Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője (j) és Léránt Krisztián alezredes, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője sajtótájékoztatót tart a január 5-én a fővárosban közúti balesetet okozó audis ámokfutó ügyében a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai székházában 2025. január 10-én

Léránt Krisztián alezredes a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy múlt vasárnap egy S8-as Audit vontak intézkedés alá, a személygépkocsi vezetője azonban továbbhajtott, ezért a rendőrök a nyomába szegődtek.

Hirdetés

Járművével megpróbált elszökni a rendőrök elől, végül a XXII. kerületben, egy másik autóval ütközött. A balesetben hét ember, köztük gyerekek sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították, a baleset okozója pedig elmenekült – emlékeztetett az alezredes.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya korábban elfogatóparancsot adott ki egy jelenleg Magyarország területéről történő kiutasítás hatálya alatt álló moldovai állampolgárságú férfival szemben, mostanra azonban kiderült, hogy a bűncselekményt a férfi rá megszólalásig hasonlító bátyja, a szintén moldovai állampolgár Tiganciuc Serghei követhette el – mondta Léránt Krisztián, hozzáfűzve, hogy a jelenlegi információik szerint mindketten más bűncselekményekben is érintettek lehetnek, illetve rendszeresen használták egymás személyazonosságát.

A 27 éves férfi, akit a rendőrség közúti veszélyeztetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít, Budapestre is testvére okmányait felhasználva érkezett.

Léránt Krisztián ismertetése szerint az új információk beszerzéséhez a rendőrség digitális eszközöket is igénybe vett.

Az alezredes elmondta, hogy az ügyben minden részletre kiterjedő nyomozást folytatnak és információszerzés céljából a moldovai hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.

Korábban írtuk