Éric Zemmour talán az egyetlen magyarbarát francia véleményformáló. A konzervatív Le Figaro hasábjain az őt érő támadások ellenére is következetesen védelmezi hazánkat a liberális vádakkal szemben. Miért támogatja Orbán Viktort egy francia zsidó író és publicista, és miként látják a franciák Magyarországot és az Orbán–Macron-párbajt? Éric Zemmourt budapesti előadása után faggattuk.

Hirdetés

– Hogyan látja Franciaországból a közép-európai térség fejlődését a szocializmus bukása óta eltelt harminc évben?

– Az egykori szocialista országok számára kezdetben a gazdaság újraszervezése volt a legfontosabb, hiszen szegények voltak, és egy szabadságukat korlátozó, működésképtelen rendszernek a túszai. Ezért aztán naiv lelkesedéssel ugrottak bele a liberalizmus legextrémebb fajtáiba. Ez francia szemmel nézve egyszerre volt megható és szánalmas. Ráadásul, mint később kiderült, sokba is került ezeknek az országoknak! Gazdaságilag fejlődtek ugyan, a piaci nyitás pozitívan hatott, és érkeztek európai pénzek is, de mindennek az volt az ára, hogy a közép-európai országok alárendelték magukat a német gazdasági hegemóniának. Azóta viszont a dolgok megváltoztak. A migrációval, a terrorizmussal, a civilizációs konfliktusokkal a közép- és kelet-európai országok számára felértékelődött történelmi emlékezetük. Egyrészt, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia révén ők is részesei voltak valamikor egy kudarcba fulladt multikulturális birodalomnak, másrészt hogy keresztény országokként a törökök támadásainak idején ők jelentették a frontvonalat az iszlámmal vívott harcokban. Ez a történelmi ráeszmélés aztán kettészakította Európa nyugati és a keleti részét, miközben a nyugati elit azt hitte, hogy a gazdasági kötelék mindennél fontosabb.

– Az európai politikát egyre inkább tematizálja Orbán Viktor és Emmanuel Macron párbaja, pontosabban az általuk képviselt jövőképek harca. Miként látják a franciák Magyarországot ezekben a vészterhes időkben?

Korábban írtuk

– A média és az emberek másként érzékelik a világot. A média folyamatos kampányt folytat Orbán Viktor és Magyarország ellen. Azt állítják, hogy az illiberális demokrácia utat ad a diktatúrának és a fasizmusnak. Nagyon nehéz megértetni velük, hogy az, amit manapság liberális demokráciának és jogállamnak nevezünk, valójában éppen hogy a demokráciának a végét és egy oligarchia uralmát okozza. Ez az egész jogállamiság abból következik, hogy féltettük a kisebbségeket a többség uralmától. Csakhogy oda jutottunk, hogy most már kisebbségek terrorizálják a többséget. Ez valóban oligarchia. Ez ellen is tüntetnek a sárga mellényesek. Ezért lázadnak mindenütt a nyugati világban, beleértve Magyarországot, ahol a kormány vezeti ezt a lázadást. Az emberek már nem tűrik tovább, hogy bírák, néha idegen bírák, mint az Európai Unió bírósága, elveszik tőlük a hatalmat. Azért is lázadnak, mert vissza akarják szerezni a demokráciát, azaz a népuralmat.

– Sikerülhet?

– A francia média Macron mellett áll az Orbánnal vívott párbajban, mivel őt tartják a jogállam és a liberális demokrácia védelmezőjének. Én viszont úgy látom, hogy az emberek többsége egyszerűen nem fogja fel a szembenállás lényegét. Hiába próbálom sokak mellett én is elmagyarázni írásaimban, hogy a folyamatos propagandával nehéz felvenni a versenyt, a franciák pedig következetesen összekeverik a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság jelentését. Sokan Orbánt ezért valóságos diktátorfiókának látják. Ezzel szemben sok olyan hétköznapi francia ember van, aki, amikor Orbánról hall, azt mondja, „ő legalább megvédi az országát az iszlamista inváziótól”. Ezért hát szimpátiát éreznek iránta, és a hozzá hasonló politikusok, köztük az olasz Matteo Salvini iránt. Az emberek persze nem alkotnak magasröptű elméleteket. Az Orbán, Macron és mondjuk a magamfajta írók által alkotott ideológiák nemigen jutnak el a hétköznapok szintjére. Magyarország megértését az sem segíti, hogy az önök hazája számukra szinte nincs is a térképen. A franciák szemében Magyarország nem több egy volt kommunista országnál. Fogalmuk sincs Clemenceau szerepéről Trianon kapcsán, és hogy voltak francia származású királyai is Magyarországnak. A magyarok viszont mindezt nagyon jól tudják.

– És ön hogyan tekint a mi régiónkra?

– Az olvasottabb franciák számára Közép-Európához egy romantikus kép társul: a bécsi bálok, a havas tájak, a szép nők és a nagy írók jutnak sokak eszébe. Ezzel jár azonban egyfajta történelmi lelkiismeret-furdalás is: hogy Napóleonnak nem sikerült felszabadítania a lengyeleket, és hogy a második világháború elejére Franciaország gyakorlatilag cserben hagyta Közép-Európát. Ismerem a történelmet, és tudom, hogy Bécs és Párizs nagy riválisok voltak. Emiatt – noha imádom a közép-európai irodalmat – franciaként van egy ösztönös fenntartásom a régióval szemben. Amit mostanában kifejezetten izgalmasnak tartok, az a visegrádi együttműködés, amit a Habsburg Birodalommal is megvalósult közép-európai együttműködés folytatásának tekintek. Érdekes egybeesés egyébként, hogy azok a közép-európai országok, ahol a közelmúltban felütötte a fejét az úgynevezett „populizmus”, valamilyen formában mind a Habsburg Birodalom örökösei.

– A Nyugat következetesen antiszemitizmussal vádolja Magyarországot. Azt sugallják, hogy nálunk veszélyben vannak a zsidók, hogy rosszul bánunk velük. Ön franciaországi zsidóként miként vélekedik erről?

– Érdemes a kérdést tágabb kontex­tusban vizsgálni. Részben valós, részben hamis okokból, de létezik Franciaországban egy olyan elképzelés, hogy Lengyelországban általános az antiszemitizmus. Mivel azonban a franciák nem túl jók földrajzból, könnyen összekeverik a lengyeleket, a magyarokat és más kelet-európai népeket. A műveltebbek is csak arról hallottak, hogy mi lett 1944-ben a pesti zsidókkal, azt viszont, hogy Horthy segített nekik, szinte senki nem tudja. Ezért hát, amikor az emberek a médiából azt hallják, hogy a Soros-kampány antiszemita, gondolkodás nélkül nyugtázzák, hogy a „magyarok még mindig antiszemiták”. Én a magam részéről ezt elképesztőnek tartom. Franciaországban ma zsidókat elsősorban a muszlimok által lakott negyedekben érnek támadások. Onnan menekülnek el, a szegényebbek Izraelbe, a gazdagabbak meg a drágább környékekre. Utóbbiba ráadásul úgy, hogy sokan közülük még mindig a franciák ezeréves antiszemitizmusáról beszélnek. Ez röhejes. A propaganda szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Pár évvel ezelőtt ellátogatott Magyarországra a Le Monde egyik riportere, és írt egy cikket, amelyben összehasonlította Orbán Viktor és Charles de Gaulle rendszerét. Azt állította, hogy a magyar gazdaság, igazságügy és médiapolitika nagyon közel áll a de gaulle-i modellhez, hiszen annak idején De Gaulle sem tartotta tiszteletben a mai értelemben vett jogállamiságot, és ami ma van, azt ő a bírák diktatúrájaként értékelte volna. Az olvasók ezen nagyon fölháborodtak, a Le Monde pedig leközölt egy bocsánatkérő cikket. Azóta, az én cikkeimen kívül, alig olvasni olyan írásokat, amelyek támogatják Magyarországot. A francia média diktátornak, antiszemitának minősíti Orbánt, főleg a Soros elleni harca miatt. Ilyenkor gyakran elmondom, hogy Benjamin Netanjahu is nagy antiszemita lehet, hiszen ő is keményen támadja Sorost.

– Ön valóban szinte az egyetlen magyarbarát francia publicista. Miért támogatja Orbán Viktort?

– Orbán nemcsak beszél, de tesz is két számomra létfontosságú dolog kapcsán. Az első, hogy rámutat arra, amit ma Európában jogállamnak neveznek, az csak egy álarc a bírák, a média, valamint a bürokraták és technokraták oligarcháinak a számára. A másik, hogy fellép a bevándorlás és az iszlám térnyerése ellen. Ő az, aki felismerte, ez a két dolog nemcsak a demokráciának, de az európai népeknek is az ellensége.

– Ezért van, hogy írásaiban és elő­adásaiban nem bevándorlásról, hanem gyarmatosításról beszél?

– Pontosan. Bevándorlónak azt nevezzük, aki egy országba érkezvén azt szeretné, hogy a gyerekei már a befogadó állam kultúrája szerint éljenek. Aki viszont nem akarja, hogy úgy viselkedjenek a gyermekei, mint ahogy a helyiek, az nem bevándorló, hanem gyarmatosító. Pont olyan, mint amilyenek egykor a franciák voltak Algériában, vagy az angolok Indiában. A jelenlegi bevándorlás Európában ugyanolyan gyarmatosítás.