Fotó: MTI/Komka Péter
Varga Judit az egri Áldozatsegítő Központ megnyitó ünnepségén 2022. márciusában
Hirdetés

Az egyezményt az Európa Tanács hozta tető alá, 2014 augusztusában lépett hatályba, a csatlakozásra azonban már 2011 májusától lehetőség volt. Az Európai Unió szervezetként nem csak aláírta, hanem ratifikálta is a dokumentumot, ezzel ösztökélve tagállamait a kezdeményezés támogatására. Hazánk 2014-ben írta alá, itthoni ratifikációjára azonban nem került sor. A Momentum Mozgalom elnöke, Donáth Anna nemrég Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy pártja ismét kezdeményezni fogja: a parlament ültesse át egy az egyben a magyar jogrendbe az isztambuli egyezményt. Akciójával alighanem azt a látszatot próbálja kelteni, mintha a dokumentum elfogadása valamiféle csodaszer lenne az áldozatok védelmében és az erőszaktevők ellen, ám eddig kitért előle a kormány. Pedig a tények azt mutatják, hogy a ratifikáló országokban ma is pont olyan arányban történnek párkapcsolaton belüli erőszakos cselekmények, mint korábban.

Az isztambuli egyezményt eddig 45 ország írta alá, közülük aztán nemcsak Magyarország, de Csehország, Szlovákia, Bulgária, Litvánia sem ratifikálta. Eközben a különféle jogokkal egyébként hadilábon álló Ukrajna és Albánia nemhogy elfogadta, de be is emelte jogrendjébe az egyezmény pontjait. Mondani sem kell, az áttörés elmaradt. A párkapcsolati erőszak áldozatainak – legyenek azok nők vagy férfiak – valós helyzete láthatóan nem függ a dokumentum ratifikációjától. Ha így volna, akkor Ukrajnában nem volna elkeserítően sanyarú a nők helyzete, az ENSZ vonatkozó jelentései nem arról szólnának, hogy a bántalmazásokat gond nélkül megússzák a magas pozíciókat betöltő férfiak, a hatóságok pedig a család magánügyének tekintik, ha a házastársak egymást vagy gyermekeiket gyötrik. És ez nem csak a háború hozadéka, Ukrajnában 2020 előtt sem volt túl jó nőnek lenni. Albánia 2012-ben ratifikálta a megállapodást, mégis a 15 és 49 év közötti nők 60 százaléka szenved el valamilyen kapcsolati erőszakot, az Europol pedig az európai szexuális célú emberkereskedés fellegváraként tekint az országra. A magyar kormány éppen ezen tényekre hivatkozva mondott nemet a ratifikációra, mondván, nem a jogi aktusok, hanem a hatóságok és az áldozatvédő intézmények felkészültsége számít a családon belüli erőszak elleni harcban.

Korábban írtuk

Magyarország 2012-ben az isztambuli egyezmény aláírásával vállalta, hogy nem hoz annak szemléletével ellentétes jogszabályokat. Az egyezmény a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését, az áldozatok védelmét, az elkövetők felelősségre vonását célozza, kimondva, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, a kényszerházasságot, a fenyegető zaklatást, a kényszerabortuszt és kényszersterilizálást pedig bűncselekményként kell kezelni. Ezen elvek tökéletes összhangban vannak a magyar jogszabályokkal. Ráadásul Magyarországon már 2012 előtt is büntethető volt a kapcsolati erőszak. A magyar jogrendszer pedig részleteiben erősebb védelmet nyújt a nőknek és a gyermekeknek, mint általában az uniós tagállamok gyakorlata vagy maga az isztambuli egyezmény. De ha az Európa Tanács és a magyar kormány álláspontja azonos az áldozatok védelme és az erőszak megelőzése kapcsán, akkor mégis mi az oka annak, hogy e dokumentum hosszú évek óta vita forrása?

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője, Miklós Zsófia a MÁV-Volán csoport kommunikációs igazgatója, Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Szeiler Orsolya igazságügyi közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár és Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója (b-j) az áldozatsegítő központok és a nagy állami vállalatok együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten, a minisztériumban 2022. március 29-én

A magyar kormány hivatalos magyarázatában leszögezte, hogy az isztambuli egyezményben foglaltak 90 százalékával egyetért, ám értékelésük szerint olyan salátatörvénnyel állunk szemben, amely a nők védelmének ürügyét felhasználva rá akarja erőltetni az egyes államokra a bevándorlási szabályok felpuhítását és genderideológia elfogadtatását. A dokumentum ugyanis a társadalmi nem definícióján alapuló megközelítést írja elő rendelkezéseinek átültetése során, a magyar Országgyűlés pedig nem kívánja a nemzeti jog részévé tenni sem a társadalmi nem fogalmát, sem az egyezmény genderszemléletét. Nem tudja támogatni azt sem, hogy az isztambuli egyezmény a menedékjog nemi alapon történő átalakítását, a nők könnyített befogadását irányozza elő, amely általában ellentétes Magyarország migrációs politikájával. A magyar kormány kommunikációjában felbukkan egy intő példa is, amely szerint az isztambuli egyezmény érvényesülését vizsgáló szakértői testület, a GREVIO Olaszországgal kapcsolatos jelentése azért bírálta az olasz hatóságokat, mert leállították a tengeri kutató-mentő missziókat, kikötési tilalmat rendeltek el, és felléptek a migránsokat szervezetten Európába utaztató civil szervezetekkel szemben. A GREVIO ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a genderalapú egyenlőség helyett a hagyományos családmodellt támogatják az olasz törvények.

A vita tehát soha nem a nők vagy az áldozatok jogairól és védelméről szólt, az ellenzék pedig hamisan vádolja Varga Juditot azzal, hogy igazságügyi miniszterként ne lett volna fontos számára a bántalmazott nők helyzete. Ennél is aggasztóbb, hogy az volt igazságügyi minisztert támadó progresszívok burkoltan azt üzenik, hogy a jobboldali politikusnő kvázi megérdemelte a bántalmazást, amiért elutasította az egyezmény magyar jogrendbe emelését. Pedig Varga Judit miniszterként civilekkel és szakértőkkel egyeztetve bábáskodott az áldozatvédő törvények felett. Emellett országos áldozatvédelmi hálózat épült ki, ma mintegy 300 védett szálláshely várja a családon belüli erőszak elől menekülőket, amelyeket az állam a civil szervezetekkel közösen működtet. A világhálón (bantalmazas.hu) minden szükséges információ megtalálhatnak a segítségre szorulók. A védett házak és szálláshelyek megléte a legfontosabb, hiszen a legtöbb bajban levő számára a legnagyobb nehézség, hogy nincs hova menekülnie a bántalmazó elől.

Persze a magyar áldozatvédelmi rendszer sem működik tökéletesen, hiszen tömegek élnek mérgező és bántalmazó kapcsolatban. Mégis kimondható, hogy ezen a területen is jelentős előrelépés történt az elmúlt években. A labda ezért az ellenzék térfelén pattog: el kell vele számolniuk, miért használják fel az áldozatok ügyét arra, hogy progresszív ideológiájukat a magyar jogszabályokba emeljék, illetve miért állnak ki egy olyan ember mellett, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy feleségét és gyermekeit is éveken át bántalmazta.