Fotó: MTI, Facebook, szerk.
Hirdetés

Akkor a szavazók többsége a kettős állampolgárság mellett állt ki, de a népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt – írja a párt.

A szomorú eredményt megelőző kampányban vált nyilvánvalóvá, hogy a baloldal hogyan gondolkodik a nemzetről. Az akkori, még MSZP-s miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és a baloldali politikusok gátlástalanul, minden erejüket megfeszítve azon dolgoztak, hogy a határon túli magyarok és az anyaországiak között gyűlölködést szítsanak – idézik fel.

Minderre akár legyinthetnénk is, hiszen a magyarság közjogi újraegyesítése, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetése után, a polgári kormány első intézkedéseivel megtörtént. Ma már Magyarország Alaptörvényének is része az elszakított területeken élő magyar testvéreink iránti felelősségviselés. Mégsem feledhetjük a baloldal akkori nemzetárulást, hiszen az akkor nemzettestvéreik ellen áskálódó politikusok 2019-ben újra megjelentek a színpadon és mintha mi sem történt volna, újra demokratának és jóakaratúnak hazudják magukat. Pedig ők nem változtak! – rögzíti a KDNP. 

Hiába ripacskodik a volt miniszterelnök, frakciójának tagjai 2019-ben sem szavazták meg a Nemzeti Összetartozás Évét, újra szembe köpve azokat, akiket 15 éve már elutasítottak. Hazánk csakis akkor lehet sikeres, ha erőforrást és lehetőséget látunk a magyarság Kárpát-medencei jelenlétében, ha nem tagadjuk meg történelmi örökségünket, ha kiállunk a nemzeti egység mellett – zárul a közlemény.