A republikánus szenátori javaslat módosítaná azt a jelenleg hatályos törvényt, amely születési hely szerint definiálva az állampolgárságot, automatikusan megadja azt az illegális bevándorlók Egyesült Államokban született gyermekeinek. A Rasmussen Reports felmérése szerint tízből hat amerikai szavazó ért egyet a republikánus kezdeményezéssel: ők úgy vélik, nem szükséges, hogy pusztán születési helyük okán állampolgárrá váljanak a jogtalanul az országban tartózkodók gyermekei. Velük szemben csak a szavazók 28 százaléka helyesli, hogy az illegális bevándorlók gyermekei automatikusan állampolgárságot kapjanak. Tízből egy megkérdezett bizonytalan a kérdésben.

A felmérés eredményei szerint a republikánus szavazók 77, a függetlenek 63 százaléka tartja szükségesnek a törvénymódosítást. A demokrata szavazókat körülbelül egyenlő arányban osztja meg a kérdés.

A Rasmussen korábbi felmérése szerint már határozottabban megosztja az amerikaiakat az a kérdés, hogy törvényszegőnek kell-e tekinteni azokat a kiskorúakat, akik illegális bevándorlóként betelepülő szüleikkel érkeznek az országba. Tízből körülbelül négyen vélik úgy, hogy igen, míg körülbelül ugyanennyien látják úgy, hogy a kiskorúak esetében nem releváns a kérdés.

A mostani kutatás arra is rámutat, hogy az amerikaiak fontosnak tartják a bevándorlási törvények szigorú betartatását. Többségük szigorúan büntetné azokat a munkaadókat, akik illegális bevándorlókat foglalkoztatnak, és elvárnák a rendőrségtől, hogy közúti ellenőrzések során ellenőrizzék a bevándorlók státuszát is. Tízből nyolcan úgy gondolják, ha egy bevándorló helyi, állami vagy szövetségi szintű állami hivatalt vállalna, attól követeljék meg annak bizonyítását, hogy legálisan él az országban.

(Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél)