírtam elaludni, pedig nagyon kimerültem. Estére negyvenfokos lázam lett. Mivel egyedül voltam otthon, és nem vagyok már fiatal, ezért az ijedtségem miatt felhívtam a zöldvonalat. A diszpécser kis susmogás után azt mondta, hogy pakoljak, mert tíz perc múlva jönnek értem – emlékezik vissza Erzsébet.

A mentősök rögvest be is vitték az egyik budapesti kórházba. Akkor még nem az infektológiai osztályra, hanem egy elkülönítő szobába, ahol egy nővér mintát vett az orrából és a torkából.

– Iszonyatosan gyenge voltam. Le akartam fürödni este a kórházban, de annyira rosszul lettem, hogy majdnem elájultam, ezért inkább visszafeküdtem az ágyba. Onnantól kezdve napokon át csak a vécéig tudtam elbotorkálni. Erzsébet a kórházban vette észre, hogy teljesen elvesztette az ízlelését és a szaglását.

– Semmi étvágyam nem volt, de mondták a nővérek, hogy muszáj enni, különben még jobban legyengülök. Behozták az ebédet, és úgy éreztem, mintha a leves helyett langyos vizet kanalaztam volna. Mondtam is magamban, hogy de rosszul főznek itt… – meséli keserédesen az idős hölgy.

Erzsébet a kórházban antibiotikumkezelést kapott. Az öt napig tartó magas láz elmúlása után áthelyezték az infektológiára, ahol két hetet töltött. Ott az orvosok napi szinten ellenőrizték a testhőmérsékletét, ami már szerencsére normális volt, viszont a fizikai gyengeséget még egy hónappal később, otthon is érezte.

– A nehéz levegővétel és a köhögés heteken keresztül megnehezítette a mindennapjaimat. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, vagy amit beszívok, nem elég a tüdőmnek. Szlávik János szerint a vírus hosszú távú következményeinek egyik jellemzője, hogy a tüdőgyulladás miatt kötőszöveti átalakulás, úgynevezett fibrózis alakulhat ki. A gyógyult betegek sokszor arra panaszkodnak, hogy nem ugyanolyan a tüdőkapacitásuk, és nem bírják úgy a fizikai terhelést, mint a koronavírus előtt.

– Azt tapasztaljuk, hogy a tüdő sok esetben hosszú hónapok múlva tér vissza az eredeti állapotába, ha egyáltalán – mondja még az orvos.

Erzsébet a kórházi kezelések után nem sokkal, májusban költözött le a családjával Balatonra. Állítása szerint az ottani levegő jó hatással volt rá, mára teljesen meggyógyult, de azt megjegyezte, hogy újabban délutánként is rájön az alhatnék, ami korábban nem volt jellemző.

– A krónikusfáradtság-szindrómát láttuk már más vírusok utótünetei között, ahogyan a koronavírusnál is. A gyógyultaknál körülbelül tízből egyszer előfordulhat, hogy nem tudnak kilábalni ebből a helyzetből, és visszatérni a korábbi életükhöz. Ilyenkor a sokszor hőemelkedéssel járó gyengeség és fáradékonyság érzése hónapok után sem múlik. Más vírusoknál előfordult, hogy egy beteg évekig küzdött ezzel a tünetegyüttessel – vázolja a hosszú távú következményeket Szilágyi János.

Szerencsés kivételek

Kapás Boglárka világbajnok és olimpiai bronzérmes úszó volt az első magyar sportoló, akiről kiderült, hogy koronavírussal fertőződött. Ő arról számolt be, hogy a szaglásvesztésen kívül semmilyen más tünetet nem tapasztalt magán.

– Eddigi ismereteink szerint a koronavírus-fertőzésnek az esetek 15-20 százalékában semmilyen tünetei nincsenek, és ez az arány vélhetően nagyobb mértékben lesz kimutatható a jövőben – mondja Szlávik János.

– Rafinált vírus, semmit nem éreztem belőle – meséli lapunknak József, aki egyike annak a nyolc, nagymágocsi idősotthonban lakó fertőzöttnek, akiknél márciusban mutatta ki a vírusteszt a Covid–19-et. Az idős férfi ezután négy hetet töltött a közelben levő szentesi kórház fertőző osztályán. Ez idő alatt mindössze annyit érzett, hogy fáradt volt, de ez talán a sok fekvéstől is lehetett. Az orvosok Erzsébethez hasonlóan őt is immunerősítővel kezelték.

– A Béres-csepp és társai inkább próbálkozások, senki sem tudja, hogy mennyire hasznos a koronavírus tekintetében, de semmiképpen sem árt. A koronavírus kezelésénél ezenkívül – akárcsak az influenzánál – nagy dózisú C-vitamint, cinket, D-vitamint, lázcsillapítót és sok folyadékot szoktunk javasolni a betegeknek. A cél az, hogy a beteg állapota ne súlyosbodjon, és ne kerüljön kórházba – magyarázza Szlávik János.

A szakember elmondja, hogy a kórházban sokféle terápiát teszteltek már. Korábban malária, AIDS és hepatitis elleni készítményeket adtak a betegeknek, de ezeket manapság egyre kevésbé alkalmazzák, helyette az úgynevezett favipiravir összetevőjű, japán, influenza elleni tablettás gyógyszereket, súlyosabb, életveszélyes állapotban levő betegek esetén pedig aremdesivir hatóanyagú intravénás gyógyszert alkalmazzák. A szakorvos azt is elmondta, tévhit az, hogy aki megfertőződött a koronavírussal, fellélegezhet. Mivel a vírus mutálódik, ezért az is megfertőződhet, aki már átesett rajta, de eddigi tapasztalatai szerint ők jellemzően nem produkálnak tüneteket.