Nem járt mindenkinek a szabadság

Konferenciát rendezett a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) 2023 végén az amnesztiák kerek évfordulójának apropóján. A magyar társadalomban ugyanis még ma is él az a mítosz, amit a pártállami történetírás körített a közkegyelem e kétszeri gyakorlása köré.

Annak, hogy csak most jöhetett el a korabeli események áttekintésének az ideje, az az oka, hogy az amnesztiákhoz kötődő rendelkezések részletes iratanyagához eddig korlátozottan lehetett hozzájutni, mondta Bank Barbara, a NEB tagja, a bizottság igazságügyi munkacsoportjának vezetője.

Csak mostanában kerülnek át ezek a dokumentumok a nyilvánosan kutatható levéltári anyagok közé, ez egyébként nem politikai, hanem kifejezetten technikai okokra vezethető vissza. A NEB a Magyar Börtönügyi Társasággal közösen 2016-tól szervez a konferenciasorozatot a pártállam igazságügyi rendszeréről.

Moszkvai raportok

Nem csak az 1953-as és az 1963-as amnesztia volt az a két esemény, amikor „kinyíltak” a börtönök és az internáló-, illetve kényszermunkatáborok kapui. Zinner Tibor jogtörténész számtalan olyan amnesztiáról és szabadítási kezdeményezésről beszélt előadásában, amelyeket csak nagyon részlegesen és ellentmondásosan hajtott végre a pártállam, vagy egyenesen vissza is vonta őket. Ilyen volt például 1956-ban az a rendelet, amely büntetlenséget ígért mindazoknak, akik október 26-ig leteszik a fegyvert. Csakhogy ha hatályban marad a rendelkezés, sokakat nem lehetett volna elítélni a forradalmat követő bosszúhadjárat során.

Mai napig tartja magát az a vélekedés, hogy az 1953-as amnesztia és szabadítás a Rákosi-rendszer legvadabb korszakának lezárása volt, és a reformokat szorgalmazó Nagy Imrétől indult a kezdeményezés. Bank Barbara világossá tette, hogy Nagy Imre nem saját elhatározásából, hanem a szovjet vezetés utasítására cselekedett. Különböző turnusokban utaztak ki Sztálin márciusi halála után a magyarországi kommunista pártvezetők Moszkvába raportokra, elszámoltatásokra, eligazításokra. Mindennek következtében gyakorolt önkritikát Rákosi Mátyás is, aki zárt ajtók mögött elismerte, hogy ő irányította az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) tevékenységét, így felelős a hivatal által elkövetett jogtalanságokért, brutalitásért. Mindenekelőtt a párton belüli hatalmi harcok következtében tartóztatták le még 1953 elején Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét, de Bank Barbara szerint benne volt ebben a lépésben az is, hogy a vezetés Péter személyére tolt volna minden felelősséget. Ahogy Mezei Barna professzor mondta, a jognak, a büntetőrendszer törvényeinek, szabályainak semmiféle szerepe sem volt ekkor, az igazságügyi vertikumot a kommunista párt kézi vezérléssel irányította. Bank Barbara emlékeztetett rá, ezt a korszakot egyenesen „joghalálnak” nevezte korábban Kahler Frigyes jogtörténész. Péter Gábor persze nem volt egyedül, figyelmeztet Bank Barbara. Az Államvédelmi Hatóság felső vezetéséből sokakat letartóztattak Péter ügyével kapcsolatosan, őket is rács mögé juttatta a rendszer.

Az 1953-ban kibocsátott amnesztiarendelet nemcsak a börtönökbe zártakat, de az internáltakat, a kitelepítetteket, illetve a tizenkét hortobágyi zárt táborba hurcolt személyeket is érintette. A hortobágyi internálások nagyobb városok, például Pécs, Debrecen, Szeged, Miskolc lakóit is érintették. Zárt táborokba kerültek az emberek, koszos birkahodályokban volt a szállásuk, és már a hatéves gyerekeknek is kötelező volt dolgozniuk. A rendszerben általában véve is felértékelődött a rabmunka jelentősége, sok hazai bányában elítéltek egész csoportjai szálltak le naponta az aknákba, másutt pedig, mint például Badacsonytomajban, követ fejtettek.

Inkább a halál

Az 1953-as amnesztiarendelet pontosan meghatározta, hogy ki szabadulhat a politikai elítéltek közül. Akit háborús bűnökért, fegyverrejtegetésért, összeesküvésért, kémkedéséért, a népköztársaság elleni szabotázsakciókért dugtak rács mögé, az nem. Ebbe a kategóriába tartozott a politikai foglyok többsége. Elsősorban a köztörvényes bűnözők és a kisidős elítéltek előtt nyílt meg a börtönkapu. Olyanok előtt például, akiket korábban feketevágásért fogott le az ÁVH. Az internáltak ügyét pedig egy háromtagú bizottság vizsgálta felül, amely ha úgy vélte, hogy az illető szabadlábra bocsátása veszélyt jelenthet a népi demokratikus államrendre, akkor visszatartotta. Recskről például csak a táborlakók egy részét engedte szabadon a bizottság. Az internáltakat addig bírósági ítélet nélkül tartották fogva, csak egy véghatározatot állítottak ki róluk, amibe még azt sem írták bele, hogy meddig tart az internálásuk. A két világháború közötti időszak politikusait, katonatisztjeit, értelmiségijeit többségükben visszatartották, voltak közülük, akiket csak a forradalom szabadított ki, és akkor is csak átmenetileg. A szabadságharc leverése után ezt a réteget visszaparancsolták a börtönbe, hogy töltsék le hátralevő büntetésüket. Sokan inkább öngyilkosok lettek. Akiről esetleg kiderült, hogy szabadulása után ott volt egy ártatlan, mondjuk karitatív témájú megbeszélésen, annak egy további „ötöst” akasztottak a nyakába Bank Barbara szerint. Ahogy Soós Viktor Attila történész, a NEB tagja a konferencián rámutatott, így járt Lénárd Ödön piarista szerzetes is.

Bank Barbarától tudjuk, hogy 1953-ban 40 734 politikai rab volt az országban. A nagyidős politikai foglyokat eleve kizárták az amnesztiából, de a táborok felszámolásáról rendelkező határozat is csak különböző kitételekkel, fenntartásokkal helyezte szabadlábra az internáltakat, kitelepítetteket. Legkésőbb a hortobágyi táborok lakói kapták meg felemás szabadságukat. Felemást, hiszen az ingatlanaikat, vagyontárgyaikat a rendszer már lefoglalta. A foglyok jelentős része egy idegen, megváltozott világba érkezett vissza.

Óriási volt a börtönök zsúfoltsága. Zinner Tibor szerint jól jellemzi a kort, hogy összesen 762 ezer ember ellen folyt bírósági vagy valamilyen más eljárás. A legtöbb börtönben akár nyolc elítéltet is bepréseltek egy kétszemélyes cellába. A hazai büntetés-végrehajtási intézetek 21 ezer elítélt befogadására voltak alkalmasak rendes körülmények között. Ugyan az amnesztia, illetve a szabadon bocsátások következtében 22 ezerre csökkent a rablétszám, az 1956-ot követő megtorlással visszaugrott 37 ezer főre.

Méz a madzagon

Az 1963-as amnesztia úgy maradt meg a társadalom kollektív tudatában, mint az új, immár emberarcú szocializmusnak a szimbóluma. Bank Barbara szerint a forradalmat követő megtorlás miatt is elszigeteltségbe került a Kádár-rendszer, és a rezsim úgy érezte, nyitnia kell a nemzetközi politikai színtéren. Megkezdődött a Vatikán és Magyarország közeledése, illetve Kádár János szerette volna, ha ’56 ügye végre lekerül az ENSZ Közgyűlésének napirendjéről.

Ám 1963-ban főként a kisidős elítéltek előtt nyíltak ki a börtönkapuk, számukat egy korábbi nyilatkozatában ezer főre tette Zinner Tibor. A nagyidősök, pláne az „életfogytosok” nagyobb része maradt, Wittner Mária például csak 1970-ben szabadulhatott. Bank Barbara szerint az 1963-as amnesztia pozitív nemzetközi sajtóvisszhangot kapott. Kádár egy csepeli nagygyűlésen ünnepélyesen bejelentette, hogy egyetlen politikai fogoly sincs már börtönben Magyarországon. Hazudott. A NEB konferenciáján Zinner Tibor elmondta, hogy 1966–1967-ben hétezer politikai okból elítélt ült rács mögött, sokan közülük konstruált vagy meghamisított köztörvényes vádak alapján.

Szabadulásuk után a priuszuk az elítéltek egész további életét megnehezítette. Legtöbbjük csak a képzettsége alatti fizikai munkát végezhetett, diplomás emberekből lettek kocsikísérők vagy gyárudvarok söprűsei, de a legtöbb vállalatvezető, üzemi párttitkár még így is bizalmatlanul tekintett rájuk. Sokukat – Bank Barbara szavaival élve – „közvetlen emberfogással” ellenőrzött a rendszer. Pákh Tibort például még 1988-ban is bezárták pár napra október 23. és március 15. előtt. Odabent azután összeverték, majd a jeles dátum után kidobták egy autóból valahol Pest környékén…

A mítosz él, nem kevesen vannak, akik számára sérthetetlenné vált Kádár emléke. Pedig lényegében ugyanazokat az eszközöket használta, mint Rákosi, csak más csomagolásban. Mézet csurgatott a madzagra. De akit ellenségének gondolt, azokkal ugyanúgy elbánt a rendszer.