Branislav Dzunic paksi vezetőedző a férfi kosárlabda NBI döntõjének harmadik mérkőzésén játszott Szolnoki Olaj – Atomerõmû SE találkozón a Tiszaligeti Sportcsarnokban Szolnokon, 2014. június 7-én. A Szolnok 79-69-re legyõzte ellenfelét, ezzel 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és fennállásának ötödik bajnoki címét szerezte meg
Fotó: MTI Fotó: Bugány János
Hirdetés

A klub kedden csarnokának alkalmatlanságával indokolta a visszalépést.

„Hosszú idő után először végeztünk olyan helyen a bajnokságban, amely nemzetközi kupaszereplésre jogosított minket. Szerettük volna megmérettetni magunkat európai szinten is, azonban sajnos a FIBA sportlétesítményekkel kapcsolatos szabályozásának nem tudunk megfelelni, csarnokunkban jelen állapot szerint nem rendezhető nemzetközi kupamérkőzés. Csapatunk csak hazai közönség előtt szeretett volna játszani, ezért azt a döntést kellett hoznunk, hogy nem indulunk az Európa Kupában”

– tudatta a paksi egyesület.

Az ASE-tól júniusban távázott Kosztasz Flevarakisz vezetőedző, akit Észak-Macedónia szövetségi kapitánya, Alekszandar Joncsevszki váltott a kispadon.

Az Atomerőmű az elmúlt szezonban tíz év után bronzérmet szerzett a bajnokságban, és a Magyar Kupában is harmadik lett.

Kapcsolódó cikkünk